Nem kellett sokat várni arra, hogy a múlt heti első mérkőzésén Litvániában 4-0-s győzelmet arató Ferencváros a csütörtök esti találkozón eldöntse a párharcot, Traoré már a 4. percben betalált. A vezetés megszerzése után is megmaradt a Ferencváros fölénye, de ez sokáig nem mutatkozott meg újabb helyzetekben. A vendéglátók aztán nem sokkal a szünet előtt növelték előnyüket, a Paksról szerződtetett NB I-es gólkirály, Varga Barnabás új csapatában a 11. mérkőzésén a 11. gólját szerezte, ahogy Litvániában, ezúttal is büntetőből volt eredményes.
A második félidőt is gyors góllal kezdte az FTC, a párharc odavágóján is duplázó Traoré volt újfent eredményes. Három perccel később újra tombolt a közönség, a szünetben csereként pályára lépő, Litvániában szintén padról érkezve eredményes Pesic talált be némi szerencsével, de VAR les miatt érvénytelenítette a találatot. Nem sokkal később Traoré is lesről talált be, ezt követően azonban alaposan visszavett a tempóból a hazai csapat, a cserék pedig nem hoztak áttörést. A hajrában a Ferencvárosnak volt még nagyobb lehetősége, de ezek kimaradtak, így az eredmény nem változott.
A Ferencváros zsinórban az ötödik szezonban jutott főtáblára egy európai kupasorozatban:
2020-ban a Bajnokok Ligája, 2019-ben, 2021-ben és tavaly pedig az Európa-liga főtábláján futballozott a zöld-fehér csapat. Ezért a korai BL-selejtezős búcsút követően - a feröeri KÍ Klaksvík meglepetésre kiejtette a magyar bajnokot - egyértelmű cél volt, hogy legalább a harmadik számú sorozatban, a Konferencia-ligában összejöjjön az őszi folytatás. A csoportkör sorsolását pénteken 15.30-tól rendezik Monte-Carlóban.
Romániának nem lesz képviselője a Konferencia Liga főtábláján, miután a Sepsi OSK hosszabbítás után 3-2-re alulmaradt a norvég FK Bodø/Glimt otthonában, míg a bajnok Konstancai Farul a hazai 2-1-es győzelmet követően 2-0-s vereséget a finn HJK Helsinkivel szemben az idegenbeli visszavágón.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!