Hirdetés

A hajrában döntött a Vasas Femina

Fotó: Veres Nándor

2018. április 15., 17:43

Nagyon nehéz mérkőzésen húzta be a győzelmet vasárnap délután a Székelyudvarhelyi Vasas Femina, a női labdarúgó 1. Liga 12. fordulójában 2–1-re legyőzte a Borgóprundi Heniut. A Vasas Femina II. is sikerrel vette a hétvégi fordulót, idegenben gyűjtötte be a pontokat.

2018. április 15., 17:43

Sérülések nehezítették meg Székely János edző dolgát, hiszen Berkeczi Emőke és Péter Kata hosszú időre kidőlt a sorból, továbbá pénteken Geréd Erika is csatlakozott a maródiakhoz, így ő sem tudott pályára lépni vasárnap.

Mivel a Vasas Femina II. szombaton játszott a másodosztályban, és nem telt el 36 óra a két találkozó között, nagyon meg kellett bolygatni a két együttes keretét.

Hirdetés

A hiányzók miatt improvizálni kellett a védelemben, továbbá a válogatottakból visszatért játékosok nagyon fáradtak voltak.

A borgóprundiak keretében három, korábban a Vasas Feminát erősítő labdarúgó szerepelt, Simona Caldare, Balázs Csilla és Papp Szidónia, így még nagyobb motivációval léptek pályára a sétatéri stadionban.

Kiegyenlített, küzdelmes csatát hozott a két együttes találkozója, melynek első játékrészében mindkét oldalon kimaradtak a lehetőségek. A mérkőzés 76. percében a Vasas Femina egy büntetőből megszerezte a vezetést, Kis Anita volt higgadt a tizenegyes elvégzésekor.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Az ünnep nem tartott sokáig, hiszen a 81. percben egy rosszul elvégzett kirúgást követően ellentámadásba lendült Borgóprund, és Balázs Csilla 16 méterről az alsó sarokba lőtt.

Nem törte meg a hazaiakat a gyors egyenlítés, és két perccel később visszaszerezték a vezetést. Anamaria Vlădulescu hosszan előreívelte a labdát, a csereként beállt kapus nem tudta megfogni a játékszert, kiejtette a kezéből, erre pedig lecsapott Mădălina Marinescu, és a hálóba lőtt.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

A hajrában mindkét együttes előtt adódott még egy-egy óriási lehetőség, több gól azonban nem született. 

A következő fordulóban az éllovas Kolozsvári Olimpia vendége lesz az udvarhelyi csapat.

„Nagyon fontos volt, hogy hazai pályán ne botoljon a csapat. Küzdeni akarásból tízesre vizsgáztak a lányok, hiszen a gyors egyenlítés után fel tudtak állni és megszerezték a győzelmet.

Voltak lehetőségeink, de nem volt meg az átütő erő a játékunkban. Most három pontra csökkentettük a hátrányunkat Temesvárral szemben.

Lássuk, a sérültek közül kik épülnek fel a héten. Ami biztos, hogy nem felemelt kézzel fogunk Kolozsvár ellen játszani” – mondta Székely János, a Vasas Femina edzője.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Női labdarúgó 1. Liga, 12. forduló:
Székelyudvarhelyi Vasas Femina–Borgóprundi Heniu 2–1 (0–0),
gólszerzők: Kis Anita (76., büntetőből), Mădălina Marinescu (83.), illetve Balázs Csilla (81.).
Vasas Femina: Kajtár Linda – Krall Tímea, Kis Anita, Benő Krisztina, Dávid Márta, Bíró Enikő, Nadejda Colesnicenco, Anamaria Vlădulescu, Carolina Țabur, Mădălina Marinescu (Kecseti Hajnal, 90.), Margarita Panova. 

További eredmények:
Temesvári CFR–Kolozsvári Olimpia 0–10 (0–5),
CSȘ Târgoviște–Alexandriai U 1–1 (0–0)
CS Real Craiova–Bukaresti Fair Play 0–8 (0–6)
Marosvásárhelyi ASA–Kisbecskereki Fortuna 0–3 (játék nélkül).

Női labdarúgó 1. Liga
M GY D V GK P
1. Kolozsvári Olimpia 18 18 0 0 109–7 54
2. Székelyudvarhelyi Vasas Femina 18 12 3 3 64–23 39
3. Temesvári CFR 18 11 1 6 54–47 34
4. Universitatea Alexandria 18 6 7 5 37–25 25
5. Bukaresti Fair Play 18 7 3 8 51–50 24
6. CSȘ Târgoviște 18 5 5 8 41–52 20
7. Borgóprundi Heniu 18 5 5 8 25–40 20
8. Kisbecskereki Fortuna 18 6 2 10 33–67 20
9. Marosvásárhelyi ASA 18 3 3 12 16–44 12
10. Real Craiova 18 2 1 15 12–87 7

A 2. Ligában a Vasas Femina II. is győztesen hagyta el a pályát, a Kolozsvári Olimpic Star elleni, Bánffyhunyadon rendezett mérkőzésen 2–1-re győzött. A siker lehetett volna nagyobb is, hiszen Mitri Rita a találkozó hajrájában kétszer is eltalálta a kapufát.

Legközelebb jövő vasárnap lép pályára a csapat, a városi stadionban délelőtt tíz órakor a Piros Security lesz az ellenfél.

Labdarúgó 2. Liga, 9. forduló:
Kolozsvári Olimpic Star–Vasas Femina II. 1–2 (1–1),
az udvarhelyi csapat gólszerzői: Balázs Viktória (4.), Tamás Tímea (50.).
Vasas Femina II.: Sándor Barbara – Balázs Viktória, Tamás Tímea, Orbán Aranka, Bizsi Mária, Mitri Rita, Tóásó Andrea, Boér Bíborka, Szász Brigitta, Dakó Katalin, Bíró Anna. Játszott még: Nagy Zsuzsanna és Tóth Györgyi.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

A főtáblára jutásért küzdenek a székelyföldi focicsapatok a kupában

Jövő héten rajtol a labdarúgó Román Kupa 2026–2027-es kiírásának regionális szakasza. A megyei kupagyőztesek hét régióban, háromcsapatos csoportokban küzdenek meg a főtáblára jutásért.

Papírforma eredményekre és látványos meccsekre számít a sepsiszentgyörgyi bunyós

A labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjének hajrájához érkeztünk, péntek este és szombat hajnalban újabb három mérkőzést rendeznek. Ezúttal Toró Ákost, a sepsiszentgyörgyi bunyóst kértük fel, hogy tippelje meg a párharcok végkimenetelét.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Újabb kulcsjátékos távozott az ASA-tól, másodosztályú társaikkal gyakorolnak

Javában zajlanak az edzések a labdarúgó 2. Liga új szezonjára készülő Marosvásárhelyi ASA-nál, a csapat öt barátságos mérkőzést játszik. A klub egyelőre egyetlen érkezőről sem számolt be, a távozók listájára viszont újabb kulcsjátékos neve került fel.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!