Hirdetés

A jövő csapatát építik a Vasas Feminánál

Övék a jövő. A Vasas Femina keretét fiatal, de egyre tapasztaltabb játékosok alkotják. Korábbi felvétel
Fotó: Erdély Bálint Előd

2021. január 22., 10:55

Március közepén a felső- és alsóházi küzdelmekkel folytatódik a női labdarúgó 1. Liga. A felsőházba az alapszakasz negyedik helyéről bejutott Székelyudvarhelyi Vasas Femina edzője, Vágó Attila szerint nincs nyomás rajtuk és a rájátszásban már a következő bajnokságra alakítják ki a csapatot.

2021. január 22., 10:55

A Vasas Femina november 19-én lépett legutóbb pályára, az alapszakasz utolsó fordulójában 2–1-re kikapott Kisbecskerektől, így eldőlt, hogy gyengébb gólkülönbsége miatt a negyedik helyen jutott be a hatcsapatos felsőházi rájátszásba. A tavaszi szezonban tíz bajnoki vár a lányokra, az együttesek oda-visszavágó alapon játszanak egymással.

Hirdetés

Vágó Attila, a Vasas Femina edzője elmondta, hogy a keret hétfőn kezdi el közösen a felkészülést, ám a lányok egyénileg már három hete hangolnak a tavaszi folytatásra. „Én leküldöm nekik a programot, ők pedig becsületesen küldik vissza, ki mit csinált, mit ért el. Hétfőn gyűlünk össze, akkor kezdődik a hathetes felkészülésünk, hiszen március 7-én a Román Kupában, 14-én pedig már a bajnokságban játszunk.”

Az ellenfelekről egyelőre nem tudott nyilatkozni Vágó, mivel a szövetségnél még nem készítették el a Román Kupa első körének párosításait, illetve a rájátszás menetrendjét sem.

Biztató dolgok vannak a csapatnál, a lányok nagyon komolyan veszik a feladatokat, emiatt pedig hatalmas potenciál rejlik a csapatban, és biztos vagyok benne, hogy a következő bajnokságban jóval előrébb fogunk végezni.

A keretet nagyját 20 év alatti, helyi kötődésű lányok alkotják, akik régóta együtt játszanak, ez a munka pedig hamarosan be fog érni, és velük a bajnoki címet is meg lehet pályázni” – tette hozzá az edző.

Ami az idei célokat illeti, a korábbi magyar szövetségi kapitány elmondta, hogy

a Román Kupában be akarnak jutni a döntőbe, míg a bajnokságban a jövő csapatának alapjait akarják lerakni.

„Most nyugodtan játszhatunk, legfőbb célunk, hogy edződjenek a fiatalok, hiszen Kolozsvárt most még nem lehet letaszítani a trónról, és az, hogy a második vagy a hatodik helyen végzel, szinte mindegy. Igazolni nem nagyon szeretnénk, hanem a jelenlegi keretet akarjuk egyben tartani” – zárta a beszélgetést Vágó Attila.

A felsőház állása: 1. Kolozsvári Olimpia 33 pont (56–6-os gólkülönbség), 2. Kisbecskereki Fortuna 25 (44–13), 3. Aradi Piros Security 23 (36–13), 4. Székelyudvarhelyi Vasas Femina 23 (31–11), 5. Borgóprundi Heniu 20 (43–13), 6. Galaci Universitatea 18 (19–24).

Edzésben a csíkszeredai csapat

Egy hete kezdte meg felkészülését a női labdarúgó 2. Liga tavaszi szezonjára az FK Csíkszereda együttese. Albu Lászlótól, a csapat vezetőedzőjétől megtudtuk, hogy heti négy foglalkozás szerepel az első hetek programjában, februárban pedig szeretnék elkezdeni a felkészülési mérkőzések sorozatát. A bajnokság a tervek szerint március közepén folytatódik, az FK az első tavaszi fordulóban szabadnapos lesz.

