Háromszéken továbbra sem szusszanhatnak fel, a 7. játéknapot követően sem mozdultak el osztályozót jelentő pozícióból. Pénteken a Jászvásári Poli otthonában a Sepsi OSK megszerzte második pontját az alsóházban, és habár a játék továbbra sem javult fel, voltak biztató jelek, mint például az, hogy nem kapott gólt a csapat.
Szombaton délután a piros-fehérekhez hasonlóan a kiesés elől menekülő két csapat találkozott, az FC Botoșani az Unirea Sloboziát fogadta. A meccsen a játék képével ellentétben a Slobozia szerezte meg a vezetést, amire gyorsan válaszoltak a hazaiak. A találkozó végén a Botoșani matematikailag is elkerülhette volna a biztos kieső helyet, ám Ongenda pocsékul végezte el a büntetőt, és védett a kapus. A döntetlennel egyik fél sem járt jól, Botoșani továbbra is az utolsó, biztos bennmaradást érő helyen áll,
míg Slobozia két pontra csökkentette hátrányát az osztályozós helyen țlló Sepsivel szemben. Így még izgalmasabbnak ígérkezik az utolsó forduló, amikor a Sepsi a Ialomița megyeiekhez látogat...
A nap másik meccsén a Gloria Buzău a túlélésért lépett pályára a Konstancai Farul vendégeként, ám nem volt esélye a több ifjúságival felálló vendégeknek, akik egy büntetőt is kihagytak. A mérkőzés második felében csak kósza lövéseket láthatott a közönség, a Farul simán megtartotta a meccs elején szerzett előnyét és feljött a Konferencia Liga-osztályozót érő helyre.
A Gloria Buzău pedig búcsúzott az élvonaltól, egy évet volt a Szuperliga tagja.
Jövő pénteken viszont tovább tisztul a kép, hiszen a Buzău a Sloboziát fogadja, míg a Sepsi a Botoșani-t.
| 2025. 05. 02. 17:30 | Jászvásári Poli Jászvásár | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 0-0 |
| 2025. 05. 03. 13:45 | FC Botoșani Botoșani | Unirea Slobozia Slobozia | 1-1 |
| 2025. 05. 03. 18:15 | Konstancai Farul Farul | Gloria Buzău Gloria | 1-0 |
| 2025. 05. 04. 20:45 | Galaci Oțelul Oțelul | FC Hermannstadt Hermannstadt | 1-2 |
| 2025. 05. 05. 17:30 | Aradi UTA UTA | Petrolul Ploiești Petrolul | 2-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 7 | 3 | 3 | 1 | 10-6 | 33 |
2 | Galaci Oțelul Oțelul | 7 | 5 | 0 | 2 | 10-4 | 31 |
3 | Konstancai Farul Farul | 7 | 3 | 3 | 1 | 11-7 | 30 |
4 | Jászvásári Poli Jászvásár | 7 | 3 | 3 | 1 | 9-2 | 28 |
5 | Petrolul Ploiești Petrolul | 7 | 2 | 2 | 3 | 7-7 | 28 |
6 | Aradi UTA UTA | 7 | 3 | 1 | 3 | 7-10 | 27 |
7 | FC Botoșani Botoșani | 7 | 3 | 1 | 3 | 9-9 | 26 |
8 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 7 | 0 | 2 | 5 | 4-14 | 23 |
9 | Unirea Slobozia Slobozia | 7 | 1 | 5 | 1 | 6-7 | 21 |
10 | Gloria Buzău Gloria | 7 | 2 | 0 | 5 | 4-11 | 16 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!