A nagykárolyi játékvezető az ötödik mérkőzésére készül a Bajnokok Ligája idei kiírásában, először a Newcastle–PSG (4–1) összecsapáson kapott lehetőséget, majd következett az Arsenal–Sevilla (2–0) találkozó, azt követte az AC Milan–Borussia Dortmund (1–3) rangadó, végül a Porto–Sahtar Donyeck (5–3) meccsel zárult a sor.
Az egyenes kieséses szakaszban ez lesz az első megmérettetés, amelyen bizonyíthat. Kovács korábban egyszer fújt az Inter Milannak, 2021-ben egy gól nélküli döntetlen során a Sahtar Donyeck ellen. Rossz ómen lehet az Atletico Madrid számára a nagykárolyi játékvezető bíráskodása, ugyanis a „matracosoknak” eddig kétszer dirigált, mindkétszer vereséget szenvedtek a legrangosabb európai kupasorozatban: előbb a Manchester City ellen (1–0), majd a következő idényben a Club Brugge ellen (2–0).
Kovács István munkáját Vasile Florin Marinescu és Ovidiu Artene segíti majd a partvonalról, míg a negyedik játékvezető Horaţiu Feşnic lesz. A VAR-szobában a német Marco Fritz foglal majd helyet, az ő asszisztense Cătălin Popa lesz.
A rangadót 22 órától rendezik a San Siro arénában, ez lesz a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőjének első felvonása.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!