Hirdetés

A jövő focicsillagainak Eb-jén magyar–román presztízscsata

Gera szerint nincs veszítenivalója a válogatottnak
Fotó: Magyar Labdarúgó Szövetség - mlsz.hu

2021. március 24., 11:04

A magyar–szlovén rendezésű U21-es labdarúgó Európa-bajnokságot két szakaszban bonyolítják le: szerdától egy héten keresztül a csoportmeccseket, majd május 31-e és június 6-a között a kieséses szakasz találkozóit rendezik meg.

2021. március 24., 11:04

Magyarország és Szlovénia a társházigazdája az U21-es labdarúgó-Eb 23. kiírásának, amely először zajlik 16 válogatott részvételével. A Gera Zoltán által irányított magyar nemzeti csapat házigazda jogán vesz részt a tornán, míg az Adrian Mutu vezette román együttes selejtezővel jutott ki a kontinensviadalra.

Hirdetés

Az egykori Chelsea-csatár a kvalifikáció közben vette át a stafétát Mirel Rădoitól, akit 2019 őszén a felnőtt válogatott élére neveztek ki. A Mutu-legénységnek nehéz lesz megismételnie a menetelést, amit Rădoi vezetésével a „kis trikolórok” bemutattak a két évvel ezelőtti Eb-n. Mint emlékezetes, a román válogatott az elődöntőben búcsúzott az olasz–San Marinó-i rendezésű eseményen, ahol a németek állították meg Dennis Manékat. Az akkori csapatból időközben sokan felkerültek a nagyválogatottba, a mostani keretben csak egy-két játékost találunk az Eb-elődöntős gárdából.

A kontinenstorna helyszínén a román válogatott •  Fotó: frf.ro Galéria

A kontinenstorna helyszínén a román válogatott
Fotó: frf.ro

A magyar válogatottal szemben nincsenek nagy elvárások, Magyarország legutóbb 1996-ban képviseltette magát az ifjúsági Eb-n. Gera Zoltán tétmérkőzésen ma este a németek ellen fog bemutatkozni a kispadon. A 97-szeres válogatott támadó középpályással sokáig nyeretlen volt a felkészülés során az U21-es alakulat, amely tavaly októberben az oroszok elleni Eb-főpróbán 2–0-s győzelemmel szakította meg a negatív sorozatot. Gera dolgát keretproblémák nehezítik, pozitív koronavírustesztek, illetve sérülés miatt hét játékos is kikerült a keretből.

„Nagy bizonyítási vágy van a játékosokban, mi pedig igyekszünk sulykolni azt, hogy nincs vesztenivalójuk az Európa-bajnokságon, ezért élvezzék a játékot, hozzák ki magukból a maximumot – fogalmazott az Eb-rajt előtt Gera Zoltán. A magyar és a román U21-es válogatott azonos csoportba került a sorsoláson, a románok a hollandok ellen debütálnak, majd

szombaton 19 órától magyar–román presztízscsatát rendeznek Budapesten, az Új Bozsik Stadionban.

A négy csoportból az első és a második helyezettek jutnak tovább a negyeddöntőbe, a kieséses szakasz mérkőzéseit május 31. és június 6. között tartják. Magyarországon Gyirmót, Székesfehérvár, Szombathely és Budapest lesz a helyszín, míg Szlovéniában Celje, Koper, Maribor és Ljubljana, a finálét a szlovén fővárosban rendezik.

U21-es labdarúgó-Eb, Magyarország és Szlovénia

A csoport (Székesfehérvár és Budapest): Magyarország, Németország, Románia, Hollandia;
B csoport (Maribor és Celje): Szlovénia, Spanyolország (címvédő), Csehország, Olaszország;
C csoport (Szombathely és Győr): Oroszország, Izland, Franciaország, Dánia;
D csoport (Koper és Ljbuljana): Portugália, Horvátország, Anglia, Svájc.

Az első forduló programja:

szerdán 19 órától Csehország–Olaszország és Szlovénia–Spanyolország, 22 órától Magyarország–Németország és Románia–Hollandia; holnap 16 órától Anglia–Svájc, 19 órától Oroszország–Izland, 22 órától Franciaország–Dánia és Portugália–Horvátország.

