Az Unirea Slobozia elleni összecsapáson 4–1-es állásnál Gergely Alpár személyében újabb FK-játékos mutatkozott be a román élvonalban. A bélafalvi illetőségű 17 éves labdarúgó a nyáron a Kézdivásárhelyi SE-től igazolt Csíkszeredába.
A fiatal reménység nem tűnt megilletődöttnek, bátran játszott első szuperligás mérkőzésén: a pályán töltött játékidő alatt egy lövését és egy fejesét védte az ellenfél kapusa.
A 2007. október 18-án született támadó hatévesen kezdett el focizni, 2022-ben a Bodzafordulói Atletico Steaua csapatától került a 3. ligás Kézdivásárhelyi SE-hez, ahol fokozatosan beverekedte magát a kezdőbe, majd a 2024–2025-ös szezonra a csapat húzóemberévé vált, többnyire az előkészítésben jeleskedett, de tíz gólt is jegyzett.
Marius Ștefănescu és Nicolae Păun után ő a harmadik KSE-s játékos, aki az élvonalban debütált.
Legnagyobb vágyát, hogy élvonalbeli futballista váljon belőle, az FK Csíkszereda teljesítette, a többi már rajta (és némi szerencsén) múlik.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Megjelent a labdarúgó Szuperliga és a 2. Liga rájátszásának eheti programja. A román válogatott vébéselejtezője miatti szünet előtt az FK Csíkszereda szombaton, a Sepsi OSK hétfő helyett vasárnap játszik majd.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!