Kettővel csökkent a román légiósok száma a magyar labdarúgó-bajnokság (NB I) hetedik helyén tanyázó Kisvárda FC-nél. Az észak-alföldi labdarúgóklub kedden jelentette be, hogy egyoldalúan szerződést bontott Gheorghe Grozavval és Iasmin Latovleviccsel, akik a belső szabályokkal és a hatósági előírásokkal cseppet sem törődve, engedély nélkül elhagyták a kisvárdai lakhelyüket, majd hazautaztak Romániába.
Az eset múlt szerdán történt, a koronavírus-járvány miatt két nappal később kijárási korlátozást vezettek be Magyarországon.
A kisvárdai klub honlapján olvasható közleményben Révész Attila sportigazgató kifejtette, a játékosok ezzel a lépéssel a csapattársaik és hozzátartozóik egészséget is kockáztatták.
„Ebben a helyzetben, amikor nagy hangsúlyt fektetünk a biztonságra, az ő tettük elítélendő, az ezzel járó esetleges kockázatokat nem vállalhatjuk be.
– nyilatkozta a klubvezető.
A gyulafehérvári születésű Grozav a csapat legjobbja volt, a házi góllövőlistát hét találattal vezette, ugyanakkor a gólpasszok tekintetében is az első helyen állt, öt egységgel.
A sportigazgató szerint nem tehettek különbséget játékos és játékos között, Grozav tettét megengedhetetlennek és megbocsáthatatlannak nevezte, ám az érdemeit nem akarta elvitatni és megköszönte a Bukaresti Dinamo volt játékosának, amit a csapatért tett.
Latovlevici februárban a török élvonalbeli Burasportól igazolt Kisvárdára, a Steaua korábbi balhátvédje egyetlen alkalommal sem került be a meccskeretbe, csupán a megye 1-ben szereplő Kisvárda II-nél lépett kétszer pályára.
A jelenlegi szerződésbontások után három román labdarúgó maradt a Kisvárdánál, a kapus Mihai Mincă, a középpályás Claudiu Bumba, valamint a középhátvéd Cornel Ene.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!