Vasárnap délelőtt a sereghajtónál vendégszerepelt a Vágó Attila és Székely János által felkészített együttes. A székelyudvarhelyieknek nem is a három pont megszerzése volt a legfőbb vágya, hanem az, hogy egy gólzáporos találkozót hozzanak össze, hiszen amennyiben tizenkettővel nyertek volna a fővárosban, akkor felkúsztak volna az első helyre.
Jól indult az összecsapás, a lányok gyártottak a gólokat, az első félidőben 5–1-re vezettek. A pihenőt követően viszont már nem jöttek az újabb találatok, csupán egyszer zörgették meg a hálót.
A lefújást követően a Vasas Femina vezetőedzője bevallotta, talán ő tett nagy terhet a lányokra: „Miután az előttünk álló Kolozsvár és Kisbecskerek sem lépett pályára, így ha tizenkettővel nyerünk, akkor első helyre állhattunk volna. Ez az első játékrészben képben is volt, az öt találat mellett még legalább öt nagy helyzetet kihagytunk. A másodikban sokat cseréltünk, nem alakult ki folyamatos játék.
A női labdarúgó élvonal november 7-én folytatódik, hiszen a válogatott Eb-selejtezőt játszik az elkövetkező időszakban.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!