Hirdetés

Könnyedén lőtt öt gólt ellenfelének a Székelyudvarhelyi FC

Az SZFC akarata érvényesült a pályán, ez pedig az eredményjelzőn is meglátszott
Fotó: Facebook/Székelyudvarhelyi FC

2023. szeptember 08., 20:15

Harmadik mérkőzését is megnyerte a labdarúgó 3. Liga új idényében a Székelyudvarhelyi FC, pénteken délután hazai pályán öt góllal verte a Brassói SR Municipal együttesét.

2023. szeptember 08., 20:15

A sétatéri stadionban közel kétszázan voltak kíváncsiak, a brassóiakat is elkísérték szurkolóik, több mint harmincan jöttek el Székelyudvarhelyre.

A találkozó egy perces néma csenddel kezdődött, így emlékeztek meg az augusztus végén 86 éves korában elhunyt id. Lőrincz Istvánról, a 60-as évek egyik meghatározó székelyudvarhelyi labdarúgójáról.

Hirdetés

Rögtön magához ragadta a kezdeményezést az SZFC, kapujához szögezte a nagy fiatalításon átesett, egyben meggyengyült Brassói SR Municipalt (a Cenk-aljaiak tavaly épp az udvarhelyieket szorították ki a felsőházból), és a 10. percben meg is szerezte a vezetést, Antal ugratta ki Simót a védők közül, aki a kapust kicselezve középre passzolt, ahol Becze érkezett és a hálóba lőtt.

Nem sokkal később ismét zörrent a brassóiak hálója, a vendégek könnyen elveszítették a labdát, Antal lövését még védte a kapus, a kipattanót Becze a hálóba gurította (2–0).

A gólokat követően is az SZFC irányította a játékot, de komoly helyzetet nem tudott kialakítani. A brassóiaknak félóra játékot követően volt egy rövidebb jó periódusuk, könnyen szépíthettek volna, Licșor viszont a helyén volt és hárított.

A második játékrész elején háromra nőtt a hazaiak előnye, Becze beadásába beleért az egyik vendég játékos, a labda pedig a hálóban kötött ki. Itt gyakorlatilag végleg eldőlt a három pont sorsa, majd a szünetben beállt Șerban a keresztlécre fejelte a labdát.

A nyáron érkezett játékos aztán duplázott,

előbb egy lövését a gólvonalon túlról kanalazta vissza a vendégek kapusa, majd a tizenhatoson kívülről eleresztett bombája a jobb felsőben kötött ki.

Az SZFC 5–0-ra nyert és megszerezet szezonbeli harmadik győzelmét, a csapat még nem kapott gólt és vezeti az 5-ös szériát. A következő fordulóban a Sepsi OSK II. vendége lesz.

Labdarúgó 3. Liga, 3. forduló
Székelyudvarhelyi FC–Brassói SR Municipal 5–0 (2–0)
gólszerzők: Becze (10., 15., 47.), Șerban (69., 76.)
SZFC: Licșor – Aszalos, Cîrstian, Kovács, Göndör, Sebestyén (Bara, a szünetben), Marucza (Șerban, a szünetben), Simó (Bujdosó, 79.), Antal (Hadnagy, 64.), Gavîrliță (Matei, 72.), Becze. Vezetőedző: Lucian Nicolau.

Labdarúgó 3. Liga, 2023–2024-es szezon, 5-ös csoport, alapszakasz, 3. forduló

Labdarúgó 3. Liga, 2023–2024-es szezon, 5-ös csoport, alapszakasz

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Megszerezte első győzelmét Ilyés Róbert a Szatmárnémeti VSK-val

Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Nem sáfárkodott jól a helyzetekkel, pontokat hullajtott a Kézdi SE

Szakadó esőben, sáros talajon nem tudta érvényesíteni a papírformát a Kézdivásárhelyi SE, amely mindössze döntetlent ért el a vendég Viitorul Onești ellen a labdarúgó 3. Liga 11. körében.

A pihenő után összeomlott a Gyergyószentmikósi VSK

Nem tudta megnehezíteni a Bradul Putna dolgát a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában. Az első félidőt még sikerült kapott gól nélkül átvészelni, de a szünet után háromszor is betalált a bukovinai csapat.

Sorozatban harmadszor kaptak ki a Sepsi OSK fiataljai a 3. Ligában

Kétgólos vereségbe futott bele a Sepsi OSK fiókcsapata a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 11. játéknapján, a piros-fehérek hazai környezetben kaptak ki a Muscelul Aro Câmpulungtól.

Két gyors góllal nyert az Adjud Székelyudvarhelyen

Elszenvedte szezonbeli harmadik vereségét a Székelyudvarhelyi FC, ezúttal hazai pályán nem bírt a CSM Adjuddal pénteken délután a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában, a Vrancea megyeiek magukkal vitték a pontokat.

Elcsípett egy pontot a listavezetőtől a Gyergyószentmiklósi VSK

A Vaslui-i CSM együttesét fogadta szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Ligában. Nem veszítette el veretlenségét a listavezető, de csak egy pontot tudott elvinni.

Szárnyal és már második a Kézdivásárhelyi SE, sereghajtóvá vált a Kovászna

Újabb értékes győzelmet aratott idegenben a Kézdivásárhelyi SE, amely zsinórbeli ötödik sikerével előlépett a rangsor második helyére a labdarúgó 3. Ligában. Ezzel szemben a Kovásznát az ág is húzza, kilencedik vereségével lecsúszott az utolsó helyre.

A csőd szélére került a székelyföldi csapatok csoportellenfele

Elutasította a Ceahlăul Piatra Neamț átszervezési tervét a Bákói Ítélőtábla, ezzel a hagyományos labdarúgóklub a csőd szélére került. A döntés a harmadosztályú szereplését is veszélybe sodorhatja, nagy az esélye annak, hogy visszalép a bajnokságtól.

Háromgólos pofon után talpra állt, de mégis pont nélkül maradt a Sepsi OSK II.

Küzdelmes meccsen szenvedett vereséget a Sepsi OSK fiókcsapata, amely a Medgyesi SK vendégeként 3–2 arányban hajtott fejet a labdarúgó 3. Liga 10. fordulójában.

A hosszú út rányomta bélyegét a játékra, megszakadt az udvarhelyiek jó sorozata Bákóval

Hatórás utazás után, esős időben és felázott műgyepen szenvedett 2–1-es vereséget a Székelyudvarhelyi FC a Bákói FC II. vendégeként a labdarúgó 3. Liga 10. fordulójában.

Az utolsó másodpercben veszített két pontot a Gyergyói VSK

Döntetlennel zárult a Gyergyószentmiklósi VSK és a Ceahlăul Piatra Neamț mérkőzése a labdarúgó 3. Liga 9. fordulójában. A vendégek a hosszabbítás utolsó pillanatában egyenlítettek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!