HIRDETÉS

A csoport élére állt a román válogatott, de azért csalóka a tabella

Ianis Hagi góljával megduplázták az előnyüket
Fotó: FRF

Könnyedén szerezte meg a kötelező győzelmet vasárnap este Andorra ellen a román labdarúgó-válogatott, amely átvette a vezetést az Európa-bajnoki selejtező I csoportjában, de riválisai kevesebb mérkőzést játszottak.

Adott volt a feladat a román csapat számára, a szerény képességű ellenféllel szemben egy győzelemmel felléphetett a csoport első helyére. A bukaresti találkozót – amelyen az európai szövetség büntetése miatt csak 14 év alatti gyerekek és kísérőik vehettek részt – megelőzően ugyanis Svájc meglepetésre 3–3-as döntetlent játszott otthon Fehéroroszországgal, ráadásul kétgólos hátrányból kellett egyenlítenie.

A mérkőzés elején még úgy tűnt, a román játékosoknak gondot okozhat feltörni az andorrai védelmet, a befejezések nem voltak eléggé pontosak. Aztán az első félidő közepén Stanciu szabadrúgásgóljával előnybe kerültek, és néhány perccel később Ianis Hagi védhetetlen lövéssel már kettővel vezettek. A szünet előtt pedig tizenegyeshez jutottak a hazaiak, ezt Răzvan Marin értékesítette, így magabiztos 3–0-val vonultak a szünetre.

Újabb román góllal kezdődött a második játékrész, szép összjáték után Coman vette be a vendégek kapuját. A házigazdák ezután sem vettek vissza a tempóból, támadásban maradtak, de kevés lehetőséget tudtak kialakítani, így már nem változott az eredmény, 4–0 lett a vége.

Magabiztos győzelmével Románia megelőzte Svájcot és vezeti a csoportot, azonban eggyel több mérkőzést játszott, a harmadik helyezett Izraelnek pedig még két meccsét is be kell pótolnia.

Labdarúgó Európa-bajnoki selejtező, I csoport, 8. forduló:

Románia–Andorra 4–0 (3–0).

Gólszerzők: Stanciu (23.), Hagi (29.), R. Marin (44., büntetőből), Coman (50.).
Románia: Moldovan – Sorescu, Drăgușin (Rus, 46.), Burcă, Bancu – R. Marin (Cicâldău, 59.), Stanciu (M. Marin, 66.) – Moruțan, Hagi (Alibec, 66.), Coman – Bîrligea (Mihăilă, 59).

Labdarúgó Európa-bajnokság selejtező, I csoport, 8. forduló

2023. 10. 15. 19:00Svájc SvájcFehéroroszország Fehéroroszország3-3
2023. 10. 15. 21:45Románia RomániaAndorra Andorra4-0
2023. 11. 12. 21:45Koszovó KoszovóIzrael Izrael1-0

Labdarúgó Európa-bajnokság selejtező, I csoport

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Svájc Svájc
8
4
4
0
21-9
16
2
Románia Románia
8
4
4
0
13-4
16
3
Izrael Izrael
8
3
3
2
8-9
12
4
Koszovó Koszovó
8
2
4
2
9-8
10
5
Fehéroroszország Fehéroroszország
8
1
3
4
7-14
6
6
Andorra Andorra
8
0
2
6
3-17
2
2 hozzászólás
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Megverte a Sepsi OSK-t búcsúztató gárdát, a 2. ligás csapatnál az előny az osztályozón (videóval)

A másodosztályos FC Voluntari győzelmet aratott a labdarúgó Szuperliga osztályozójának első mérkőzésén az élvonalbeli Unirea Slobozia ellen.

Borítékolható felsőház a Szuperligában, érthetetlen Sepsi OSK

Izgalmak nélkül fejeződött be hét végén a labdarúgó-bajnokság rájátszása. A bajnoki címet az FCSB nyerte. Bár a Szuperliga során sokan mondták, hogy az aranyérem az utolsó fordulóban dől el, a fővárosi együttest idén senki sem tudta megelőzni.

Székelyhon

Már gyászolják a sóbányát – gyertyákat helyeztek ki Parajdon

Gyászos kép fogadja a Parajdra érkezőket, az egész település hangulatára rányomta bélyegét a bányabezárás.

