Hirdetés

László Csaba: nem kaptunk ki, nem kaptunk gólt, van előrelépés

Az alapszakaszban kétszer legyőzte a jászvásári csapatot a Sepsi OSK, a rájátszásban döntetlennel ért véget a meccs
Fotó: Pinti Attila

Gól nélküli döntetlent játszott egymással a Jászvásári Poli és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. A meccset követően mindkét csapat vezetőedzője elégedetten nyilatkozott.

2025. május 03., 11:47

A Sepsi OSK élére frissen kinevezett László Csaba kiemelte, hogy látja az előrelépést a csapat játékában.

„Nem kaptunk ki, nem kaptunk gólt, láttam a kívánt fejlődést. Volt két helyzetünk, de nem lőttünk gólt. A szerencséért is meg kell dolgozni. A legfontosabb, hogy szereztünk egy pontot. Többet kell dolgoznunk. Következik egy újabb meccs, amit meg kell nyernünk. Matei kórházban van, nem tudom, mi történt vele. A fiúk azt mondták, eltört az orra.

A klub a legfontosabb, ma egy apró lépést tettünk abba az irányba, amerre haladni szeretnénk, a jelenlegi helyzetünkben minden egyes pontnak örülünk. Nem kell szépen játszani, hanem sikeresnek kell lenni”

– mondta a 61 éves szakember a mérkőzést közvetítő tévétársaságoknak.

Hirdetés

Kapcsolódó

Vasile Miriuță is elégedett volt a megszerzett ponttal, és kiemelte, hogy a Polinak meg kell nyernie legalább az egyik hátralévő mérkőzést – a Hermannstadt vagy a Petrolul ellen –, hogy biztosan bennmaradjon az élvonalban.

„Egyik csapat sem akart kockáztatni. Ez az igazság. Főleg mi nem, hiszen öt pont előnyünk van, szerintem rendben van ez a döntetlen.

Nagy a nyomás, a játékosok is érzik. 28 pontunk van, még nem vagyunk biztonságban. Tavaly 27 ponttal már bent lehetett maradni, most viszont nem tudni, elég lesz-e a 30–31 pont.

Ez az egy pont lehet, hogy sokat fog számítani. Ki kell használjuk a lehetőségeinket, a következő meccsünkön meg kell szereznünk a három pontot a bennmaradáshoz. Máskülönben nagyon nehéz lesz” – nyilatkozta Miriuță.

A Sepsi OSK a következő fordulókban már nem hibázhat. Legközelebb május 9-én bizonyíthat, saját közönsége előtt az FC Botoșani ellen.

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alsóházi rájátszás, 7. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alsóházi rájátszás

Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK: 21 ponttal kezdte a rájátszást
FC Hermannstadt: 21 ponttal kezdte a rájátszást
Petrolul Ploiești: 20 ponttal kezdte a rájátszást
Konstancai Farul: 18 ponttal kezdte a rájátszást
Aradi UTA: 17 ponttal kezdte a rájátszást
Galaci Oțelul: 16 ponttal kezdte a rájátszást
FC Botoșani: 16 ponttal kezdte a rájátszást
Jászvásári Poli: 16 ponttal kezdte a rájátszást
Unirea Slobozia: 13 ponttal kezdte a rájátszást
Gloria Buzău: 10 ponttal kezdte a rájátszást
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Fábio Vianna: jót fog tenni ez a győzelem az önbizalmunknak (videóval)

Öt nyeretlen bajnoki után újra győzött a Sepsi OSK, amely 2–1-re verte az FC Voluntari-t. Fábio Vianna szerint erre a sikerre volt szüksége a csapatnak, Ovidiu Burcă azonban a megnyert mérkőzés után is hiányolta a nyugodtabb lezárást.

Két hónap után nyert ismét, fontos győzelemmel mehet a bajnoki szünetre a Sepsi OSK

Megszakította rossz sorozatát, vasárnap kora este hazai pályán legyőzte az FC Voluntari együttesét a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának felénél. A háromszékiek egy félidőt emberelőnyben játszva is megizzadtak a három pontért.

Elég volt a botladozásból, győzelemmel menne szünetre a Sepsi OSK

Az elmúlt öt forduló alapján a Szuperliga két leggyengébb formában lévő együttese találkozik vasárnap Sepsiszentgyörgyön. Az OSK két pontot szerzett ebben az időszakban, az FC Voluntari egyet sem, így mindkét csapatnak égetően szüksége lenne a sikerre.

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!