A román Iasmin Latovlevici a családjával akart lenni a koronavírus-járvány idején, ezért távozott a hét elején engedély nélkül a Kisvárdától, a klub pedig emiatt azonnali hatállyal szerződést bontott vele.
A 33 éves hátvéd a Gazeta Sporturilor című lapnak adott interjúban elmondta, a magyar klubtól otthoni felkészülési feladatokat kapott, és úgy gondolta, hogy a további utasításokig ezeket Romániában is elvégezheti.
– tett fel a kérdést a középpályás. Latovlevici hozzátette, nem sokat gondolkodott, hanem hazautazott, és az otthonában folytatja a felkészülést, hogy minél jobb állapotban lehessen, amikor véget ér a járvány, és folytatódik az idény.
A szerződése felbontásáról kijelentette, „ez a Kisvárda döntése volt. Lehet, nem volt már szükségük rám. Valószínűleg segítettem is pénzügyileg a klubnak a távozásommal.”
A Kisvárda FC kedden közölte, súlyos szerződésszegésnek tekinti, hogy két román játékosa (Iasmin Latovlevici mellett Gheorghe Grozav is) engedély nélkül hazautazott Romániába, ezért felbontották velük a szerződést. A Kisvárdára februárban igazolt Latovlevici nem jutott játéklehetőséghez a magyar élvonalban, csak a klub második csapatánál játszott.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!