Az összecsapás az FCSB számára bírt nagyobb téttel, hiszen tovább csökkenthette volna hátrányát a címvédő és éllovas Kolozsvári CFR-hez képest, míg a craiovaiak már régóta lemondtak a bajnokság megnyeréséről, és csak a második hely elérhető számukra.
A házigazdák már a 8. percben betaláltak, Edjouma gólját azonban szabálytalanság miatt érvénytelenítették. A szünethez közeledve is az FCSB-nek volt a legnagyobb lehetősége, Vinicius középre tartó fejesét kiütötte Pigliacelli.
A vezetést azonban a legjobbkor az oltyán együttes szerezte meg:
a 44. percben Andrei Ivan büntetőt harcolt ki Iulian Cristea belépője következtében, a sértett pedig kegyetlenül a hálóba lőtte a tizenegyest.
A második félidőben a piros-kékek nagy nyomás alá helyezték a vendégkaput és mindent elkövettek az egyenlítésért, de Adrian Șut, Cristea, Octavian Popescu és Tănase helyzetei is kimaradtak.
A másik oldalon viszont az Universitatea pontosabb volt, a 74. percben egy bedobás után rosszul szabadítottak fel a hazai védők, a labda Ovidiu Bic elé került, aki védhetetlen gólt lőtt, és ezzel eldöntötte a három pont sorsát.
A craiovai gárda sikerével négy pontra megközelítette az FCSB-t, amely még nagyobb, akár nyolc pontos hátrányba kerülhet a CFR mögött, amennyiben a kolozsváriak a forduló zárómeccsén hétfőn 21 órától hazai pályán győzni tudnak az FC Argeș ellen.
2022. 04. 02. 17:30 | FC Voluntari Voluntari | Konstancai Farul Farul | 1-0 |
2022. 04. 03. 19:00 | FCSB FCSB | Universitatea Craiova U Craiova | 0-2 |
2022. 04. 04. 21:00 | Kolozsvári CFR CFR | FC Argeș Pitești FC Argeș | 2-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kolozsvári CFR CFR | 3 | 2 | 1 | 0 | 5-1 | 45 |
2 | FCSB FCSB | 3 | 2 | 0 | 1 | 5-4 | 37 |
3 | Universitatea Craiova U Craiova | 3 | 2 | 0 | 1 | 6-3 | 33 |
4 | FC Voluntari Voluntari | 3 | 2 | 0 | 1 | 5-4 | 30 |
5 | Konstancai Farul Farul | 3 | 0 | 1 | 2 | 0-3 | 25 |
6 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 3 | 0 | 0 | 3 | 2-8 | 24 |
Nem tartott a Fradival az ausztriai edzőtáborba Pászka Lóránd, a napokban kiderül, hol folytatja pályafutását a székely labdarúgó. A 29 éves balhátvéd legkitartóbb kérője az első élvonalbeli idényére készülő FK Csíkszereda.
Folytatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!