A labdarúgó 1. Liga alapszakaszának odavágója zárult vasárnap este a két erdélyi klub számára. A címvédő, a Kolozsvári CFR a Sepsi OSK otthonába lépett pályára. Mindkét gárdának fontos volt a győzelem megkaparintása, a kincses városiak a FCSB-t előzhették vissza az első helyen, a háromszékiek rájátszást érő pozícióban találták volna magukat a pontvadászat felénél.
Nem estek egymásnak a felek, leginkább mezőnyben adogattak a találkozó első felében. Az első valamirevaló lehetőséget a CFR gólra váltotta: a 14. percben Deac szöglete után Omrani közelről bevette Niczuly kapuját – kihasználva, hogy a védők nem szabadítottak fel (0–1).
A Sepsi nem torpant meg a bekapott találatot követően, egyenlő ellenfele volt a tavalyi bajnokcsapatnak. Helyzetek mindkét kapunál alakultak ki, igaz, hogy a kolozsváriak voltak közelebb, hogy növeljék előnyüket, Țucudean ziccerét hárította Niczuly.
A második felvonásban a 65. perc hozott törést, a vendégek középpályása, Males a labda helyett Tandia fejét találta el, villant a piros lap.
A Sepsi OSK az emberelőnyét kihasználva folyamatosan támadott, nyomás alatt tartotta Arlauskis kapuját. Egy cserejátékos egyenlített ki a 80. percben, az U21-es román válogatott, Florin Ștefan lőtte rá a tizenhatoson belülről, a pattogós labda a kapust megtévesztve vágódott a hálóba (1–1).
Megvolt a lehetőség, hogy megfordítsa a meccset a háromszéki együttes a végjátékban, Arlauskis nagyot mentett Szimonovszki próbálkozásánál. A hosszabbítás előtti minutumokban a másik oldalon egy szögletnél Vașvari lehúzta a kapu előterében Mureșant. A megítélt büntetőt Deac lőtte a hálóba, kialakítva a végeredményt.
A Kolozsvári CFR nyert a Sepsi OSK pályáján, a döntetlen talán igazságosabb eredmény lett volna.
Sepsi OSK–Kolozsvári CFR 1–2 (0–1)
Gólszerzők: Omrani (14.), Deac (90.), illetve Fl. Ștefan (80.).
Román labdarúgó 1. Liga, 2018–2019-es szezon
M | GY | D | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Kolozsvári CFR | 26 | 15 | 9 | 2 | 39–16 | 54 |
2. | FCSB | 26 | 14 | 7 | 5 | 49–29 | 49 |
3. | Universitatea Craiova | 26 | 13 | 6 | 7 | 43–24 | 45 |
4. | Astra Giurgiu | 26 | 11 | 9 | 6 | 36–23 | 42 |
5. | FC Viitorul | 26 | 11 | 5 | 10 | 26–27 | 38 |
6. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 26 | 10 | 7 | 9 | 32–25 | 37 |
7. | FC Botoșani | 26 | 9 | 9 | 8 | 31–33 | 36 |
8. | Jászvásári Poli CSM | 26 | 10 | 4 | 12 | 28–38 | 34 |
9. | Nagyszebeni Hermannstadt | 26 | 9 | 5 | 12 | 25–28 | 32 |
10. | Bukaresti Dinamo | 26 | 8 | 8 | 10 | 29–37 | 32 |
11. | Medgyesi Gaz Metan | 26 | 7 | 10 | 9 | 25–32 | 31 |
12. | Dunărea Călărași | 26 | 4 | 12 | 10 | 16–25 | 24 |
13. | FC Voluntari | 26 | 4 | 9 | 13 | 30–46 | 21 |
14. | Concordia Chiajna | 26 | 4 | 6 | 16 | 19–45 | 18 |
Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.
Friss trófeával a zsebében várja többek között a Sportklub elleni hokirangadókat. A tavalyi Erste Liga idény legjobb kapusával, a csíkszeredai származású Adorján Attilával beszélgettünk, aki idéntől már a Brassói Corona hálóját őrzi.
Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!