HIRDETÉS

A hajrában kapott ki az SZFC

Fotó: Barabás Ákos

2018. október 19., 18:23

Gödörbe került a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Ligában, a 9. fordulóban hazai pályán, az utolsó percekben kapott góllal maradt alul a Barcarozsnyói Olimpic Cetatéval szemben.

2018. október 19., 18:23

Pénteken délután kevesen voltak kíváncsiak a találkozóra, nagyjából százötvenen ültek a sétatéri stadion lelátóján. A meccs előtt egy perces néma csenddel megemlékeztek a 2004-es korosztályú csapat elhunyt játékosáról, Pál Rolandról.

Az első félidőben főleg a középpályán zajlott a játék, kevés helyzet adódott, egyik kapu sem forgott igazán veszélyben. A labda többet volt a hazai együttesnél,

ám a jó védelmükről ismert vendégek minden próbálkozást blokkoltak.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Térfélcsere után felélénkült a játék, jöttek is a helyzetek, az elsőnél Tudosénak kellett óriásit védenie a barcarozsnyói támadóval szemben. Az SZFC részéről előbb Locotuș állt közel a gólhoz, szabadrúgása kevéssel zúgott el a keresztléc felett, majd egy szögletet követően Cucuruzan bólintott mellé. Beszorította ellenfelét a házigazda, ám jól kontráztak a vendégek, és ők is nagyobbnál nagyobb helyzeteket hagytak ki.

A hajrában hazai részről Bálint fejelt ziccerben mellé, majd Csifó távoli lövését védte a kapus.

A mindent eldöntő gól ezután született, egy újabb ellentámadás végén cikázott át a hazai védelmen Maniean és egy lapos lövéssel legyőzte Tudosét.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

A hosszabbítás utolsó percében még volt egy esély az egyenlítésre, ám Locotuș szabadrúgása ezúttal is elkerülte a kaput.

Labdarúgó 3. Liga, 9. forduló:
Székelyudvarhelyi FC–Barcarozsnyói Olimpic Cetate 0–1 (0–0),
gólszerző Maniean (87.).
SZFC: Tudose – Musea, Mintaș, Bolozan, Locotuș, Györgydeák (Cucuruzan, 50.), Tankó, Chifu, Stăncuțu (Péter, 70.), Csifó, Bálint.

További eredmények:
Marosvásárhelyi MSE–FK Csíkszereda 0–0
Besztercei Gloria–Tordai Arieșul 1–2
Dési Unirea–Szászrégeni Avântul 1–1
Kolozsvári CFR II.–Szászhermányi FC 2–1
Szombaton 15 órától:
Nagybányai Minaur–Kolozsvári Sănătatea
Radnóti SK–Tasnádi Unirea
Lénárdfalvi Comuna–Medgyesi Gaz Metan II.

Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport
M GY D V GK P
1. FK Csíkszereda 30 22 5 3 80–18 71
2. Lénárdfalva 30 20 3 7 85–34 63
3. Nagybányai Minaur 30 16 9 5 46–22 57
4. Barcarozsnyói Olimpic Cetate 30 17 4 9 39–30 55
5. Kolozsvári Sănătatea 30 16 5 9 52–32 53
6. Szászrégeni Avântul 30 15 7 8 46–31 52
7. Tordai Arieșul Sticla 30 14 8 8 50–35 50
8. Kolozsvári CFR II. 30 13 7 10 62–46 46
9. Besztercei Unu Fotbal Gloria 30 12 7 11 46–44 43
10. Székelyudvarhelyi FC 30 11 5 14 41–40 38
11. Dési Unirea 30 9 9 12 42–41 36
12. Szászhermányi FC 30 9 8 13 42–43 35
13. Tasnádi Unirea 30 8 6 16 47–67 30
14. Marosvásárhelyi MSE 30 6 4 20 26–86 22
15. Medgyesi Gaz Metan II. 30 3 3 24 26–81 12
16. Radnóti SK 30 3 2 25 34–114 11

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Diószegi és Burcă: nincs mese, tarolni kell, mert nem tartozunk a döntéshozók kedvencei közé

Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.

