„Nem érintett minket váratlanul, hogy a kialakult politikai és háborús helyzet miatt végül ez a döntés született meg, hogy egy évvel elhalasztjuk a kurdisztáni világbajnokságot. Habár a főszervező, a Kurdisztáni Labdarúgó-szövetség teljes mellszélességgel biztosított minket a régió biztonságáról, és arról, hogy a reptéren is zavartalan az utasforgalom, a részvevő csapatok és játékosok nagy része kockázatosnak gondolta a szereplést.
– kezdte összefoglalóját a Székely Sport megkeresésére Wenczel Kristóf, a CONIFA alelnöke.
A csapatok több mint fele valamilyen formában visszalépett a tornától és egyben a halasztás mellett döntött. „Látva az aggodalmakat, ez volt az egyetlen helyes döntés. Személy szerint én nem látom olyan súlyosnak a kurdisztálni helyzetet, de az én személyes véleményem, ebben a pillanatban kevésbé számít” – folytatta Wenczel, a Székelyföld labdarúgó-válogatottját működtető egyesület elnöke.
Kérdésünkre, hogy a CONIFA miért választ ilyen, elsőre is kockázatosnak tűnő helyszínt a tornák számára, Wenczel kiemelte, hogy épp ez az egyik küldetése a szövetségnek. „Mi nem csak Londonban akarunk versenyeket rendezni, hanem más helyszíneket is keresünk. Olyan helyeken sikerült komoly nemzetközi tornát rendezni, ahol korábban semmilyen ilyenre nem volt példa, gondolok itt az abháziai világbajnokságra, vagy az arcahi Európa-bajnokságra.
– jegyezte meg.
Legutóbb 2019-ben volt nagy tornája a CONIFÁ-nak, a Hegyi Karabahban rendezett Európa-bajnokság. A 2020-as észak-macedóniai világbajnokság a koronavírus miatt, a 2022-es nizzai Eb az orosz-ukrán háború miatt, a 2023-as észak-ciprusi Eb pedig a törökországi földrengés miatt maradt el.
A 2024-es, kurdisztáni tizenhat csapatos vébén Székelyföld a D csoportban Abháziával (Grúzia), Mexikóval és Sao Paulóval (Brazília) szerepelt volna együtt.
Idén viszont a nők tornáját nem veszélyezteti semmi Bodø-ben, Norvégiában.
Hétfőn érkezett egy üzenet a CONIFA elnökétől, hogy úgy néz ki, Kashmir anyagi okok miatt visszalépett a tornán való részvételtől. Emiatt a norvégiai vébé programja kisebb módosításon fog átesni” – tette hozzá Wenczel Kristóf.
A június 3–8. között rendezendő vébén Székelyföld válogatottja a B csoportban Tibettel (vébé-ezüstérmes) és Tamil Eelam (Srí Lanka) csapatával alkot egy hármast.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!