A klubvezetés több ok miatt döntött úgy, hogy nyolc év után nem lesz ott a harmadosztály mezőnyében. Visszalépésüknek főképp anyagi vonzata van, egy újabb ütőképes, a pontvadászat első helyére pályázó keret felépítése sok pénzbe kerül.
A székelyudvarhelyi önkormányzattól kapott anyagi támogatás elenyésző (300 000 lej), hiszen a felnőtt gárda minimális éves költségvetéséhez legalább 1,5 millió lejre lenne szükség, továbbá a klub utánpótlása számos korosztályt ölel fel.
Az új játékosállomány összeállítása sem lett volna egyszerű a 3. Liga új szezonjára: az FK Csíkszereda nemrég bejelentette, hogy ősztől farmcsapatot indít a harmadosztályban, emellett az ifjúsági Bajnokok Ligájában (Youth League) is szerepeltetnie kell az ifjúsági labdarúgóit,
így nem tudnak kölcsönjátékosokat biztosítani Székelyudvarhelynek – mint ahogy ez az elmúlt években volt.
A hír kapcsán kerestük a Székelyudvarhelyi FC vezetőségét, szerdára ígértek tájékoztatást a visszalépéssel kapcsolatosan.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!