A székelyföldi csapatok közül csak a szentgyörgyiek léphettek pályára pénteken, a Kézdivásárhelyi SE mérkőzése az Astra Giurgiu II. együttesénél kialakult fertőzésgóc miatt elmaradt, és mivel a Székelyudvarhelyi FC játékosai közül továbbra is többen még betegek, a csapat nem utazott el Barcarozsnyóra.
A háromszékiek alacsony fokozatban kezdték a találkozót, és hiába birtokolták többet a labdát, sokáig képtelenek voltak veszélyeztetni az ellenfél kapuját.
Az első félidőben mindössze egy komolyabb lehetőséget jegyezhettünk, amikor a 20. percben egy szögletről beívelt labdát Berde jó helyzetből mellé fejelt.
Szünet után kissé megélénkült az OSK fiataljainak játéka, előbb az 54. percben Mitrea jól eltalált lövését hárította a vendégek kapusa, néhány perccel később pedig Csiszer lökete suhant el centikre a kapufa mellett. Ezt követően a Plopeni is megszerezhette volna a vezetést, Vlad szabadrúgásánál azonban Szántó nagyot védett, majd Chejnoiu hagyott ki egy ziccert.
A véghajrában Kulcsár László tanítványai ostrom alá vették Georgescu kapuját, de igyekezetükből csupán néhány helyzetre futotta. A vendégek hálóőre hárította Kovács szabadrúgását, és Veress próbálkozásánál is a helyén állt. A hosszabbítás perceiben Păun is közel járt a három pontot jelentő találat megszerzéséhez, de ő sem tudott kifogni a remek formában védő Georgescun.
Maradt a gólnélküli döntetlen,
a Sepsi OSK II. pedig hat mérkőzés óta nem érezhette a siker ízét, így nem csoda, hogy nem tudott elmozdulni a rangsor utolsó helyéről.
A szentgyörgyi fiatalok erre legközelebb jövő héten tehetnek újabb kísérletet, amikor a Brassói SR Municipal vendégeiként lépnek pályára.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Megjelent a labdarúgó Szuperliga és a 2. Liga rájátszásának eheti programja. A román válogatott vébéselejtezője miatti szünet előtt az FK Csíkszereda szombaton, a Sepsi OSK hétfő helyett vasárnap játszik majd.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!