Hirdetés

Picivel korábban leállt a Hargita megyei labdarúgóélet

Kiegyensúlyozottabb a harc minden szinten
Fotó: László Ildikó

Az időjárás miatt pár mérkőzést át kellett vinniük a tavaszi idényre. A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnökével értékeltük az őszi szezont.

A 4. Ligában a versenykiírás szerint még egy játéknap hátra volt a Hargita megyei labdarúgó-bajnokság őszi szezonjából, több csapatvezető jelezte, az időjárásra való tekintettel ezt tegyék át a tavaszi idényre. Ezt a szervező, a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) elfogadta.

„Igaz, hogy ebben a szezonban valamivel korábban kell lejelentenünk a bajnok kilétét, hiszen a pontvadászatoknak le kell járniuk az Európa-bajnokság előtt, de addig be tudjuk fejezni a 4. Ligát.

Meglátásom szerint sportszerűen zajlik minden szinten a megmérettetés. Ebben az évben kiegyensúlyozottabb mind a megyei, mind pedig a körzeti bajnokság.

Talán azért is, mert az előbbieknél négycsapatos felsőház lesz a rájátszásban, utóbbiaknál pedig átalakuláson mennek keresztül, lesz 6. Liga is Udvarhelyszéken, így igyekeznek, hogy minél előbb végezzenek a rangsorban” – mondta el a Székely Sport megkeresésére a HMLE elnöke, Tamás Zoltán.

Hirdetés
•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Fontos szempont, hogy a soron következő szezonban az 5. Ligában játszó együtteseknek kötelező az öltöző. Olyan épület, amelyiknek három elkülönített része van: hazai, vendég és játékvezetői. Ezt a bajnokság végig el kell készíteniük, különben csak a 6. Ligában indulhatnak el.

A megyei ifjúsági focibajnokságok hét korosztályban zajlanak, itt is majdnem lefutott az őszi idény, egy korcsoportnál kellett pár meccset áttenni tavaszra.

A nehézségek tekintetében az elnök megjegyezte, mivel nincs annyi számú játékvezető, mint amennyi kellene, a mérkőzések ütemezésénél ezt szem előtt kell tartaniuk. „A csapatoknak meg kell érteniük, hogy ajánlhatnak egy meccsidőpontot, de azt a versenybizottság dönti el, hogy akkorra tudja kiírni, vagy mozdítania kell valamerre. Annak függvényében, hogy a játékvezetők miként küldhetők” – fejtette ki az egyesület vezetője.

Tamás Zoltán •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Tamás Zoltán
Fotó: Pinti Attila

Ha pedig már a bizottságoknál tartunk – ezek alkotják a HMLE-t –, többnyire a verseny-, a fegyelmi-, az ifjúsági- és a játékvezetői bizottság van foglalkoztatva Hargita megyében majdnem hetente.

„A technikai bizottságnál személyváltozás történt. Ennek élén eddig az FK Székelyudvarhely vezetőedzője, Jakab Zoltán volt. Ő elfoglaltságára hivatkozva jelezte, hogy ezt már nem tudja tovább vinni. Ezúttal is köszönjük az eddigi munkáját.

Egyben megtaláltuk az utódját, az FK Csíkszereda ifjúsági együtteseinél edzősködő Demény Norbert személyében. Nyitott szívvel elfogadta a felkérésünket”

– mondta Tamás Zoltán.

A HMLE elnöke megjegyezte, 67 egyesület van csatlakozva hozzuk, ebben a naptári évben mindenkinek adtak sportfelszerelést, vagy labdákat, nincs olyan csapat a megyében, aki nem kapott volna tőlük valamit.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Csíkszentsimon lett Hargita megye bajnoka

Telt ház, fúvószenekar és kiváló hangulat fogadta a bajnoki döntőnek beillő rangadót vasárnap kora este Csíkszentsimonban. A hazaiak 4–0-ra legyőzték az Agyagfalvi Lendületet, és megnyerték a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának bajnoki címét.

Az utolsó meccs, a Csíkszentsimon vagy az Agyagfalva nyeri a Hargita megyei focibajnokságot

Döntőnek beillő mérkőzést rendeznek a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának utolsó fordulójában. A Csíkszentsimoni KSK és az Agyagfalvi Lendület csap össze a bajnoki címért.

