A román és a magyar bajnok a múlt héten sikerrel vette az első fordulót a máltai Floriana, illetve a svéd Djugarden ellen (a kolozsváriak idegenben, a ferencvárosiak hazai pályán nyertek 2–0-ra), a második körben azonban jóval nehezebb feladat elé néznek, ellenfeleik ugyanis hosszú évek óta uralják hazájuk bajnokságát és az európai kupákban is rendre jól menetelnek. Ugyanakkor
az egymeccses párharcban nagyobb eséllyel pályáznak a továbblépésre, mint ha a megszokott formában oda-visszavágót játszanának.
A Kolozsvári CFR két nyertes mérkőzésen van túl a szezonrajton, a máltai siker után vasárnap a bajnokságot is győzelemmel kezdte az Academica Clinceni (2–1) elleni vendégjátékán.
Az előző BL-idényben a főtáblán szerepelt horvát bajnok Dinamo Zagreb az idei első selejtezőkörben nem kellett pályára lépjen, csak most csatlakozik a küzdelmekhez. A bajnokságban két mérkőzést játszott, előbb 6–0-ra, majd múlt hét végén 1–0-ra győzött.
A két csapat tehát jó formában várja a szerdán 21 órától kezdődő kolozsvári találkozót, amelyet a Digi Sport 1 és a Look Plus is élőben közvetít.
A Ferencváros múlt hét közben biztató játékot mutatott a Djugarden ellen, előtte viszont a magyar bajnokság nyitófordulójában csak 1–1-es döntetlent játszott az újonc MTK Budapest otthonában, a múlt hétvégén pedig nem lépett pályára, a Diósgyőri VTK elleni bajnoki meccsét ugyanis kérésére elhalasztották.
A skót bajnoki címvédő Celtic két győzelemmel és egy döntetlennel kezdte hazája bajnokságát, és a BL első selejtezőkörében hazai pályán fölényes, 6–0-s sikerrel jutott tovább az izlandi KR Reykjavik csapatával szemben.
A skóciai mérkőzést szerdán 21.45-től rendezik, az M4 Sporton lehet figyelemmel követni.
Érdekesség, hogy a tavalyi BL-selejtezőben a CFR találkozott a Celtic-kel, a Ferencváros pedig a Dinamo Zagrebbel. A kolozsvári együttes a hazai 1–1 után idegenben bravúrral 4–3-ra nyert és továbbjutott, míg a ferencvárosi csapat az idegenbeli 1–1-es döntetlent követően a hazai visszavágót 4–0-ra elveszítette.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Sepsi OSK és a Székelyudvarhelyi FC szerdán délután. Habár az udvarhelyiek 2–1-es vereséget szenvedtek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a harmadosztályú bajnokság augusztus végi rajtja előtt.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!