`
Krónika

Mérföldkő a csíksomlyói koncert a Bagossy Brothers Company pályafutásában

Újfajta zenei élménnyel készül meglepni székelyföldi közönségét a Bagossy Brothers Company, amely Csillag az égen című műsorával lép színpadra a csíksomlyói Nyeregben. A produkcióról Tatár Attila, a formáció gitárosa, énekese beszélt a Krónikának.

Krónika

Zúdul a Korond-patak a sóbányába, óráról órára súlyosbodik a helyzet Parajdon

Ismét ömlik a víz a parajdi sóbányába, miután az esőzések nyomán megduzzadt a Korond-patak és megsérült a medrét védő geofólia, így a bezúduló víz pár órán belül teljesen elöntheti a regionális turizmus motorjának számító székelyföldi létesítményt.

Főtér

Nicușor Dan olyat üzent Donald Trumpnak, hogy csak úgy cuppant…

… közben az alkotmánybíróság leseperte az asztalról Simion úr óvását és bejelentette, Romániának van új elnöke… és Victor Ponta váratlanul előbújt egy kő alól, hogy megmondja, mi minden nem jó Romániában.

Ez is érdekelheti

Nyolc bajnokot hívtak be a válogatottba

A román labarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kihirdette a keretet az Ausztria és Ciprus elleni világbajnoki selejtezős mérkőzésekre.

Képes volt a minőséget a lélekkel párosítani – Luka Modric elbúcsúzott Madridtól

Szombaton este megható pillanatok közben, könnyes szemmel hagyta el a Santiago Bernabeu gyepét minden idők egyik legjobb középpályása, Luka Modric. A spanyol klub kiválósága búcsúzik ugyan Madridtól, de a legenda tovább él minden futballszurkoló szívében.

Újoncok, visszatérők és több hiányzó a magyar válogatott keretében

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi kihirdette keretét a Svédország és Azerbajdzsán elleni, júniusi felkészülési mérkőzésekre.

Megismertük mind a négy európai kupaindulót a Szuperligából

A labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásának kilencedik fordulója után eldőlt, hogy mely csapatok indulnak a nemzetközi kupasorozatok következő szezonjában.

Bennmaradásért küzd a román női fociválogatott a Nemzetek Ligájában

Sorsdöntő mérkőzést játszik a román női labdarúgó-válogatott Bosznia-Hercegovina ellen a Nemzetek Ligája B divíziójában, amelyen a tét a bennmaradás kiharcolása. A keretben négy székelyföldi játékos kapott helyet, mind az FK Csíkszeredát képviselik.

Az egyik belga csapattal kiesett, a másikat megmentheti a Sepsi OSK volt edzője

Néhány hónapon belül már a második belga együttes irányítását vette át Bernd Storck. A Sepsi OSK korábbi vezetőedzőjének az a feladata, hogy az osztályozón benntartsa az élvonalban a Cercle Bruges csapatát.

A kupadöntőben ismét legyőzte a Fradit és megvédte címét a Paks

A Paks megvédte címét a labdarúgó MOL Magyar Kupában, miután a szerdai fináléban 1–1-es döntetlen után tizenegyesekkel 4–3-ra legyőzte a tavaly is vesztes Ferencvárost.

Immár bizonyos, Kovács István vezeti a Bajnokok Ligája döntőjét

Pályafutása eddigi legfontosabb mérföldkövéhez érkezett Kovács István, ő fogja vezetni a labdarúgó Bajnokok Ligája idei döntőjét a PSG és az Inter között.

Hosszabb távra terveznek: Marco Rossi marad a magyar válogatott élén

Biztossá vált, hogy Marco Rossi a következő években is a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya marad. A szurkolók által is nagyra becsült szakember 2030-ig hosszabbította meg szerződését a nemzeti csapat élén.

Szoboszlai két gólpasszal ünnepelte a Liverpool bajnoki címét

Négy fordulóval a szezon vége előtt a magyar válogatott csapatkapitányát, Szoboszlai Dominikot soraiban tudó Liverpool bebiztosította a bajnoki címet a Premier League-ben.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!