Gyenge minőségű, nagyon rossz állapotú pályán rendezték a mérkőzést, a sok esőzéstől besüllyedt a talaj, ez pedig nagyban megnehezítette mindkét fél dolgát. A mérkőzés elején főleg a középpályán zajlott a játék, majd a hazaiak első lehetőségüket rögtön gólra váltották (19. perc: 1–0). A gól kissé megzavarta a vendég csapatot, sokat hibáztak, Popa több nagy védésére is szükség volt, hogy ne nőjjön a különbség.
Az egyenlítés egy olyan lövésből született, amire senki sem számított: a 40. percben Marucza szánta el magát bő 30 méterről, a labda pedig a kapus felett a hálóban kötött ki – hatalmas találat volt. A szünetig mindkét oldalt kimaradt egy-egy nagy lehetőség, így döntetlen állásnál jött a szünet.
Térfélcsere után mintha kicserélték volna az udvarhelyi együttest, stabilan állt a pályán, a hazaiak sokszor percekig nem tudták átlépni a felezővonalat. Az 53. percben Manole végzett el 20 méterről mesterien egy szabadrúgást, a labda a bal felsőben kötött ki. Nem sokkal később már kettő volt az SZFC előnye, Manole duplázott, egy kipattanót kellett a hálóba passzolnia. Itt nem állt le Mihai Ianc legénysége, és Pop révén megszerezte negyedik gólját és még csak a 66. percben jártunk.
Az FC Pucioasa hamar szépített, büntetőből Marina volt eredményes, ám ennél közelebb nem tudott férkőzni, pedig az utolsó tíz percet emberelőnyben játszhatta – Bobea kapott sárga lapot labdaelrúgás miatt, és mivel már korábban is volt figyelmeztetve, kiállították.
Az SZFC habár beszorult a mérkőzés hajrájában, magabiztosan védekezett és végül 4–2-re megnyerte a mérkőzést. Ennek a sikernek köszönhetően tíz pontra növelte előnyét a felsőházban, és már a következő fordulóban, kedden Barcarozsnyó ellen matematikailag is bebiztosíthatja első helyét.
| 2022. 04. 30. 17:00 | FC Pucioasa Pucioasa | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 2-4 |
| 2022. 04. 30. 17:00 | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 1-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 5 | 5 | 0 | 0 | 11-4 | 56 |
2 | FC Pucioasa Pucioasa | 5 | 3 | 0 | 2 | 6-6 | 46 |
3 | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | 5 | 1 | 1 | 3 | 4-6 | 33 |
4 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 5 | 0 | 1 | 4 | 4-9 | 30 |
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!