Annak ellenére, hogy szerdán délben jól kezdett a Vasas Femina a romániai női labdarúgást évek óta uraló Olimpia otthonában, a kolozsváriak szerezték meg a vezetést, Ciolacu a 12. percben szabadrúgásból vette be Kajtár kapuját. A gól nem vette el a Vasas-lányok kedvét a játéktól, többször is beszorították a bajnokesélyest, helyzeteket alakítottak ki, a szünet előtt pedig egyenlítettek: Vlădulescu átlövését csak kiütni tudta a hazai kapus, érkezett Mitri és a hálóba lőtt.
A második félidőben is kiegyenlített volt a játék, egészen az 59. percig, amikor Bíró Anna megkapta második sárga lapját a mérkőzésen, így a játékvezető kiállította. Az Olimpia pedig rögtön kihasználta a lehetőséget, és ismét megszerezte a vezetést.
A Vasas emberhátrányban is példásan küzdött, helyzeteket alakított ki, az egyenlítés viszont elmaradt, a hazaiak pedig a 82. percben kihasználták az udvarhelyi védelem megingását, és növelték előnyüket. A hajrában újabb gólt szerezhettek volna, ám büntetőt hibáztak.
Az Olimpia így egyedül vezeti a bajnokságot, ötből öt győzelemmel, a Vasas pedig a harmadik helyen áll, gyengébb gólkülönbséggel, mint a második Kisbecskerek.
Vasárnap hazai pályán játszanak a lányok, 11 órakor az 5. helyezett Bukaresti Carment fogadják.
Vágó Attila, a Vasas Femina edzője a lefújást követően értékelt: „Példásan álltak hozzá a lányok, igazi csapatként működtünk. Az első félidőben többet birtokoltuk a labdát, támadásaink is jobbak voltak, feltoltuk a védekezést, nem tudtak mit kezdeni velünk, beszorítottuk őket.
A kiállítás után rögtön gólt kaptunk, itt pedig eldőlt a meccs. Az emberhátrányt sikerült eltüntetnünk a pályán, voltak lehetőségeink. Ha a továbbiakban is így küzdünk, hajtunk, csúszunk-mászunk, akkor eljön az az idő, hogy hazai pályán ezzel a mentalitással meg tudjuk verni az Olimpiát.”
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
A Csíkszentsimoni KSK megnyerte az alapszakaszt a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában, míg a Szentegyházi Vasas a záróforduló rangadóján biztosította helyét a felsőházi rájátszásban.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!