Hirdetés

A hajrában dőlt el, zsinórban harmadjára is kikapott a Hermannstadt

Szenzációs hajrát mutatott a Rapid, behúzták a három pontot
Fotó: Facebook/FC Rapid 1923

2022. október 14., 23:02

Rangadót rendeztek péntek este a labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában, a Hermannstadt hazai pályán fogadta a Bukaresti Rapidot, amely során sokáig úgy tűnt döntetlen lehet a meccs vége, aztán a hajrában kétszer is betalált a vendég csapat.

2022. október 14., 23:02

Az első félidőben mindkét fél bátran támadott, a hazaiak beadásokkal próbálták veszélyeztetni, míg a Rapid játékosai távoli lövéseket eszközöltek, gólt viszont egyik gárda sem szerzett. A félidőt követően az első három percben mindkét fél kialakított egy-egy ziccert, a pontos befejezések ezúttal is elmaradtak.

Az 54. minutumtól rövid idő alatt háromszor is betalálhatott volna a Hermannstadt, azonban Moldovan rendre a helyén volt, egyszer pedig a kapufa mentette meg a bukarestieket. Ahogyan az lenni szokott, a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát és a 75. percben a Rapid szerzett vezetést, egy középre passzolt labdát Emmers zseniális mozdulattal továbbított a kapuba (0–1).

Hirdetés

Mindössze három perc telt el, amikor ismét zörrent a hazaiak hálója, Grigore remekül érkezett egy szögletből beívelt labdára és szabadon fejelhetett (0–2).

A hajrában újabb találat nem született, a Hermannstadt a Sepsi OSK-tól szenvedett vereség óta még egy döntetlent sem tudott kiharcolni, a Rapid ezzel a sikerrel két nyeretlen bajnoki után ismét három pontot zsebelt be.

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 14. forduló:
FC Hermannstadt–Bukaresti Rapid 0–2 (0–0)
Gólszerzők: Emmers (75.), Grigore (78.).

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, alapszakasz, 14. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, alapszakasz

FC Hermannstadt:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Váratlan fordulat a 2. Ligában: nem kaphat élvonalbeli licencet az egyik felsőházi klub

Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.

Söpréssel jutott az elődöntőbe a Gyergyói HK, véget ért a Sportklub szezonja

A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.

Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

`
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Főtér

És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…

George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?

Ez is érdekelheti

Megműtötték, még nem térhet vissza a Kolozsvári CFR sikeredzője

Hosszú hónapok óta egészségügyi problémákkal küszködik Dan Petrescu, aki a múlt héten sürgősségi műtéten esett át, így egyelőre nem térhet vissza az edzősködéshez.

Hazai meccsel vonul bajnoki szünetre az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK

Megjelent a labdarúgó Szuperliga és a 2. Liga rájátszásának eheti programja. A román válogatott vébéselejtezője miatti szünet előtt az FK Csíkszereda szombaton, a Sepsi OSK hétfő helyett vasárnap játszik majd.

Villámrajt az U–CFR összecsapáson, a hosszabbításban jött a csattanó (videóval)

A U nyerte a kolozsvári derbit, hazai környezetben legyűrte a CFR-t a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásának első fordulójában.

Bennmaradó helyen zárja az alsóház nyitófordulóját az FK Csíkszereda

Kedvezően alakult a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának első vasárnapi találkozója az FK Csíkszereda számára, amely a galaci győzelmének köszönhetően az első fordulót követően biztos bennmaradó helyen áll a tabellán.

Kedvezőtlen számok: mindössze két klub felelt meg az 5+6-os szabálynak a Szuperligában

A labdarúgó Szuperliga alapszakaszát követően a statisztikákból kiderült, hogy a 16 csapatos mezőnyből mindössze két klub felelt meg a Román Labdarúgó-szövetség által bevezetett 5+6-os szabálynak.

Lemondott Bálint László az FK Csíkszereda elleni kudarc után

Komoly következményekkel járt a Galaci Oțelul számára az FK Csíkszereda elleni vereség: Bálint László vezetőedző közvetlenül a lefújást követően bejelentette távozását, és kijelentette, hogy nem folytatja munkáját a Duna-parti klub kispadján.

Ilyés Róbert: kockáztatnunk kellett, de a csapat jelesre vizsgázott

Rendkívül fontos három pontot szerzett Galacon az FK Csíkszereda, amely 3–2-re győzött az Oțelul ellen a Szuperliga alsóházi rájátszásának nyitányán. Ilyés Róbertet a meccs végén kiállította a játékvezető, a tréner mégis elégedetten értékelt.

Az FK Csíkszereda elhozta a pontokat a galaci katlanból (videóval)

A szezon eddigi legjobb idegenbeli játékával aratott fontos győzelmet az FK Csíkszereda, a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának első fordulójában, szombaton 3–2-re legyőzte a Galaci Oțelult, és nagy lépést tett a bennmaradásért zajló harcban.

Kleinheisler újra a kezdőben – az FK Csíkszereda összeállítása Galacon

Az utóbbi fordulókban kiesebb sérüléssel bajlódott az 53-szoros magyar válogatott labdarúgó. Kleinheisler László újra bevethető, és kezdőként lép pályára szombaton este az FK Csíkszeredánál.

Kovács István a fővárosi rangadót, testvére az FK Csíkszereda vendégjátékát vezeti

Két mérkőzést rendeznek a szombati játéknapon a labdarúgó Szuperliga rájátszásának nyitófordulójában. Mindkét párharcban a Kovács-testvérek bíráskodnak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!