Jól kezdte a Feleken (Avrig) rendezett mérkőzést az SZFC, az 5. percben megszerezte a vezetést, Csala kapott jó passzt középen és 20 méterről gyönyörű gólt lőtt a tapasztalt, a Kolozsvári CFR-rel több bajnoki címet szerzett Vâtcă kapusnak. Nem sokkal később János közel volt, hogy megduplázza az előnyt, Simó laposan beadását szedte össze, majd kissé kisodródva lőtt kapura, ám Vâtcă jól helyezkedett és megfogta a labdát.
Fél óra játék után a hazaiak is veszélyeztettek, előbb centikkel lőttek mellé, majd a felső lécet találták telibe, gólt viszont nem szereztek a szünetig, így az udvarhelyiek 1–0-s előnyénél mentek pihenőre a csapatok.
A második félidő elején, az 53. percben összejött az egyenlítés a hazaiaknak, csatáruk egy szép labdaátvétel után lőtt a hosszú alsóba. Hodgyai rögtön válaszolhatott volna, egy szépen felépített ellentámadás során Mitra, Bálint, Simó volt a labda útja, utóbbi centerezését követően az SZFC támadója nem találta el jól el a labdát. A 60. percben Berkeczi szabálytalankodott a tizenhatoson belül, pedig nem volt gólveszély, a tizenegyest értékesítették a hazaiak, így már náluk volt az előny.
A kapott gól után cserélt Florin Stângă, az SZFC vezetőedzője, Szőcs, Barta, Turcu és Stoian is pályára lépett.
A folytatásban is jól játszott az SZFC, azonban egy hazai centerezés után elesett az egyik sellenberki játékos, és egy újabb 11-est ítéltek az udvarhelyiek ellen, a büntetőt pedig értékesítették.
A gól után Simó szabálytalankodott, a játékvezető pedig kiállította. Tíz emberrel is bátran focizott az SZFC, Barta és Mitra lövése is komoly veszélyt jelentett a hazai kapura. A mérkőzés egy szép udvarhelyi támadással ért véget, Bálint nagyszerű keresztpasszát vette át Negotei, jól centerezett az érkező Bartának, aki szép átvétel után elemi erővel lőtt kapura, azonban a labda a felsőlécen csattant.
A felkészülés az utolsó stádiumába érkezett az SZFC, szombaton az FK Csíkszereda U19-es együttesével játszik Csíkszeredában. Jövő pénteken pedig kezdődik a bajnokság, a 3. Liga 5-ös csoportjának 11. fordulójában a Brassói SR Municipal látogat Székelyudvarhelyre.
Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.
Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!