Székelyhon

Tengeri drón robbant fel a konstancai kikötőnél – videóval

Felrobbant egy tengeri drón pénteken a konstancai kikötőben; a robbanás hangja a környező lakónegyedekben is hallható volt.

`
Krónika

Halálra sebzett a medve egy fiatal férfit az egyik erdélyi megyében

Egy 34 éves férfi életét vesztette szombat reggel, miután a hatóságok szerint medvetámadás érte a Szeben megyei Prod település közelében – közölte a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).

Krónika

Kemping közelében végzett áldozatával a medve, a polgármester a „túlzott” vadvédelmet okolja

Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.

Főtér

A fegyveres erők főparancsnoka és a védelmi miniszter mást mond oroszdrón-ügyben…

… a konstancai orosz főkonzul elhordta az irháját, de az orosz zászlót ott hagyta emlékül az épület tetején… és egy PSD-s polgi nagylelkűen kölcsönadja saját úszómedencéjét a helybeli gyerekeknek.

Ez is érdekelheti

A Tusnádi Piliske révbe érhet a Csík körzetiben

Az utolsó előtti fordulót rendezik a labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportjában, ahol az éllovas Tusnádi Piliske előnye 4 pont a második helyezett Szépvízi MÜ előtt.

Parajd véget vetett Lövéte uralmának, megnyerte az Udvarhely körzeti focibajnokságot

Az elmúlt két kiírást megnyerte a Lövéte, ezúttal fejet kellett hajtania a Parajddal szemben. Egy fordulóval a vége előtt eldőlt, ki nyeri az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság 5. Ligáját.

Gáláztak a szépvíziek, gólzápor Gyimesközéplokon a Csík körzetiben

A Szépvízi MÜ kiütéses győzelmet aratott, a Gyimesközéploki Loki 11 gólos mérkőzésen nyert, míg a listavezető Tusnádi Piliske döntetlennel távozott Gyimesbükkből a labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportjában.

Bajnokot avathatnak a Hargita megyei 4. Ligában és az Udvarhely körzetiben

Már ezen a hétvégén eldőlhet az első hely sorsa a Hargita megyei 4. Ligában és az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban is. A Csíkszentsimoni SK és a Parajdi SK egyaránt közel került ehhez.

Egy pont kell Parajdnak, hogy az Udvarhely körzeti bajnoka legyen

Ráijesztett a címvédőre a Farkaslaka, de aztán nem dőlt a papírforma. A listavezető is simán vette az akadályt, így karnyújtásnyira került az elsőség megszerzésétől az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban.

Megnyerte elhalasztott meccsét az éllovas a Csík körzetiben

A Tusnádi Piliske idegenben győzte le a Csíkszentkirályi Borsárost a labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportjának pünkösdhétfőn bepótolt mérkőzésén. A bajnokság a hétvégén a 20. fordulóval folytatódik.

Gólokban és kiállításokban nem volt hiány az Udvarhely körzetiben

Potyogtak a találatok mindenhol, gólzáporos találkozókat játszottak a csapatok. Öt piros lapot mutattak fel a játékvezetők a legutóbbi játéknapon az Udvarhely körzeti focibajnokságban.

Magabiztosan nyert az éllovas Piliske, bajnokot avattak a 6. Ligában

A Tusnádi Piliske magabiztos hazai sikerrel erősítette meg vezető helyét a labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportjában, miközben a Szépvízi MÜ és a Gyimesbükki SE is fontos idegenbeli győzelmet aratott.

Két helyszínen a házigazdák nem gyűltek össze kellő létszámban az Udvarhely körzeti focibajnokságban

Mindkét mérkőzést szombaton rendezték, amíg a vendégek megjelentek legalább tizenegyen, addig a hazaiak csak nyolcan és kilencen. Aztán alkalmazták az ilyenkor szokásos sérülésmódszert.

Rangadót nyert és élre állt a Tusnádi Piliske

Gólzápor jellemezte a labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportjának hétvégi fordulóját. A Tusnádi Piliske idegenben nyerte rangadót, meglepetésre hazai vereséget szenvedett a Szépvíz, a gyimesi csapatok pedig kiütéses hazai sikereket arattak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!