Hirdetés

A CFR a bajnoki címért, a Sepsi az alsóház megnyeréséért küzd – esélylatolgató

A CFR a felsőházban, a Sepsi az alsóházban szerepel
Fotó: Pinti Attila

2025. március 12., 18:53

A pontok megfelezésével új bajnokság kezdődik a labdarúgó Szuperliga felső- és alsóházi rájátszásában. Vajon megnyeri idén a bajnoki címet a Kolozsvári CFR és első lesz a Sepsi OSK a play-outban?

2025. március 12., 18:53

Az ősz folyamán szinte már borítékolható volt, hogy az alapszakasz zárultával mely együttesek kerülnek be a felsőházi rájátszásba. Igaz ugyan, hogy a sorrend időközben változott, hogy egyes csapatok még messze álltak a legjobb hattól, de a kereteket, a mutatott játékot tekintve egyértelműek voltak az erőviszonyok.

Hirdetés

A CFR és az FCSB, de még a Craiova helye is megkérdőjelezhetetlen volt – már a bajnokság elején is. Látva a Rapid támogatóját, a keret erősségét és az időközben a kisapadra érkező vezetőedzőnek, Marius Șumudicának a klubhoz való hűségét, odaadását nem volt kérdés, hogy az alapszakasz zárultával a bukaresti vasutasklub is csatlakozik az elithez.

A másik két együttes rájátszásba kerülése némileg meglepetésnek tűnik, ugyanis a Kolozsvári U-ra és főleg a Dinamóra nem sokan fogadtak volna – legalábbis a szezon megkezdése előtt.

Ám a nemrég még a kiesés ellen harcoló fővárosiak Zeljko Kopic vezetésével kiváló szezont futottak, viszonylag kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak, és folyamatosan az élbolyhoz tartoztak. Ez még inkább érvényes volt a Kolozsvári U-ra, amely a tavalyi idényben az utolsó mérkőzés utolsó perceiben volt kénytelen búcsúzni a felsőháztól, ám idén semmit sem bízott a véletlenre. Meglepően magabiztos játékával, Ioan Ovidiu Sabău edző irányításával sokáig vezetve a táblázatot, a kolozsvári együttes megérdemelten került be a legjobb hatba.

A végén ugyan hazai pályán átengedte a három pontot a Botoșani-nak, de hát így is túlteljesítette az idényt. Ami pedig az „átengedést” illeti: a kincses város bizonyos szakmai és politikai berkeiben már a meccs előtt téma volt, hogy a szintén a liberális párt támogatását élvező moldovai csapatnak szüksége van a pontokra, az Emil Boc által pénzelt U meg amúgy sem eshet ki az alsóházba. Az eredmény pedig ismert.

Mint ahogy ismert a felsőház legjobb hat csapata is. Ezek közül elméletileg bármelyik megnyerheti a bajnokságot, hiszen a mezőny az utóbbi évektől eltérően rendkívül kiegyensúlyozott volt. Egy-két gyengébb teljesítmény a csapatokat három-négy hellyel röpítette előre, vagy éppen fordítva.

Az állás szinte végig rendkívül szoros volt, az alapszakasz zárultával és a pontok felezésével pedig még szorosabb lett: az első és a hatodik hely között mindössze öt pont a különbség, három csapatnak pedig azonos pontszáma van.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A képlet azonban ennél talán mégiscsak egyszerűbb. A bajnokságra ugyanis mégsem esélyes mind a hat együttes. Az U-nak és a Dinamónak nincs olyan kerete és ereje, hogy az elsőségért küzdjön, a Craiovánál és a Rapidnál pedig mindig történnek olyan dolgok, amelyek végül befolyásolják a csapat sikerességét.

Kapcsolódó

A bajnokság egyértelmű esélyese az FCSB, amely meglepő módon – ugyanazzal az edzővel, mint tavaly – a nemzetközi kupákban is jó eredményt ért el, és a bajnokságban sem vallott szégyent. Gigi Becali játékosai mind a két fronton jól teljesítettek, kivételesen botrányok sem tarkították a szezonjukat, keretük az egyik legerősebb. Ráadásul a felsőházi rájátszás megkezdésére valószínűleg már a nemzetközi kupában nem lesznek érdekeltek (a Román Kupából már korábban kiestek), ezért teljes gőzzel a bajnoki mérkőzésekre tudnak összpontosítani.

A fővárosi alakulat kihívója lehet a CFR, amely az elmúlt években többször is riválisa volt az FCSB-nek az első helyért vívott küzdelemben. Ezúttal azonban sem a keret nem annyira erős, mint korábban, sem a védelem nem olyan stabil, mint az elmúlt esztendőkben.

