Hirdetés

Fülöp István számára is újdonság lenne a feljutás a Nyárádtővel

Fülöp István 129 mérkőzésen játszott az élvonalban
Fotó: Fekete Lehel/Sepsi OSK

Tavaly nyáron igazolt a harmadosztályú bajnokságban a feljutásért küzdő Nyárádtői Unireához a komoly élvonalbeli tapasztalattal rendelkező középpályás. A tavaszi szezon előtt Fülöp Istvánt a Maros megyei labdarúgócsapatról és az esélyekről kérdeztük.

Fülöp István szülőfaluja, Sáromberke közelében játszik, elmondása szerint az elmúlt bő fél évben csakis jó dolgokat tapasztalt Nyárádtőn. „Tényleg egy olyan klub, amely kiváló körülményeket biztosít a játékosoknak és a szakmai stábnak, ilyenek néhány helyen még az első osztályú csapatoknál sincsenek megteremtve.

Fel akarunk jutni a másodosztályba, a vezetőség mindent megtesz ennek eléréséért, de úgy vélem, ez csak rajtunk, játékosokon múlik”

– nyilatkozta a 33 éves támadó középpályás a Székely Sport megkeresésére.

Hirdetés

A téli felkészülésről megjegyezte, hogy jól sikerült, az időjárás is kedvezett, ám erőnlétileg megterhelő időszak volt számukra, hiszen bő egy hónap alatt kilenc barátságos mérkőzést játszottak. „Ezek közül a legtöbbet meg tudtuk nyerni, és úgy látom, hogy a csapat megfelelően fel van készülve a bajnokság folytatására” – tette hozzá.

A 3. Liga 9-es csoportjának őszi szezonját a harmadik helyen befejező nyárádtői csapat programja nagyon nehéz az alapszakasz végén, hiszen az utolsó három fordulóban mind a felsőházi rájátszásra pályázó csapatok, a Gyulafehérvári Unirea, a Kudzsiri Metalurgistul és a Medgyesi SK ellen játszik.

•  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

„A legnehezebb ellenfelünk a Medgyesi SK lesz a rájátszásban, mivel nagyon jó játékosokat igazoltak a télen. De ahhoz, hogy oda jussunk, előbb be kell biztosítsuk a helyüket a legjobb négy között. Lényeges, hogy

megnyerjük az első tavaszi mérkőzést szombaton a Gyulafehérvári Unirea ellen idegenben, mert ha ez sikerül, akkor szinte teljesen biztos, hogy bejutunk a felsőházba”

– fejtette ki Fülöp István.

Kiemelte, hogy a legerősebb csoportban játszanak a harmadosztályban. „Nehéz menetelés vár ránk, de odatesszük magunkat, és bízunk benne, hogy végül sikerül elérni a célunkat. A csapat tavaly az osztályozó döntőjében játszott, idén is az a legkevesebb, hogy ismét eljussunk odáig, és megküzdjünk a feljutásért. Meglátásom szerint azóta fejlődött az együttes, olyan játékosok érkeztek, akik az élvonalban is játszottak, ami sokat jelent ezen a szinten” – jegyezte meg a hazai első osztályban 129 mérkőzésen szerepelt játékos.

Arra a kérdésre, hogy mit jelentene számára a 2. Ligába való feljutás, Fülöp István úgy válaszolt, mindenképpen új dolog lenne, mert ilyenben még nem volt része a pályafutása során. Korábban ugyan már sikerült szintet lépnie, az FC Botoșani színeiben viszont még a 2012–2013-as szezonban a másodosztályú bajnokság megnyerésével az élvonalba jutott fel.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Hogyan látja a korábbi csapatait a Szuperligában?

Fülöp Istvánt a korábbi csapatai teljesítményéről is kérdeztük, úgy véli a Sepsi OSK és az FC Botoșani is eléggé nehéz helyzetben van.

A háromszéki klubbal 2022-ben Román Kupát nyert labdarúgó szerint a Sepsi OSK-nak nagy szerencséje kell legyen, hogy a Szuperliga alapszakaszának zárófordulójában elcsípje az utolsó felsőházi helyet. Mint mondta, sokba került nekik a négymeccses vereségi sorozat, és kicsit későn ébredtek fel, így már nincs saját kezükben a sorsuk, más eredményektől is függenek, és úgy gondolja, a Kolozsvári U meg tudja verni a Voluntari-t, amely sok csapatot nem tud bántani és a végén az egyik kieső lesz.

A sereghajtó Botoșani-nál (amelyhez a télen visszatért testvére, Fülöp Loránd) pedig akármennyire is akarják, nagyon nehéz dolguk lesz kiharcolni a bennmaradást, mivel nagy a lemaradásuk, és sok pontot kellene gyűjtsenek az alsóházban.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Fülöp István közel tíz szezont húzott le az élvonalban

Fülöp István a Szászrégeni Avântul csapatánál kezdte felnőtt pályafutását, majd az FC Botoșani-hoz került, amellyel a 2012–2013-as szezonban megnyerte a másodosztályú bajnokságot. Az élvonalban a moldvai együttes meghatározó játékosává vált, a klubnál öt szezon alatt 113 mérkőzésen 26 gól és 21 gólpassz volt a mérlege.

