Megtartotta első idei edzését csütörtök délután az FK Csíkszereda női szuperligás csapata, aminek apropóján Szeitl Szilvia vezetőedző nyilatkozott a törökországi edzőtáborról, a felkészülésről valamint a rájátszás kihívásairól.
A csapat február 2–13. között Törökországban edzőtáborozik, amelynek programjában három felkészülési mérkőzés is szerepel. A szakmai munka fókuszában a fokozatos terhelés-visszaépítés, a meccsritmus visszaszerzése és a rájátszás intenzitásához szükséges a fizikai alapok megerősítése. A klub ezzel párhuzamosan dolgozik a keret megerősítésén is: egy minőségi támadó játékos leigazolása továbbra is napirenden van.
Szeitl Szilvia szerint a szünet utáni időszakban a tudatos felépítés a legfontosabb. Hangsúlyozta, hogy az első hetekben az általános erőnléti alapok dominálnak, majd egyre nagyobb szerepet kapnak a labdás, intenzív, játékhelyzetekre épülő edzések. A felkészülési mérkőzések célja elsősorban a meccsritmus visszaszerzése, miközben az erőnléti munka a robbanékonyságra, a gyorsaságra és az ismételt nagy intenzitású terhelések elviselésére fókuszál.
A vezetőedző kiemelte: a rájátszásban minden apró részlet felértékelődik. A mentális stabilitás, a fókusz fenntartása és a nyomás kezelése kulcskérdés lesz, hiszen nincsenek könnyű mérkőzések, és minden hiba azonnal visszaüthet. A célok eléréséhez elengedhetetlen a fegyelem, az egység és az, hogy mindenki elfogadja a saját szerepét.
A keret alakításával kapcsolatban elmondta, régóta dolgoznak a csatársor megerősítésén. Nem pusztán gólerős játékost keresnek, hanem olyan támadót, aki komplex módon képes hozzáadni a csapat játékához: megtartja a labdát, presszingel, jól mozog a védők között, és mentálisan is készen áll a rájátszás terhelésére.
A felsőházi mezőnyről szólva Szeitl Szilvia hangsúlyozta, hogy mindhárom csapat más erősségekkel rendelkezik, ezért az alkalmazkodás döntő jelentőségű lesz. Rövid időn belül többször is ugyanazzal az ellenféllel találkoznak, így a taktikai fegyelem, a részletek kidolgozottsága és az aktuális forma dönthet.
Véleménye szerint azonban, ha csapatunk a saját játékát magas szinten tudja hozni, bárki ellen versenyképes lehet.
A női Szuperliga felsőházi rájátszása február 22-én folytatódik, a piros-feketék első mérkőzésüket Iklódón, a Kolozsvári U ellen játsszák.
Az FK Csíkszereda 28 ponttal a tabella harmadik helyéről várja a rájátszást, a Konstancai Farul és a Kolozsvári U mögött.
Az FC Voluntari és a Corvinul sem hibázott idegenben, így azonnal kihasználták a Sepsi OSK vereségét. A háromszéki együttes előnye olvadt a harmadikkal szemben, míg az első helyért folytatott harcból szinte biztosan kiszállt.
Az idei szezon első versenyét rögtön győzelemmel ünnepelte Norbert és Francesca Maior, a testvérpár magabiztos sikert aratott a 34. Hargita Ralin. Ezzel az elmúlt hat évben ők a hatodik páros, amely megnyeri a hargitai futamot.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!