Amikor a vasutasok zsinórban ötször nyerték meg a bajnokságot, szinte minden évben a legkevesebb gólt kapták a versenyben lévő együttesek közül. Idén viszont szinte alig volt olyan mérkőzés, hogy a fellegváriak ne kaptak volna gólt, a 30 forduló alatt 32-szer rezdült meg Dan Petrescu csapatának a hálója. És hát ugyebár azt szokták mondani, hogy a mérkőzéseket a csatárok nyerik meg, a bajnokságot pedig a védelem. Ha valamilyen csoda folytán a következő hetekben a CFR-nek jelentősen feljavul a védelme, akkor reménykedhet majd egy újabb bajnoki címben is, a támadójátékára ugyanis idén nem lehet panasz, az 56 rúgott góllal messze a Szuperliga legeredményesebb csapata.

A felsőházi rájátszás állása:

1. FCSB 28 pont
2. Kolozsvári CFR 27
3. Universitatea Craiova 26
4. Kolozsvári U 26
5. Dinamo 26
6. Rapid 23
A felsőházi rájátszás menetrendje

1. forduló (március 15.):
FCSB–Bukaresti Rapid,
Kolozsvári CFR– Bukaresti Dinamo,
Universitatea Craiova–Kolozsvári U.

2. forduló (március 29.):
Dinamo–FCSB,
Kolozsvári U–Kolozsvári CFR,
Rapid–Universitatea Craiova.

3. forduló (április 5.):
FCSB–Kolozsvári U,
Kolozsvári CFR–Universitatea Craiova,
Rapid–Dinamo.

4. forduló (április 12.):
Universitatea Craiova–FCSB,
Kolozsvári U–Dinamo,
Kolozsvári CFR–Rapid.

5. forduló (április 19.):
FCSB–Kolozsvári CFR,
Dinamo–Universitatea Craiova,
Rapid–Kolozsvári U.

6. forduló (április 26.):
Rapid–FCSB,
Dinamo–Kolozsvári CFR,
Kolozsvári U–Universitatea Craiova.

7. forduló (május 3.):
FCSB–Dinamo,
Kolozsvári CFR–Kolozsvári U,
Universitatea Craiova–Rapid.

8. forduló (május 10.):
Kolozsvári U–FCSB,
Universitatea Craiova–Kolozsvári CFR,
Dinamo–Rapid.

9. forduló (május 17.):
FCSB–Universitatea Craiova,
Dinamo–Kolozsvári U,
Rapid–Kolozsvári CFR.

10. forduló (május 24.):
Kolozsvári CFR–FCSB,
Universitatea Craiova–Dinamo,
Kolozsvári U–Rapid.
•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Érdekes összecsapásoknak lehetünk tanúi majd az alsóházban. A Sepsi OSK ugyanis már az utolsó forduló előtt bejelentkezett az első helyre. A háromszéki csapat sokáig áltatta magát azzal, hogy igyekszik elcsípni a hatodik helyet, de sem a kerete, sem a mutatott játéka alapján nem volt esélye.

Az idény közben edzőt is cserélt szentgyörgyiek hullámzó teljesítményt nyújtottak, s ha ez a későbbiekben is folytatódni fog, már most lemondhatnak az alsóházi elsőségről.

Arra ugyanis eséllyel pályázik a Farul. Hagi klubja nehezen emészti meg a gyengébb szereplést, és az élvonal fura szabályait kihasználva idén is megpróbál a nemzetközi kupában indulni. Ehhez szüksége van az alsóház első két helyének valamelyikén végezni, hogy aztán selejtezőt játsszon a felsőházból valakivel. Nyilván ugyanezt a célt tűzi ki az ismét egyre jobb formába lendülő Hermannstadt, valamint a Petrolul is. Bár Adrian Mutu az „olajosok” kispadján sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Kapcsolódó

Az eredményeket és az anyagi helyzetet tekintve leginkább a Gloria Buzău és az Unirea Slobozia tűnik kiesőjelöltnek, de ne feledjük, az idény elején jól teljesítő Galac is nagy nehézségekkel küzd. Ezért a Duna partiak is beleszólhatnak a Buzău és a Slobozia kettős vesszőfutásába. És hát persze az is nagy kérdés, hogy Vasile Miriuță meddig tudja majd motiválni a jászvásári csapat tagjait.

Az alapszakasz lezárultával tehát az állás mind a felsőházban, mind az alsóházban adott, a bajnoki címért és a nemzetközi kupákban való szereplésért a tét nagy. Mint ahogy az alsóházban is – nemcsak az európai porondon való indulás, hanem a tévéközvetítési jogokból származó bevételek miatt is. A kiesésért való harcról, az életben maradásról nem is beszélve.