„Jelenleg egy bő, 25 tagú kerettel zajlanak az edzések, több ifi játékos is a felnőttekkel készül. Meg szeretnénk erősíteni a csapatunkat legalább három tapasztalt játékossal. Vannak kiszemeltjeink, elkezdődtek a tárgyalások velük, de amíg nem született egyezség, addig nem szerencsés neveket említeni. Az egyik játékos, akit le szeretnénk igazolni, Csíkszeredából indult el, és jelenleg külföldön játszik” – nyilatkozta Albu.

Az FK Csíkszereda a 2. Liga 2. csoportjának harmadik helyén áll, négy ponttal lemaradva az éllovas Kolozsvári U Olimpia II-től.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megütötték a kiállított játékost Agyagfalván, kizártak egy csapatot a Hargita megyei focibajnokságból

Elhagyta a játékteret, az öltöző előtt ütést kapott a Csíkszentsimoni KSK játékosa az Agyagfalvi Lendület elleni mérkőzésen. A Székelyudvarhelyi Roseal a második meccsén nem jelent meg kellő létszámban.

Magyarellenes hangulatban csak kapufáig jutott a Sepsi OSK (videóval)

Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.

Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

`
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Krónika

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Főtér

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ez is érdekelheti

Tisztes helytállás a világ élmezőnyéhez tartozó Norvégiával szemben

Hazai pályán kétgólos vereséget szenvedett a román női labdarúgó-válogatott Norvégiától a jövő évi, brazíliai világbajnokság selejtezőjének rájátszásában. Geréd Erika és Herczeg Andrea is játszott a meccsen.

Nem borult a papírforma, az FK behúzta a Hargita megyei rangadót

Az FK Csíkszereda szombaton délben 3–0-ra legyőzte a sereghajtó Székelyudvarhelyi Vasas Feminát a női labdarúgó Szuperliga alapszakaszának hetedik fordulójában.

Herczeg és Geréd is a keretben, Norvégia ellen jön a nagy próba

Herczeg Andrea és Geréd Erika is bekerült a norvégok elleni vb-pótselejtezőre készülő romániai női válogatott keretébe. Románia története első világbajnoki szerepléséért küzd, ehhez azonban komoly bravúrra lenne szüksége.

Három FK-játékossal készül az Eb-selejtezőre a romániai korosztályos női válogatott

Máltán kezdi meg az Európa-bajnoki selejtezősorozatot a romániai U19-es női labdarúgó-válogatott. Constantin Olariu keretében három FK Csíkszereda-játékos is helyet kapott.

Valóra válik az álom: szerepet kap a nemzetközi porondon a székelyudvarhelyi játékvezető

Karrierje egyik legfontosabb mérföldkövéhez érkezett Bíró Enikő: a székelyudvarhelyi származású játékvezető nemzetközi mérkőzésen kapott megbízatást. A fiatal futballbíró nagyon örül a kihívásnak, amelyből a lehető legtöbbet kíván tanulni.

Bravúros csíki fordítás a bajnok otthonában

Nagy győzelmet aratott az FK Csíkszereda a női labdarúgó Szuperliga hatodik fordulójában: a csíki együttes vasárnap délben kétgólos hátrányból fordítva 3–2-re nyert a címvédő Konstancai Farul otthonában.

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Négy gólt lőtt, de nem volt meggyőző az FK Csíkszereda játéka

Nem játszott hibátlanul, mégis megszerezte a három pontot vasárnap az FK Csíkszereda a női labdarúgó Szuperliga 4. fordulójában: Kollár Péter együttese 4–2-re győzött az újonc FC Rapid 1923 vendégeként.

Két büntető és egy kiállítás okozta az FK Csíkszereda női együttesének vesztét

Elszenvedte első vereségét a bajnoki idényben az FK Csíkszereda, amely gólgazdag és fordulatos mérkőzésen 3–2-re kikapott a Kolozsvári U Olimpia otthonában a női labdarúgó Szuperliga alapszakaszának harmadik fordulójában.

Búcsúztak a nemzetközi kupától a csíki lányok

Szoros mérkőzésen 1–0-ra kikapott hazai pályán az izlandi rekordbajnok Breiðabliktől az FK Csíkszereda női labdarúgócsapata a női Európa-kupa első selejtezőkörének visszavágóján.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!