Hirdetés

A brassóiakkal felsőházba jutott edző vette át a KSE irányítását

Liviu Negoiță kiváló szezont zárt a Brassói Kids Tâmpánál
Fotó: Facebook/ACS Kids Tâmpa Brașov

Edzőváltáson esett át a labdarúgó 3. Ligában szereplő Kézdivásárhelyi SE csapata, amelyet az új idényben a brassói származású Liviu Negoiță irányít a kispadról.

A Felső-háromszékiek új vezetőedzője kiváló szezont zárt a harmadosztályú bajnokság 5-ös csoportjában, ahol a felsőházi rájátszásba juttatta a Brassói Kids Tâmpa együttesét, amely ezzel a teljesítménnyel az eddigi legjobb eredményét érte el. Liviu Negoiță a KSE-nél Gelu Moldovant váltja a kispadon, és egy idényre szóló szerződést kötött, az augusztus végén kezdődő 2024–2025-ös bajnoki kiírásban pedig immár ellenfélként találkozik volt klubjával, a két gárda ugyanis vélhetően azonos csoportba kerül majd.

Labdarúgói pályafutása során Liviu Negoiță több mint 250 mérkőzésen lépett pályára az élvonalban az Astra Ploiești, az Unirea Urziceni, a Ceahlăul Piatra Neamț, az FC Argeș Pitești és a Dacia Mioveni színeiben. Edzői karrierje elején három csapatnál is segítőként dolgozott az FC Voluntari-nál, a Brassói FC-nél és a Brassói Coronánál. Tavaly nyáron nevezték ki vezetőedzőnek a Kids Tâmpa élére, a sikeres szezon ellenére azonban úgy döntött, hogy nem folytatja tovább a csapatnál.

Hirdetés

A távozó szakvezetőt egyik volt játékosa, a támadó Iuliana Nechita is követte, a KSE pedig további három labdarúgóval erősített, a hátvéd Marius Burlacu és Raul Rusu, valamint a középpályás poszton játszó Raul Drugă mind a Barcarozsnyói Olimpic együttesétől érkeztek, ahol alapemberek voltak – számolt be róla a monitorulexpres.ro portál.

A Kézdivásárhelyi SE pénteken hazai pályán felkészülési meccset játszott az ugyancsak 3. ligás Gyulafehérvári CSU-val, amelytől 2–0-ra kapott ki. A Kovászna megyei gárda tétmérkőzésen hazai közönség előtt mutatkozik be az új idényben, szerdán 17 óra 30 perctől a Székelyudvarhelyi FC-t fogadják a Román Kupa első körében rendezendő székely rangadón.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Eltiltotta a fegyelmi bizottság Ilyés Róbertet

Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.

Hazai meccsel vonul bajnoki szünetre az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK

Megjelent a labdarúgó Szuperliga és a 2. Liga rájátszásának eheti programja. A román válogatott vébéselejtezője miatti szünet előtt az FK Csíkszereda szombaton, a Sepsi OSK hétfő helyett vasárnap játszik majd.

Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

`
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Ez is érdekelheti

Gyorsítják a játékot a Sepsi OSK meccsein is, kiterjesztik a Multiball rendszert

A Román Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottsága döntött a Multiball rendszer kiterjesztéséről. Az új szabályt a 2. és a 3. Liga felsőházi rájátszásában, valamint a női élvonal play-offjában is bevezetik.

Idegenben vetett véget nyeretlenségi szériájának a Gyergyói VSK

Hosszú nyeretlenségi sorozatának vetett véget a Gyergyói VSK azáltal, hogy a Viitorul Onești otthonából elhozta a pontokat a labdarúgó 3. Ligában. A gyergyóiak kilenc sikertelen forduló után örülhettek újra a győzelemnek.

Mindkét félidőben három gólt lőtt, kiütéssel nyert a Kézdivásárhelyi SE

A ranglistamásodik Kézdivásárhelyi SE labdarúgócsapata mindkét félidőben háromszor vette be ellenfele kapuját, így fölényes győzelmet aratott hazai pályán a Dacia Unirea Brăila felett a 3. Liga 20. fordulójában.

A végén borult minden, elbúcsúzhat a felsőháztól a Székelyudvarhelyi FC

Vereséget szenvedett a Székelyudvarhelyi FC a felsőházi rájátszásért folytatott harc kulcsfontosságú mérkőzésén, egy könnyelműen befújt tizenegyessel 2–1-re maradt alul szombaton a Știința Miroslava vendégeként a labdarúgó 3. Liga 20. játéknapján.

Megállíthatatlan hazai pályán, már dobogón a sepsiszentgyörgyi utánpótláscsapat

Tovább folytatódott a Sepsi OSK II. remek hazai sorozata, a sepsiszentgyörgyiek a Victoria Traian ellen érvényesítették a papírformát, ezzel pedig sorozatban hetedik győzelmüket aratták pályaválasztóként a labdarúgó 3. Liga 2-es csoportjában.

Tovább tart a rossz sorozat: a Jászvásári USV is nyert Gyergyóban

Nem találja a győzelemhez vezető utat a Gyergyói VSK: a Hargita megyei együttes immár hét mérkőzés óta nyeretlen. Ez szombaton sem változott a Jászvásári USV ellen, a vendégek egyetlen találata elegendő volt a három pont megszerzéséhez.

Magabiztos győzelem idegenben, már a legjobb négy között a háromszékiek farmcsapata

Továbbra is kiválóan teljesít a labdarúgó 3. Liga 2-es csoportjában Nagy Sándor legénysége: a Sepsi OSK II. szombat délután a CS Păuleşti otthonában megérdemelt győzelmet aratott. A háromszékiek ezzel már a play-offot érő legjobb négy között találhatóak.

Hármat vágott a szünet után idegenben a Kézdivásárhelyi SE

Igazolta a papírformát a Kézdivásárhelyi SE, amely a Petrolul Ploiești II. vendégeként magabiztos, 3–0-ra nyert a labdarúgó 3. Liga 19. fordulójában. A télen érkezett Vlad Mihalcea első találatát szerezte kék-fehérben.

Nem tudta tartani az éllovas ritmusát az SZFC

A meccs kétharmadában szoros volt a játék a Székelyudvarhelyi FC és a Șoimii Gura Humorului között a labdarúgó 3. Liga 19. fordulójában, aztán az 1-es csoport éllovasa ritmust váltott a sétatéri stadionban és kiütéses győzelmet aratott.

A harmadosztályba igazolt a Sepsi OSK volt középpályása

Az év elején közös megegyezéssel távozott a Sepsi OSK-tól Marian Drăghiceanu, aki csak ezen a héten talált új csapatot magának, a labdarúgó 3. Ligában szereplő Cetatea Suceavánál folytatja.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!