Az alsóházi rájátszás állása

1. Sepsi OSK 21 pont
2. Hermannstadt 21
3. Petrolul 20
4. Farul 18
5. UTA 17
6. Oțelul 16
7. Jászvásári Poli 16
8. Botoșani 16
9. Slobozia 13
10. Gloria Buzău 10
Az alsóházi rájátszás menetrendje

1. forduló (március 15.):
Sepsi OSK–Gloria Buzău
Hermannstadt–Unirea Slobozia
Petrolul–Botoșani
Farul–Jászvásári Poli
Aradi UTA–Galaci Oțelul

2. forduló (március 29.):
Unirea Slobozia–Petrolul
Gloria Buzău–Oțelul
Sepsi–Hermannstadt
Jászvásári Poli–Aradi UTA
FC Botoșani–Farul

3. forduló (április 5.):
Hermannstadt–Gloria Buzău
Farul–Unirea Slobozia
Petrolul–Sepsi OSK
Oțelul–Jászvásári Poli
Aradi UTA–Botoșani

4. forduló (április 12.):
Hermannstadt–Petrolul
Unirea Slobozia–Aradi UTA
Sepsi OSK–Farul
Gloria Buzău–Jászvásári Poli
Botoșani–Oțelul

5. forduló (április 19.):
Petrolul–Gloria Buzău
Oțelul–Unirea Slobozia
Jászvásári Poli–Botoșani
Aradi UTA–Sepsi OSK
Farul–Hermannstadt

6. forduló (április 26.):
Unirea Slobozia–Jászvásári Poli
Gloria Buzău–Botoșani
Sepsi OSK–Oțelul
Hermannstadt–Aradi UTA
Petrolul–Farul

7. forduló (május 3.):
Botoșani–Unirea Slobozia
Jászvásári Poli–Sepsi OSK
Aradi UTA–Petrolul
Oțelul–Hermannstadt
Farul–Gloria Buzău

8. forduló (május 10.):
Gloria Buzău–Unirea Slobozia
Sepsi OSK–FC Botoșani
Farul–Aradi UTA
Petrolul–Oțelul
Hermannstadt–Jászvásári Poli

9. forduló (május 17.):
Aradi UTA–Gloria Buzău
Oțelul–Farul
Jászvásári Poli–Petrolul
FC Botoșani–Hermannstadt
Unirea Slobozia–Sepsi OSK
1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kilenc emberrel is pontot rabolt Galacról az FK Csíkszereda (videóval)

Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

Ovidiu Burcă a román válogatottba ajánlotta az OSK gólszerzőjét

Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.

Kölcsönösen kioltották egymást a zuhogó esőben, pontot szerzett Ploiești-en a Sepsi OSK (videóval)

Döntetlennel zárult a Petrolul Ploiești és a Sepsi OSK összecsapása a labdarúgó Szuperliga 12. fordulójában. A háromszékiek szombaton kora este hátrányból egyenlítettek, és hiába voltak aktívabbak ellenfelüknél, a győztes gólt nem tudták megszerezni.

A Petrolul ünnepén szakítaná meg rossz sorozatát a Sepsi OSK

Két vereség után Ploiești-en javítana a Sepsi OSK, amely szombaton a hazai pályán különösen eredményes Petrolul vendége lesz. A háromszékieknek a pontszerzéshez támadásban is előre kell lépniük, legutóbbi két bajnokijukon ugyanis nem találtak be.

Valentin Suciu: gondolja csak azt mindenki, hogy kiestünk, mi tesszük a dolgunkat

Kettős emberhátrányban harcolt ki döntetlent az FK Csíkszereda, amelynek vezetőedzője szerint önbizalmat adhat a nehéz körülmények között megszerzett pont. Valentin Suciu vitatta a kiállításokat megelőző ítéletek egy részét, de bizakodva tekint előre.

Kilenc emberrel is pontot rabolt Galacról az FK Csíkszereda (videóval)

Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.

„Senki nem várja jobban, mint én” – Fejér Béla minden erejével a visszatérésre készül

Csontpótlás, újabb keresztszalag-műtét és négy hét kényszerpihenő után megkezdte rehabilitációját Fejér Béla. A Sepsi OSK kapusa a Székely Sportnak beszélt az elhúzódó felépülés hátteréről és a visszatérés reményéről.

Az első három pont nagy lendületet adhat az FK Csíkszeredának

Az FK Csíkszereda idegenbeli mérkőzése nyitja a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 12. fordulóját, Valentin Suciu együttese pénteken a Galaci Oțelul otthonában játszik, ahol újra lehetősége van megtörni a nyeretlenségi sorozatát.

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Már nem bevehetetlen a Sepsi Duna Aréna, közel volt a bravúrhoz az FK Csíkszereda

Pont nélkül zárta a Szuperliga 11. fordulóját a két székelyföldi csapat. A Sepsi OSK elveszítette hazai veretlenségét, az FK Csíkszereda viszont az edzőváltás után bátrabban játszott, és szoros mérkőzésre késztette a címvédőt.

Többet próbálkozott az Argeș, a CFR vitte el a pontokat

Anton Krešić góljával nyert a Kolozsvári CFR az FC Argeș vendégeként a labdarúgó Szuperliga 11. fordulójában. A kincses városiak az U ellen elszenvedett vereség után javítottak, a házigazdák nyeretlenségi sorozata tovább nőtt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!