A 26 éves támadó középpályás 2024 nyarán a Resicabányai CSM-től érkezett a sepsiszentgyörgyi együtteshez, de nagyon kevés játéklehetőséghez jutott a piros-fehérek mezében, és sérülések is hátráltatták.
Az előző szezonban az élvonalban és a jelenlegi idényben a másodosztályban is csak epizódszerepet szánt neki a Sepsi OSK szakmai stábja.
Minden sorozatot figyelembe véve összesen alig tizennégy mérkőzésen 477 percet játszott,
gólt és asszisztot sem jegyzett hivatalos találkozón, így a felek jobbnak látták, ha inkább távozik a csapattól.
Marian Drăghiceanu szerződésbontását január 16-án jelentették be, az azóta eltelt másfél hónapban nem volt klubja.
A tavaszi szezon rajtja után kötött új megállapodást, méghozzá a Cetatea Suceavával, amely hétfőn közölte a leigazolását.
A Cetatea a harmadosztályú bajnokság két székelyföldi együttesét, a Székelyudvarhelyi FC-t és a Gyergyószentmiklósi VSK-t felvonultató 1-es csoportjában szerepel, ahol a második helyet foglalja el, nyolc pontra lemaradva a megyei vetélytárs Șoimii Gura Humorului mögött, és a rájátszásban versenyben lehet a feljutásért.
A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.
Hazai pályán folytatja bajnoki szereplését vasárnap a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda. A Kolozsvári U, illetve az FCSB elleni mérkőzések előtt Diószegi László és Szondy Zoltán a Székely Sportnak beszélt az esélyekről és a szezon eleji célokról.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Szász parasztházak német és holland tulajdonban, brit családok – akár maga Károly király – által felújított vendégházak, olasz és osztrák agrárbefektetők, Székelyföldön magyar vállalkozók.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!