Alaposan felforgatott kezdő tizeneggyel futott ki a pályára a Székelyudvarhelyi FC, ez nem is csoda, hiszen nagyon sűrű a program a rájátszás végén, és utána rögtön következik az osztályozós párharc.
Mindkét csapat sok hibával kezdett, és habár több szögletet is elvégezhettek a felek, helyzet egyik kapu előtt sem adódott. A fiatal háromszékiek rengeteg futással, kemény védekezéssel állították meg rendre a hazaiak támadásit, gólhoz is ők jártak közelebb, ám Bende távoli lövése, majd Rența szöglet utáni fejese elkerülte Popa kapuját. A hazaiaktól az először kezdő Nisipeanu volt leginkább aktív, a szünet előtt nagyszerű egyéni akció után tört be a tizenhatosba, ám passzára nem érkezett csapattárs.
A szünetet követően sokkal aktívabban focizott a házigazda, Manole, majd Simó előtt adódott gólszerzési lehetőség, amivel viszont nem tudtak élni. Az 57. percben Bobea lövését védte Gedő, a következő támadásból pedig megszerezte a vezetést a vendég együttes, Șerban lépett ki a jobb szélen, majd Mitra szorításában lőtt kapura, a labda irányt változtatott az SZFC játékosának lábán, így becsorgott Popa és a kapufa között a hálóba. A gól után mindkét oldalon érkeztek a friss emberek, az udvarhelyiek játéka viszont nem akart feljavulni. A 69. percben újabb hazai támadás akadt el, ellentámadásba lendült az OSK II., Veress lépett el a bal szélen, majd tökéletesen helyezett Șerban elé, aki nem hibázott.
A gól sokkolta az udvarhelyieket, akik hiába kerültek emberelőnybe – Berde kapta meg második sárga lapját a 75. percben –, a hajrá kezdetén újabb gólt kaptak: Pál ugratta ki ismét Șerbant, aki megforgatta Maruczát, majd a hálóba bombázott. A 18 éves támadó mesterhármast szerzett. A mérkőzés végén szépített a házigazda, Bobea fejelt közelről a hálóba, egyben beállította a végeredményt.
A Sepsi OSK II. megérdemelten szerezte meg első győzelmét a felsőházi rájátszásban, míg az udvarhelyiek elszenvedték első vereségüket. Remélhetőleg ez ébresztőleg hat majd az SZFC-re, hiszen az alapszakaszból még hátra van két mérkőzés – jövő pénteken az FC Pucioasát fogadja, majd Barcarozsnyóra utazik –, aztán rögtön kezdődik az osztályozó.
| 2022. 05. 06. 18:00 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 1-3 |
| 2022. 05. 07. 18:00 | FC Pucioasa Pucioasa | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | 1-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 7 | 6 | 0 | 1 | 16-7 | 59 |
2 | FC Pucioasa Pucioasa | 7 | 4 | 1 | 2 | 10-8 | 50 |
3 | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | 7 | 1 | 2 | 4 | 5-11 | 34 |
4 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 7 | 1 | 1 | 5 | 8-13 | 33 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!