Hirdetés

A döntetlennél többet is kicsikarhatott volna a Sepsi OSK

Aganovic lőtte a Sepsi OSK gólját
Fotó: Grigore Popescu/Agerpres

2021. augusztus 23., 23:46

Az FCSB otthonában vendégszerepelt hétfőn este a Sepsi OSK a labdarúgó 1. Liga hatodik fordulójának zárómeccsén. Előnyt szerzett, büntetőt hibázott a háromszéki alakulat, kis odafigyeléssel a győzelmet is megkaparintotta volna.

2021. augusztus 23., 23:46

Az elmúlt idényben mindkét együttes bejutott a rájátszás felsőházában, ahol ráadásul a székelyföldiek nyerni tudtak a későbbi ezüstérmessel szemben. Tavaly az FCSB egyszer sem tudta legyőzni a háromszékieket, összesen három döntetlen született az említett Sepsi OSK-győzelem mellett.

Hirdetés

A sepsiszentgyörgyiek zsinórban három vereséggel érkeztek a bukaresti Nemzeti Arénába. A házigazdáknak sem túl fényes a szezonkezdetük, kiestek a nemzetközi porondról, csupán kilenc pontot gyűjtöttek. Ezért is új edzőt szerződtetett a fővárosiak tulaja: a Kolozsvári CFR-t az elmúlt idényben irányító Edi Iordănescuval egyezett meg.

Remek ritmusa volt az első negyedórának, a kispadról a másodedző, Ilyés Róbert – a vezetőedző, Leo Grozavu eltiltását töltötte – által űzött Sepsi OSK megpróbálta a saját térfelén letámadni ellenlábasát.

Az első gólszerzési lehetőségek az FCSB előtt adódtak, rögtön kettő is a 20. percben: előbb Cordea ívelt középre, Tănese jó ütemben lőtte rá, a szögletből Vinicius fejelt közelről – mindkettőt hárította Niczuly.

A sepsiszentgyörgyiek válasza a 31. percben érkezett, Golofca viharzott végig a félpályától, szépen átjátszotta Viniciust a tizenhatosnál, lövése kicsivel zúgott mellé.

Az első kapura tartó lövése a Sepsi OSK-nak gólt jelentett: a 36. percben huszonkét méterről Aganovic végzett el szabadrúgást, a védőfal egyik része felugrott, a másik nem, itt pedig a labda elfért, így az a bal alsóba vágódott (0–1).

Jó focit hozott az első játékrész, nem esett vissza az iram a pihenőt követően sem.

Rögtön a második felvonás elején Tamás növelhette volna az előnyt, lecsapott Vinicius rossz átadására, a tizenhatosig vezette, ahol egy védő szorításában fölé bombázott.

A Sepsi OSK egyik mumusa, Tănase egyenlített ki az 58. percben, egy szögletet Cristea fejelt a kapu torkához, ahol jól érkezett a válogatott támadó, az ötödik találatát jegyezte a piros-fehérek elleni összecsapásokon (1–1).

Amíg a hazaiak támadószekciója jól, a védősor roppant gyengén teljesíttet, a 66. percben Ov. Popescu késett le egy könnyűnek tűnő labdáról, így Păun lábát rúgta el a játékszer helyett, mivel ez a tizenhatoson belül történt, így a játékvezető a tizenegyes pontjára mutatott.

A büntetőt Mitrea nagyon gyengén lőtte, Vlad könnyűszerrel hárította a bal felé, középmagasan tartó próbálkozását.

A végjátékban valamivel élénkebb volt a vendégcsapat, a 87. percben Vlad bravúrja kellett Chunchukov lövésénél.

Egy pontot szerzett, de nagyon közel volt, hogy akár hárommal térjen haza a sepsiszentgyörgyi együttes a fővárosból. A Sepsi OSK a jobbik arcát mutatta, ami a folytatáshoz nagy löketet adhat.

Labdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 6. forduló:

FCSB–Sepsi OSK 1–1 (0–1).

