Hirdetés

Rozsnyót is legyőzte, már félszáz pontnál jár az SZFC

Simó ismét betalált Barcarozsnyónak
Fotó: Beliczay László

2022. április 16., 19:52

Újabb győzelmet aratott a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Liga felsőházi rájátszásában, a 3. játéknapon, szombaton a Barcarozsnyói Olimpic Cetate vendégeként nyert és közel került, hogy matematikailag bebiztosítsa a továbbjutását a következő körbe.

2022. április 16., 19:52

Jól kezdte a szeles, borús időben rendezett mérkőzést az SZFC, ám nem volt veszélyes a hazaiak kapujára. Idővel a rozsnyóiak kiegyenlítették a játékot, főleg a középpályán fociztak, a kapusoknak ritkán akadt dolguk. Így jutottunk el a 24. percig,

amikor Antal tört be a labdával, felborították, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt, amit Simó magabiztosan értékesített.

Hirdetés

A gól megszerzését követően az udvarhelyiek diktálták a ritmust, ám nem sokkal később emberhátrányba kerültek, Baga ütött ellenfeléhez, amiért a játékvezető kiállította. A hajrában is a vendégek voltak veszélyesebbek, Simó duplázhatott volna, ám lövése mellészállt.

A szünetet követően a csereként beállt Marucza járt közel az előny növeléséhez, majd Petra is, ám egyik játékos sem tudta bevenni a rozsnyói kaput. Habár emberhátrányban játszott az udvarhelyi csapat, ez csak néhol volt érezhető a pályán. Több ígéretes ellentámadást vezetett az SZFC, így jött össze a második gól is: Petra nagyszerűen ugratta ki Simót, akinek a lövése kipattant a kapufáról, épp Pop elé, aki négy méterről nem hibázott.

Az utolsó percekre beszorult a zuhogó eső miatt felázott és rossz állapotú pályán az SZFC, és a 86. percben szépítettek a rozsnyóiak – előtte még Popa védett egy hatalmasat. Az utolsó percekre és a hosszabbításra beszorult az SZFC, a fiúk viszont nagyszerűen védekezve kibekkelték a meccset.

A csapat továbbra is magabiztosan vezeti csoportját, a következő meccs is idegenben lesz, pénteken 17 órakor a Sepsi OSK II. vendége lesz.

Labdarúgó 3. Liga, felsőházi rájátszás, 3. forduló

Barcarozsnyói Olimpic Cetate–Székelyudvarhelyi FC 1–2 (0–1)
Gólszerzők: Babei (86.), illetve Simó (26., 11-esből), Pop (75.)
Kiállítva: Baga (34., SZFC).
SZFC: Popa – Baga, Kilyén, Merdariu, Criștiu, Savin, Guță (Bobea, 68.), Simó (Manole, 88.), Petra, Antal (Marucza, 49.), Pop (Barta, 88.).

Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport, felsőházi rájátszás, 3. forduló

Székelyudvarhelyi FC:
FC Pucioasa:
Barcarozsnyói Olimpic Cetate:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II.:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Lebolondozta a sepsiszentgyörgyi játékvezetőt az FCSB mindenható ura

Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.

Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Négy góllal győzte le a KSE-t is a Marosvásárhelyi ASA

Újabb harmadosztályú csapattal játszott felkészülési mérkőzést a Marosvásárhelyi ASA, a labdarúgó 2. Liga február végi folytatására hangoló együttes ismét négygólos különbséggel győzött.

Visszatért az SZFC-hez a szovátai szélső

Alig fél év után visszatért a székelyudvarhelyi labdarúgócsapathoz Györgyi Arthur, aki az őszi szezon végén kevés játéklehetőséghez jutott a 2. Liga újoncánál.

Télies körülmények között vágott neki az edzéseknek a Székelyudvarhelyi FC

Gyülekezőt fújt a labdarúgó 3. Liga 1-es csoportjában szereplő Székelyudvarhelyi FC. Bő egy hónap múlva lesz az első hivatalos találkozójuk, addig főleg hazai környezetben hangolnak a rajtra.

Vékony kerettel, de változatlan célokkal kezdte a felkészülést a Gyergyószentmiklósi VSK

Egy hete folyik az alapozás a Gyergyószentmiklósi VSK-nál a labdarúgó harmadik liga tavaszi idényére. A rajt előtt komoly változások voltak a keretben: a csapat létszáma egyelőre szűkös, ugyanakkor továbbra is bíznak a jó folytatásban.

Megfordult az FK Csíkszeredánál és a Sepsi OSK-nál, most Valentin Suciu csapatához igazolt

Tapasztalt székelyföldi labdarúgót igazolt az elmúlt napokban a labdarúgó 3. Liga 1. csoportjának éllovasa, a Șoimii Gura Humorului.

Betalált az új igazolás, simán nyerte a Sepsi OSK a háromszéki csatát

Meggyőző játékkal kezdte a 2026-os naptári évet a Sepsi OSK, amely az első felkészülési mérkőzésén legyőzte a harmadosztályú Kézdivásárhelyi SE együttesét szombaton délben a Sepsi Duna Aréna melletti műfüves pályán.

A Sepsi OSK ellen kezdi az évet a Kézdivásárhelyi SE

A téli vakáció lejártával hétfőtől újra edzésbe álltak a Kézdivásárhelyi SE labdarúgói, akik sűrű programnak néznek elébe a tavaszi rajt előtt. A kék-fehér mezesek remek őszi menetelésüknek hála a 2-es csoport második helyéről várják a folytatást.

Három góllal elhúzott, mégis izgulnia kellett a győzelemért a Kézdivásárhelyi SE-nek

A győzelemre éhesen futballozó Kézdivásárhelyi SE céltudatosan nyerte az év utolsó meccsét a vendég Unirea Braniștea ellen a labdarúgó 3. Liga 17. fordulójában, és remek őszi menetelésének hála a 2-es csoport második helyéről várja a tavaszi folytatást.

Pont nélkül térnek haza a moldvai kiszállásról a gyergyói labdarúgók

Nem termett babér Vaslui-ban a Gyergyószentmiklósi VSK-nak, a házigazda 2–0-ra nyert a labdarúgó 3. Liga idei utolsó fordulójában. A gyergyóiak az utolsó előtti helyen zárják az évet.

A felsőházhoz közel zárta az évet a Székelyudvarhelyi FC

Nehéz talajú pályán aratott fontos győzelmet a Székelyudvarhelyi FC: pénteken Kálmán Szilárd szabadrúgásgólja döntött a Bákói Aerostar ellen, így Demény Norbert csapata a felsőházi helyek közelében tölti a téli szünetet.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!