Hirdetés

Kilenc emberrel is helytállt a Székelyudvarhelyi FC

Fájdalmas vereséget szenvedett a Székelyudvarhelyi FC
Fotó: Beliczay László

2021. november 06., 18:08

Meglehetősen mostoha körülmények között szakadt meg a Székelyudvarhelyi FC győzelmi sorozata a labdarúgó 3. Ligában, a 11. fordulóban az FC Pucioasa vendégeként több mint egy félidőt kettős emberhátrányban játszva kapott ki 2–0-ra.

2021. november 06., 18:08

A mérkőzésre az egész keret Mihai Ianc vezetőedző rendelkezésére állt, kivéve Savin Cătălint, aki sárga lapos eltiltás miatt nem léphetett pályára. A találkozó közel negyedórás késéssel kezdődött, mivel az egyik orvosnak nem volt hivatalos pecsétje, végül sikerült időben rendezni a hivatalos dolgokat.

Hirdetés

Az SZFC nagyon bátran és jól kezdte a mérkőzést, Pop, Simó, majd Covaciu kecsegtető lehetősége maradt ki az első negyedórában. Az amúgy elég durva, paprikás hangulatú mérkőzésen sokszor villant a sárga lap, főleg a vendégek felé, a 15. percben Covaciu, majd Berkeczi is figyelmeztetésben részesült. Nem sokkal később Bobeát kaszálták el büntetőt érően a hazai tizenhatosban, ám a játékvezető sípja néma maradt.

A félidő második felében kiegyenlítette a játékot a házigazda, és a 37. percben pedig következett a mérkőzés egyik kulcsmomentuma: egy támadás során Nisipeanu vállt vállnak vetve harcolt a labdáért Berkeczivel, mindketten elestek, a játékvezető szabálytalanságot fújt, az SZFC játékosának felmutatta a második sárga lapot, majd kiállította. Az emberhátrány megzavarta az udvarhelyi védelmet, a szabadrúgást Bodea még kiöklözte, ám a kipattanóra jól érkezett Calofir és közelről nem hibázott.

A játékvezetői döntések miatt egyre idegesebben játszott a vendég együttes, a szünet előtt az oltenițai Valentin Porumbel reklámálásért felmutatott sárga lapok miatt leküldte a pályáról Petrát, továbbá a kispadról kiállította az SZFC vezetőedzőjét, Iancot is.

A szünetben próbálta rendezni a sorait a kettős emberhátrányba került SZFC, ám a szerencse is elpártolt a csapattól: a második félidőre pályára küldött Baga megsérült, a 61. percben egy ellentámadás végén a Pucioasa megduplázta előnyét, majd Covaciu távoli bombája a keresztlécen csattant.

Megszakadt tehát az SZFC győzelmi sorozata, hat sikert követően állították meg az 5-ös csoport éllovasát.

Mihai Ianc, az SZFC vezetőedzője nyilatkozott a mérkőzést követően. „Amíg egyenlő létszámban volt a két csapat, a hazaiak nem tudtak felérni a tizenhatosunkig. Nem akarom kommentálni a bíráskodást. Nagyon sajnálom a fiúkat, hiszen nagyot küzdöttek, büszke vagyok rájuk. Két vereséget szenvedtünk a szezonban, egyiket sem megérdemelten. Viszont mi csak a saját dolgunkkal foglalkozunk, lépésről lépésre haladunk, a jövő héttől pedig ismét nullából kezdjük és hangolunk a KSE elleni bajnokira.”

Labdarúgó 3. Liga, 11. forduló
FC Pucioasa–Székelyudvarhelyi FC 2–0 (1–0)
gólszerzők Calofir (39.), Iamandache (62.)
kiállítva Berkeczi (37., SZFC), Petra (44., SZFC)
SZFC: Bodea – Marucza, Merdariu, Berkeczi, Simó, Mitra, Bálint (Tankó, 65.), Covaciu, Bobea (Baga, a szünetben; Botorok, 57.), Petra, Pop (Mateiciuc, 57.).

Labdarúgó 3. Liga, 2021–2022-es szezon, 5-ös csoport, 11. forduló

Labdarúgó 3. Liga, 2021–2022-es szezon, 5-ös csoport

:
:
:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

`
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Krónika

Merre mozdul el a román–magyar viszony, és milyen szerep jut ebben az RMDSZ-nek és a fekete-tengeri gáznak

Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.

Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Ez is érdekelheti

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Elmaradt a fordítás, a visszavágót is elveszítette a Maros megyei focibajnok

Idegenben nem tudta ledolgozni a hátrányát a Marosvásárhelyi Academica Transilvania, amely így kettős vereséggel bukta el a labdarúgó 3. Ligába jutásért kiírt osztályozót.

Még semmi nem dőlt el, dagad a feljutási botrány

Tovább gyűrűzik a CSL Ștefăneștii de Jos feljutása körüli botrány. A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) határozatáig elhalasztotta a 3. Liga 2025–2026-os idényének hivatalos hitelesítését.

Emelkedtek a játékvezetői díjak a 2. és a 3. Ligában

Jelentősen emelkedett a romániai labdarúgó-bajnokságokban közreműködő játékvezetők és hivatalos személyek díjazása a 2026–2027-es idényre. A módosítás a 2. és a 3. Ligát érinti, az élvonalban egyelőre változatlanok maradtak a tiszteletdíjak.

Kovásznai siker Csíkszentsimonban, de még nyílt maradt a párharc

Népes közönség előtt és kiváló hangulatban rendezték meg a labdarúgó 3. Ligába jutásért zajló osztályozó első mérkőzését Csíkszentsimonban. A vendég Kovásznai Kárpátok 2–1-re nyert, így előnyből várhatja a jövő heti hazai visszavágót.

A vezetést megszerezte az Academica Transilvania, utána csak a vendégek találtak be

Hiába szerezte meg korán a vezetést a Marosvásárhelyi Academica Transilvania, ellenfele a szünetig fordított, majd a végén újra betalált, így két góllal győzött a labdarúgó 3. Ligába jutásért kiírt osztályozó első mérkőzésén.

A feljutásra hajt, nem nézi le az ellenfelét a Maros megyei focibajnok

Hazai pályán kezdi a labdarúgó 3. Ligába jutásért kiírt osztályozót a Marosvásárhelyi Academica Transilvania, ellenfele a Fehér megyében bajnok, a Viitorul Marosszentimre lesz.

Csíkszentsimon a tisztes helytállásban bízik, Kovászna készen áll a 3. Liga kihívásaira

Több évtized után ismét osztályozót játszik a Csíkszentsimoni KSK, a Hargita megyei bajnok szombaton hazai pályán fogadja a Kovásznai Kárpátokat a labdarúgó 3. Ligába jutásért vívott párharc első mérkőzésén.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!