A magyar keret:

Bese Balázs (Budafok), Kovács Péter (Budaörs) – kapusok; Bolla Bendegúz (MOL Fehérvár), Huszti András (Budafok), Balogh Botond, (Parma), Varju Benedek (MTK), Mocsi Attila (Haladás), Tamás Olivér (Paksi FC), Deutsch László (Puskás Akadémia) – védők; Csonka András (Budafok), Kata Mihály (MTK), Szendrei Norbert (Honvéd), Hinora Kristóf (Vasas), Mezei Szabolcs (MTK), Palincsár Martin (MTK) – középpályások; Kiss Tamás (Puskás Akadémia), Kovácsréti Márk (Kisvárda), Skribek Alen (Budafok), Szőke Adrián (Heracles), Bárány Donát (DVSC), Bíró Bence (MTK Budapest) – támadók. Szövetségi kapitány: Gera Zoltán.

A román keret:

Andrei Vlad (FCSB), Marian Aioani (Chindia Târgoviște), Mihai Eșanu (Dinamo) – kapusok; Ștefan Vlădoiu (U Craiova), Denis Haruț (FCSB), Alexandru Pașcanu (Ponferradina), Andrei Chindriș (FC Botoșani), Denis Ciobotariu (Kolozsvári CFR), Radu Drăgușin (Juventus), Raul Opruț (FC Hermannstadt), Radu Boboc (FC Viitorul) – védők; Marius Marin (AC Pisa), Marco Dulca (Chindia), Răzvan Oaidă (FCSB), Cătălin Itu (CFR), Darius Olaru (FCSB), Andrei Ciobanu (FC Viitorul), Olimpiu Moruțan (FCSB), Octavian Popescu (FCSB) – középpályások; Alexandru Cîmpanu (U Craiova), Alexandru Mățan (Columbus Crew), George Ganea (FC Viitorul), Valentin Costache (CFR) – támadók. Szövetségi kapitány: Adrian Mutu.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Szintet lépett, nehezebb ellenfeleket kapott a romániai női válogatott

Szerbia, Belgium és Albánia lesz a román női labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája 2027-es kiírásában. A B divízióba feljutott együttes februárban kezd, eredményei pedig a következő Eb-selejtezősorozat besorolását is meghatározzák.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Három újonc, egy nagy visszatérő a magyar válogatott keretében

Marco Rossi szövetségi kapitány három újoncot, köztük Urblík Józsefet is meghívta a magyar labdarúgó-válogatott következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő keretébe.

Corbu-gól a Fradiban, újból Hagi listáján a román válogatottban

Gheorghe Hagi szövetségi kapitány közzétette a román labdarúgó-válogatott idei utolsó összetartására készülő külföldön szereplő játékosok előzetes névsorát.

Megállíthatatlan a Ferencváros, a portugál kupagyőztest is felülmúlta az Európa Ligában

Egy félidőn át tartotta a lépést a Torreense a csütörtök esti összecsapáson, szünet után azonban elhúzott a Ferencváros. A zöld-fehérek 4–1-es hazai sikerükkel három forduló után is hibátlanok a labdarúgó Európa Liga főtábláján.

Villámgyors gólokkal alapozta meg sikerét Andorrában az U Craiova

Esélyeshez méltón mindhárom pontot megszerezte az andorrai Inter Escaldes vendégeként a román bajnoki címvédő U Craiova a labdarúgó Konferencia Liga csoportkörének második fordulójában.

Kovács István vezeti a Real Madrid hazai BL-meccsét

Kovács István megkapta első főtáblás megbízatását az európai kupasorozatokban a 2026–2027-es idényben. A nagykárolyi játékvezető a Bajnokok Ligájában a Real Madrid és az RB Leipzig szerdai mérkőzésén fújja a sípot.

Megbüntette az italozó stábtagokat a román szövetség

Fizetéscsökkentéssel szankcionálta a Román Labdarúgó-szövetség az U21-es válogatott négy stábtagját, miután érintettek voltak a hivatalos program elhagyásában.

Kettőből kettő a Ferencvárosnak az Európa Ligában

A Ferencváros hazai pályán Kristoffer Zachariassen duplájával 2–1-re legyőzte a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa Liga ligaszakaszának második fordulójában.

Kicsúszott a győzelem a Craiova kezéből a Konferencia Ligában

Az Universitatea Craiova csütörtökön este 1–1-es döntetlent játszott a spanyol élvonalban szereplő Getaféval a labdarúgó Konferencia Liga ligaszakaszának első fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!