Bátran kezdett a Kids, magasan kitámadott, ezzel pedig komolyan megnehezítette az SZFC dolgát. A fiatal brassóiak sok labdát szereztek a félpályán, de támadásaikból hiányzott a tapasztalat. Így is sikerült többször veszélyeztetniük, de lehetőségeik kimaradtak. Az idő teltével átvette a mérkőzés irányítását az udvarhelyi csapat, és a 41. percben megszerezte a vezetést, egy szépen felépített akció végén Barta lőtt 8 méterről a hálóba. A gólt követően újabb udvarhelyi helyzetek alakultak ki a brassói kapu előtt, Barta a kapufát is eltalálta.
A második játékrészben teljesen az SZFC uralta a pályát, a 49. percben pedig tovább növelte előnyét: Bálint szabadrúgásból ívelt be, a labdát pedig Stoian fejelte a kapuba. Teljesen szétesett a házigazda játéka, az újabb udvarhelyi gólra sem kellett sokat várni, a 60. percben Bálint szögletét követően Hodgyai fejelt a kapuba. Érkeztek a cserék, a 65. percben debütált Bencze Norbert is (Bordást váltotta a kapuban), a fiatal hálóőr első mérkőzését játszotta az SZFC színeiben.
A hátramaradt időben többet nem változott az eredmény, habár lehetősége bőven volt az udvarhelyi csapatnak előnye növelésére.
Győzelmével az SZFC feljött a csoport hetedik helyére, hátránya mindössze egy pont az előtte álló Sepsi OSK II. és Astra II. duóval szemben. Pénteken épp a háromszékiek otthonában játszik.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Brassói Corona Brassói Corona | 15 | 12 | 3 | 0 | 33-9 | 39 |
2 | CS Blejoi CS Blejoi | 15 | 7 | 3 | 5 | 27-25 | 24 |
3 | Brassói SR Municipal Brassói SR | 15 | 6 | 5 | 4 | 30-23 | 23 |
4 | CSO Plopeni CSO Plopeni | 15 | 6 | 3 | 6 | 21-17 | 21 |
5 | Astra Giurgiu II. Astra II. | 15 | 6 | 2 | 7 | 25-24 | 20 |
6 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 15 | 6 | 2 | 7 | 21-22 | 20 |
7 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 15 | 5 | 4 | 6 | 21-17 | 19 |
8 | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | 15 | 5 | 3 | 7 | 21-21 | 18 |
9 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 15 | 5 | 3 | 7 | 17-29 | 18 |
10 | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | 15 | 3 | 0 | 12 | 11-40 | 9 |
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!