Adorján Attila: motivál, hogy a Sportklub ellen jól teljesítsek

Friss trófeával a zsebében várja többek között a Sportklub elleni hokirangadókat. A tavalyi Erste Liga idény legjobb kapusával, a csíkszeredai származású Adorján Attilával beszélgettünk, aki idéntől már a Brassói Corona hálóját őrzi.

Székelyhon

Botokkal estek egymásnak a város központjában, egy ember meghalt – videóval

Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.

`
Krónika

Erdélyi megyékben hívja be a tartalékosokat a román védelmi minisztérium, a Székelyföld is érintett

Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.

Krónika

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről

Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.

Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Ez is érdekelheti

A Kolozsvári CFR újabb botlása az FK-t az utolsó helyre tolta (videóval)

Két meglepő eredményt hozott a labdarúgó Szuperliga 9. fordulójának szombati játéknapja, az Aradi UTA ismét háromgólos hátrányból állt talpra, míg a Kolozsvári CFR nem tudta legyőzni a sereghajtó Bukaresti Metaloglobust.

A KSE ragaszkodik a 3–1-es végeredményhez

Folytatódik a Kézdivásárhelyi SE remek szezon eleji sorozata, a céhes városiak zsinórban szerzett harmadik győzelmükkel vezetik a labdarúgó 3. Liga 2-es csoportját. Tovább várat magára viszont a Sepsi OSK II. első győzelme az idei kiírásban.

A korai gólok okozták a Gyergyószentmiklósi VSK vesztét

A labdarúgó 3. Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK idegenben, a CSM Bucovina Rădăuți otthonában vendégszerepelt.

Két élcsapat is botlott a 2. Ligában

Értékes pontokat veszített idegenben a Chindia Târgoviște és a Resicabányai CSM a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójának szombati játéknapján.

Góllal debütált a spanyol csatár – megdolgozott a három pontért a Sepsi OSK

A válogatott szünet után sem torpant meg a Sepsi OSK: az Újszentesi SK otthonában góllal debütált Nacho Heras a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójában, a háromszékiek pedig fontos győzelemmel folytatták jó sorozatukat.

A legvégén vitte be a kegyelemdöfést az SZFC

Fordulatos meccsen, emberelőnyben és a ráadásban szerzett góllal tartotta otthon a három pontot a Székelyudvarhelyi FC a Cetatea Suceava ellen a labdarúgó 3. Ligában. A hajrában Simó fejesével biztosították be a hazai sikert.

Végig koncentrálva szerezhet pontokat a bajnok ellen az FK Csíkszereda

A bajnok FCSB elleni hazai mérkőzést megelőzően nyilatkozott az FK Csíkszereda edzője és két játékosa. A piros-feketék az utóbbi időben előreléptek, de az első élvonalbeli győzelmük még várat magára.

Pozitív energiával és győzelmi vággyal tér vissza a Sepsi OSK

A válogatott szünet után idegenben, az Újszentesi SK otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszékiek lendületben vannak, míg ellenfelük pocsék formában várja a 2. Liga 6. fordulóját.

Bálint László: úgy vélem, minden adott, hogy edzőként trófeákért harcoljak

A brassói származású Bálint László György figyelemre méltó játékoskarrier után sem távolodott el a labdarúgástól. A 46 éves szakember egy évtized után juttatta élvonalba Arad csapatát, jelenleg a Galaci Oțelul vezetőedzője. Interjú.

Hol csúszott be a hiba, amiért a Sepsi OSK elveszítette a pontot?

Sokatmondó, hogy a szakszövetség fegyelmi bizottsága elhúzta a döntés meghozatalát, amellyel a Chindia Târgoviște zöld asztalnál megnyerte a labdarúgó 2. Liga meccsét a Sepsi OSK ellen.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!