Aztán 2017-ben a magyar élvonalba, a Diósgyőri VTK-hoz igazolt, ahol mindössze egy fél évet töltött, majd júliusban a román élvonal akkori újoncához, a Sepsi OSK-hoz igazolt kölcsönbe. A háromszékieknél huszonnyolc bajnoki mérkőzésen kilencszer volt eredményes a 2017–2018-as szezonban, majd a Sepsi 2018 nyarán végleg szerződtette a DVTK-tól.

Fülöp öt szezont játszott a Sepsi OSK színeiben, ahol eredményes időszakot töltött. Összesen 94 mérkőzésen lépett pályára, 18 találat és 19 gólpassz fűződik a nevéhez, és a 2021–2022-es szezonban megnyerte a Román Kupát a székelyföldi klubbal.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Eltiltotta a fegyelmi bizottság Ilyés Róbertet

Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.

Söpréssel jutott az elődöntőbe a Gyergyói HK, véget ért a Sportklub szezonja

A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.

Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

`
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Ez is érdekelheti

Idegenben vetett véget nyeretlenségi szériájának a Gyergyói VSK

Hosszú nyeretlenségi sorozatának vetett véget a Gyergyói VSK azáltal, hogy a Viitorul Onești otthonából elhozta a pontokat a labdarúgó 3. Ligában. A gyergyóiak kilenc sikertelen forduló után örülhettek újra a győzelemnek.

Mindkét félidőben három gólt lőtt, kiütéssel nyert a Kézdivásárhelyi SE

A ranglistamásodik Kézdivásárhelyi SE labdarúgócsapata mindkét félidőben háromszor vette be ellenfele kapuját, így fölényes győzelmet aratott hazai pályán a Dacia Unirea Brăila felett a 3. Liga 20. fordulójában.

A végén borult minden, elbúcsúzhat a felsőháztól a Székelyudvarhelyi FC

Vereséget szenvedett a Székelyudvarhelyi FC a felsőházi rájátszásért folytatott harc kulcsfontosságú mérkőzésén, egy könnyelműen befújt tizenegyessel 2–1-re maradt alul szombaton a Știința Miroslava vendégeként a labdarúgó 3. Liga 20. játéknapján.

Megállíthatatlan hazai pályán, már dobogón a sepsiszentgyörgyi utánpótláscsapat

Tovább folytatódott a Sepsi OSK II. remek hazai sorozata, a sepsiszentgyörgyiek a Victoria Traian ellen érvényesítették a papírformát, ezzel pedig sorozatban hetedik győzelmüket aratták pályaválasztóként a labdarúgó 3. Liga 2-es csoportjában.

Tovább tart a rossz sorozat: a Jászvásári USV is nyert Gyergyóban

Nem találja a győzelemhez vezető utat a Gyergyói VSK: a Hargita megyei együttes immár hét mérkőzés óta nyeretlen. Ez szombaton sem változott a Jászvásári USV ellen, a vendégek egyetlen találata elegendő volt a három pont megszerzéséhez.

Magabiztos győzelem idegenben, már a legjobb négy között a háromszékiek farmcsapata

Továbbra is kiválóan teljesít a labdarúgó 3. Liga 2-es csoportjában Nagy Sándor legénysége: a Sepsi OSK II. szombat délután a CS Păuleşti otthonában megérdemelt győzelmet aratott. A háromszékiek ezzel már a play-offot érő legjobb négy között találhatóak.

Hármat vágott a szünet után idegenben a Kézdivásárhelyi SE

Igazolta a papírformát a Kézdivásárhelyi SE, amely a Petrolul Ploiești II. vendégeként magabiztos, 3–0-ra nyert a labdarúgó 3. Liga 19. fordulójában. A télen érkezett Vlad Mihalcea első találatát szerezte kék-fehérben.

Nem tudta tartani az éllovas ritmusát az SZFC

A meccs kétharmadában szoros volt a játék a Székelyudvarhelyi FC és a Șoimii Gura Humorului között a labdarúgó 3. Liga 19. fordulójában, aztán az 1-es csoport éllovasa ritmust váltott a sétatéri stadionban és kiütéses győzelmet aratott.

A harmadosztályba igazolt a Sepsi OSK volt középpályása

Az év elején közös megegyezéssel távozott a Sepsi OSK-tól Marian Drăghiceanu, aki csak ezen a héten talált új csapatot magának, a labdarúgó 3. Ligában szereplő Cetatea Suceavánál folytatja.

Találat nélkül a hargitaiak a 3. Liga tavaszi nyitányán

Döntetlennel kezdte a tavaszi szezont a Székelyudvarhelyi FC Adjudon, míg a Gyergyószentmiklósi VSK súlyos vereséget szenvedett hazai pályán a Cetatea Suceavától a labdarúgó 3. Liga alapszakaszának 18. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!