„Ettől az évtől elsősorban azt szeretném, ha elérnénk célkitűzésünket, a bajnokság megnyerését. Emiatt jöttem a csapathoz, felvállaltam ezt a feladatot. Nagyon nehéz lesz, mivel a bajnokság jelenlegi állása szerint a harmadik számú esélyünk van, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének meg a kellő erősségeink a végső győzelemhez” – közölte sajtótájékoztatóján Edward Iordănescu. Hozzátette, örvend annak, hogy decemberben csökkentették lemaradásukat vetálytársaikhoz képest, de továbbra is a harmadik a helyen állnak, így hátrányból várják a folytatást.
A szakvezető úgy nyilatkozott, a csapat megfelelő felkészítése ilyen rövid bajnoki szünet alatt eddigi edzői pályafutása legnagyobb kihívásának számít.
De bízom abban, hogy sikerül elérnünk a céljainkat, jó fizikai állapotban leszünk az első mérkőzéseinken, és megszerezzük a számunkra nagyon szükséges pontokat” – mondta a Kolozsvári CFR vezeteődzője.
Edward Iordănescu arról is szót ejtett, hogy nagyon szeretné, ha a szurkolók minél hamarabb visszatérhetnének a stadionokba a bajnoki találkozókra. „Nagy lelkesedéssel fogadtak, amikor elvállaltam a csapat irányítását, érzetem, hogy mennyit jelentenek a szurkolók a CFR számára.
A bajnoki tabellán a téli szünetben harmadik helyen álló kolozsvári együttes lemaradása egy, illetve három pont a második helyezett U Craiova és az éllovas FCSB mögött. Edward Iordănescu gárdája a jövő héten csütörtökön 20 órától kezdi meg menetelését az 1. Liga visszavágó-sorozatában, a 16. fordulóban hazai pályán játszik az őszi szezon meglepetéscsapata, az Academica Clinceni ellen.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!