Hirdetés

Két pontot veszített a rajton az SZFC – fotókkal

Hodgyai duplájával 2–0-ra is vezetett az SZFC
Fotó: Beliczay László

2021. március 12., 18:37

Úgy tűnt, hogy magabiztos győzelemmel kezdi a tavaszi hadjáratot a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában, pénteken Hodgyai duplájával 2–0-ra vezetett, ám két nagy védelmi hiba miatt elszalasztotta a győzelmet a Brassói SR Municipal ellen.

2021. március 12., 18:37

Az elmúlt napok téli időjárása és a havazás komolyan megnehezítette mindkét csapat dolgát, a fagyos, csúszós pályán alig lehetett rövidpasszos támadásokat építeni. Emiatt az első negyedórában egymás hibájára vártak a csapatok, ezután nagyon közel volt a vezetés megszerzéséhez a házigazda, ám a télen az FK Csíkszeredától érkezett János közelről, senkitől sem zavartatva a kapusba lőtt. Szögletre pattant a labda, a játékszer ismét Jánoshoz került, aki 15 méterről a jobb felső mellé tekert. A következő nagy lehetőség is az udvarhelyi csapaté volt, János ugratta ki a védők között Simót, ám a fiatal játékos emelése nem volt pontos.

A szünetet követően is főleg a pályával gyűlt meg a baja a két csapatnak, a hazaiak építgették támadásaikat, az 57. percben pedig megszületett az első gól: Simó baloldali beadása volt tökéletes a középen kirobbanó Hodgyainak, aki hat méterről a hálóba lőtt. Három perc múlva ismét zörrent a vendégek hálója,

Hirdetés

ezúttal is Hodgyai volt a főszereplő, a Magyaroszágról visszatért támadó 20 méterről lőtte ki a bal alsót, a labda a jobb kapufát érintve haladt át a gólvonalon.

Úgy tűnt, hogy magabiztos győzelemmel kezd az SZFC, ám két védelmi hiba megpecsételte sorsát. A 70. percben szöglethez jutottak az addig veszélytelen vendégek, a hosszú kapufához ívelt labdát egyik hazai védő sem fejelte ki, érkezett a pillanatokkal azelőtt csereként beállt Elek és a hálóba fejelt. A brassói szépítés kissé megfogta a hazaiakat, aztán újabb helyzeteket hagytak ki, előbb Szfárli lőtt ziccerben a bal alsó mellé, majd Szőcs került egyedül a kapussal szemben, de az óriási lehetőséget a hálóőrbe lőtte.

Ezt pedig rögtön büntette Brassó, egy baloldali, ártalmatlan beadás viccelte meg Morozt, az udvarhelyiek kapusa kezéből kiesett a labda, Mitra nem tudta elfejelni a játékszert, és Elek fordulatból, fél méterről lőtt a hálóba.

Az utolsó percekben ismét az udvarhelyieknél volt többet a labda, de újabb helyzetet nem tudtak kialakítani, így maradt a 2–2. A döntetlen a vendégek számára hízelgő, mivel a két gólon kívül nem volt más lehetőségük, míg a hazaiak bánhatják, hogy a sok nagy ziccerből csupán két gólt szereztek.

Folytatás jövő héten, a sereghajtó Brassói Kids Tâmpa otthonában.

3. Liga, 5-ös csoport, 11. forduló
Székelyudvarhelyi FC–Brassói SR Municipal 2–2 (0–0)
gólszerzők: Hodgyai (57., 60.), illetve Elek (70., 84.)
SZFC: Moroz – Marucza, Mitra, Berkeczi, Negotei, Țepeș, Csala (Szfárli, 53.), Bálint, Simó, Hodgyai (Szőcs, 74.), János (Sütő, 68.).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egy évtized a háttérben – a csapatmenedzser bevezetett az SZFC kulisszái mögé

Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.

Labda helyett ecset: szuperhősökkel népesítette be egykori iskolája falát a bajnok kézilabdázó

Nemcsak tehetséges kézilabdázó Kerekes Éva, hanem igazi művészlélek. A nyári szünetben azzal bizonyította művészi vénáját, hogy egy szívügyének számító projektet valósított meg: kifestette egykori iskolájának falait.

Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

`
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Krónika

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

Egy évtized a háttérben – a csapatmenedzser bevezetett az SZFC kulisszái mögé

Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.

Új korszak a Sepsi OSK II-nél, fiatalos hévvel épül a jövő csapata

A nyári játékosmozgás következtében új alapokra helyezik a Sepsi OSK másodcsapatának jövőjét. Nagy Sándor kezei között egy lendületes, ambiciózus keret formálódik, amelyben a saját nevelésű tehetségek is egyre nagyobb szerepet kapnak.

Pályafelújítás és keretátalakítás, nehéz rajt előtt a Kovásznai Kárpátok

Komoly kihívások előtt áll a harmadosztályos szezonrajtra készülő Kovásznai Kárpátok labdarúgócsapata, amely az ilyenkor szokásos keretmódosításon kívül a sportpálya átalakítására és a pluszforrások bevonzására is összpontosít.

Ahol a hírnév nem garancia: ismert nevek a harmadosztályú csapatok kispadján

Nincs garancia arra, hogy a sikeres futballista a pálya szélén is eredményes marad, amikor a profi karrierjét követően edzői karrierre vált. Sokak számára meglepő lehet, hogy milyen nagy nevek dolgoznak edzőként a harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban.

Nagy célokat tűzött ki a Brassói Corona: szuperligás rutinnal erősített a feljutásért

Nem kíván sokáig a labdarúgó 3. Ligában maradni a Brassói Corona. A Cenk alatti együttes rutinos, Szuperligát is megjárt labdarúgókkal erősítette meg keretét, egyértelművé téve, hogy célja a mielőbbi feljutás a másodosztályba.

Magasabbra tennék a lécet: alakulóban a Kézdivásárhelyi SE új csapata

Pörgős az előszezon a Kézdivásárhelyi SE labdarúgócsapatánál, a felkészülés egyik legfontosabb feladata az új játékosok beépítése és a távozók pótlása. A 3. Liga előző két idénybeli jó teljesítménye alapján idén merészebb célokat fogalmaznak meg.

Drasztikus büntetések a 3. Ligában: évekre eltiltották az érintetteket fogadási csalásért

Súlyos ítéleteket hozott a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a Petrozsényi Jiul–Vulturii Fărcășești mérkőzés ügyében. A fogadási csalás gyanúja miatt több mint 2,15 millió lejes pénzbírságot szabtak ki, több érintettet évekre eltiltottak.

A stabilitás a legfontosabb cél a Székelyudvarhelyi FC-nél

Újabb jelentős átalakuláson ment keresztül a Székelyudvarhelyi FC kerete. László Zsolt csapatmenedzser szerint ugyan sok volt a bizonytalanság, de sikerült elindítani az új szezont, a cél továbbra is egy stabil, versenyképes együttes kialakítása.

Új edzővel, átalakuló kerettel kezdi a szezont a Gyergyói VSK

Egy hete kezdte el a felkészülést a 2026–2027-es idényre a Gyergyószentmiklósi VSK labdarúgócsapata, amely már szerdán pályára lép a Román Kupában. Az együttest tapasztalt edző, korábban több élvonalbeli klubnál is dolgozó Paul Ceușan irányítja.

Romokban a brassói foci, de felcsillant a reménysugár

A viszontagságos múlttal rendelkező, többször felszámolt, majd 2024 nyarán újraalapított Brassói Corona kivívta a 3. ligás szereplés jogát. Románia egyik legnagyobb városa viszont továbbra is messze áll az élvonaltól.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!