Mindkét csapat egy pontot gyűjtött eddig, méghozzá éppen egymás ellen, amikor a második fordulóban 2–2-vel zárult a találkozójuk a Groupama Arénában, azaz kettejük párharcának győztese lesz a továbbjutó.
A 0–0-s vagy 1–1-es döntetlen a Budapesten szerzett gólok, míg a 2–2-es eredmény a jobb gólkülönbség révén a Dinamónak kedvezne, viszont az ennél is gólgazdagabb pontosztozkodás már a jelenleg sereghajtó magyar bajnok előzését jelentené.
A Ferencváros harmadik helye már csak azért is lenne óriási bravúr, mert magyar csapat 17 éve nem érte meg a tavaszt a nemzetközi porondon. Akkor a Debreceni VSC az UEFA Kupa 2003–2004-es kiírásában a harmadik körig menetelt, s februárban végül a belga FC Bruges búcsúztatta.
A párosítás legérdekesebb szereplője Szerhij Rebrov, a zöld-fehérek vezetőedzője, aki ezúttal ellenfélként tér vissza korábbi sikerei színhelyére. A 46 éves szakember a pályán és a kispadon is kiemelkedő teljesítményt nyújtott az ukrán klubnál.
A csoport másik mérkőzését a már továbbjutott két sztárcsapat, a Barcelona és a Juventus vívja egymással. A katalánok kényelmes helyzetben vannak a csoportelsőséget illetően, mert egyrészt hárompontos előnnyel várják a rangadót, másrészt Torinóban 2–0-ra diadalmaskodtak, ami azt jelenti, hogy a Zebrák csak akkor előznék meg őket, ha legalább kétgólos különbséggel, de minimum három szerzett góllal nyernek a Camp Nouban. A találkozón ismét szembekerülhet egymással Lionel Messi és Cristiano Ronaldo.
Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. (utolsó) forduló, G csoport:
22 órától Dinamo Kijev (ukrán)–Ferencváros és FC Barcelona (spanyol)–Juventus (olasz).
A csoport állása: 1. FC Barcelona 15 pont (már továbbjutott), 2. Juventus 12 (már továbbjutott), 3. Dinamo Kijev 1 (3–13, 4. Ferencváros 1 (5–16).
Jogtalanul kiszabott büntetésről, provokációról és erőfitogtatásról beszél Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke a klubot sújtó 30 ezer lejes bírság kapcsán, amelyet a Bukaresti Rapid elleni mérkőzésen történt incidens után róttak ki.
Magyarországi sajtóértesülések szerint, ha minden a terv szerint alakul, akkor Pászka Lóránd a hétvégén aláírhat a Szuperligában újoncához.
Menet közben vesztett el két kocsit a Nagyvárad–Konstanca vonalon közlekedő InterRegio személyvonat kedden este. A kocsik a vontatókapocs meghibásodása miatt szakadhattak le, az utasok pedig két állomás között, a mezőn rekedtek.
A kormány által a különleges nyugdíjak rendszerének átalakítására kidolgozott reform minden olyan kategóriát érint, amely ilyen juttatásokban részesül, nem csak a bírókat és ügyészeket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!