Nemzeti Aréna, Bukarest, vezette: Horațiu Feșnic.
Gólszerzők: Florin Tănase (58.), illetve Adnan Aganovic (36.).
FCSB: Vlad – V. Crețu, Vinicius, I. Cristea, Radunovic – Oct. Popescu, Ov. Popescu (Perianu, 85.), Olaru – Cordea (Stoica, 85.), Tănase, Fl. Coman (Mamut, 71.). Edző: Edward Iordănescu.
Sepsi: Niczuly – Dimitrov, Ninaj, B. Mitrea, Tamás (Dumitrescu, 89.) – Aganovic (Askovski, 78.), Fofana (Tincu, 56.), Păun – Golofca (Eder, 78.), Bojic (Chunchukov, 46.), Ștefănescu. Másodedző: Ilyés Róbert.

Labdarúgó 1. Liga, 2021–2022-es szezon, alapszakasz, 6. forduló

Labdarúgó 1. Liga, 2021–2022-es szezon, alapszakasz

Medgyesi Gaz Metan:
Medgyesi Gaz Metan:
2 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Székely segítőjével érkezhet az FK Csíkszereda új vezetőedzője

Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.

Bővült a mezőny, négy erdélyi hokicsapat szerepel az Erste Liga következő idényében

Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.

Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

`
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Krónika

Francia történet magyar „kéznyomokkal”, csipetnyi erdélyi színészi játékkal: Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles új filmjét

Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.

Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Ez is érdekelheti

Megalkották a Szuperliga álomcsapatát, több nagy név is kimaradt belőle

Újabb kutatást végzett a Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES), amelyben a világ 34 bajnokságának ideális csapatát állította össze. A Szuperliga sem maradt ki, kiderült, mely tizenegy játékos teljesített a legjobban az idei szezonban.

Bekeményítenek a Kolozsvári CFR játékosai

A bajnoki bronzérem és ezzel együtt az európai kupaindulás kiharcolása ellenére sincs nyugalom a Kolozsvári CFR háza táján. A játékosok ultimátumot adtak a klubvezetésnek, és készek távozni, ha nem kapják meg az elmaradt fizetésüket.

Rövid vakációra ment a Sepsi OSK, visszatérhet a közönségkedvenc

Pár napja jutott vissza a labdarúgó Szuperligába a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. Már kiírták, mikor kezdik el a munkát, a klubvezetés a élvonalbeli keret kialakításán dolgozik.

Európa élmezőnyében a Szuperliga, rengeteg külföldi játékos szerepel a román élvonalban

Végéhez közeledik a labdarúgó Szuperliga 2025–2026-os idénye, a Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legutóbbi kimutatásából pedig kiderült, hogy a román élvonal Európa egyik legnemzetközibb bajnokságává vált.

Feljutott a Corvinullal, válaszút előtt Kilyén Szabolcs

A bajnoki címet szerző csapat tagja volt a szovátai származású labdarúgó a másodosztályban, viszont nagyon kevés lehetőséget kapott. A feljutás után Kilyén Szabolcs maradna a Vajdahunyadi Corvinulnál az élvonalban is, de mérlegelnie kell.

Négy csapat, két kiadó hely: máris ismert az osztályozók időpontja a Szuperligában

Kedden kisorsolták a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) bukaresti székházában a Szuperligában maradásért, illetve feljutásért zajló osztályozók menetrendjét. A párosítások már korábban eldőltek, most viszont a pontos program is hivatalossá vált.

Visszavonul a Kolozsvári CFR legendája

A Kolozsvári CFR 40 éves középpályása bejelentette, hogy az FC Argeș elleni pénteki bajnoki lesz pályafutása utolsó mérkőzése. A klub legendája a szurkolóktól is elköszönt, és telt ház előtt búcsúzna el.

Tavaly kiejtette a Sepsi OSK-t az élvonalból, idén helyet cserél vele a 2. Ligában

Befejeződött a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszása, a hétfő esti utolsó fordulóban eldőlt, hogy másodikként az Unirea Slobozia búcsúzik az élvonaltól.

Kiütéssel lett a Szuperliga bajnoka az Universitatea Craiova

Több mint harminc év után ismét bajnok az Universitatea Craiova, miután vasárnap este kiütéses, 5–0-s győzelmet aratott hazai pályán a Kolozsvári U ellen a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásának kilencedik fordulójában.

A sportsajtóban Diószegi a sztár, a feljutás mellett Marius Ștefănescu visszatéréséről is cikkeznek

A Sepsi OSK feljutásától hangos a magyar és a román sportsajtó, a híradások középpontjában a klub közismert elnöke, Diószegi László áll, aki nem tudta palástolni abbéli örömét, hogy másodszor is sikerült kiharcolni az élvonalbeli tagságot.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!