HIRDETÉS

A szünet után beőrölte házigazdáját az SZFC

Fotó: László Zsolt/SZFC

Nehéz pályán aratott magabiztos győzelmet a Székelyudvarhelyi FC, a labdarúgó 3. Liga 2. fordulójában a Brassói SR Municipal vendégeként szombaton kora délután 3–1-re nyert és átvette a vezetést a 6-os csoportban.

Bátran kezdett az SZFC a brassói Ifjúsági stadionban nagyjából 300 ember előtt rendezett meccsen, a támadásokat főleg a bal szélen vezette, Györgyi pedig jól osztogatta a labdákat társainak. A 7. percben Ronai lövés közben megcsúszott, így nem tudott elég erőt belevinni, a kapus pedig bravúrral hárítani tudott.

Nem sokkal később már ő is verve volt, amikor Györgyi passzát követően Gavîrliță három játékos között a hálóba bombázott.

Brassó átvette a kezdeményezést, de meddő volt a fölénye, nem hozta megoldhatatlan feladat elé az udvarhelyi védelmet, a középhátvédek jól tisztogattak. Minden jól működött a 33. percig, amikor érkezett a hazai válasz:

egy szögletet követően a keresztlécre fejelték a labdát, az ismétlést még bravúrral védte Jakab, de a harmadik próbálkozás már a hálóban kötött ki.

Megfogta az udvarhelyieket az egyenlítés, a térfelükön zajlott a játék, a hazaiak egy távoli lövéssel ismét eltalálták a keresztlécet, majd a szünet előtt volt még egy kapura tartó veszélyes fejesük is.

A szünetben Demény Norbert vezetőedzőnek sikerült rendet tenni a fejekben, hiszen az SZFC egy ritkán látható szép találattal hamar visszavette a vezetést:

a 49. percben Györgyi szögletét követően Bálint a rövid kapufánál sarokkal tette tovább a labdát, ez így volt tökéletes Gergelynek a hosszúnál, aki csak az üres kapuba kellett betaláljon.

Megjött a kedvük a vendégeknek, az 54. percben Györgyi szabadrúgásból veszélyeztetett, a kapus nagyot nyújtózva mentett, majd egy újabb szögletet követően Gergely volt közel a duplához, ám fejjel nem tudta jól kapura irányítani a labdát, nagy lehetőség volt.

A hajrához közeledve Gavîrliță visszaadta Györgyinek a gólpasszt, a villámgyors szovátai szélső pedig a kapussal szemben nem hibázott, a 82. percben beállította a 3–1-es végeredményt. A maradék tíz percben már egyik fél sem erőltette a támadásokat, az SZFC megérdemelt győzelmet aratott és átvette a vezetést a 6-os csoportban. Hazai meccs következik, pénteken a Zernyesti Olimpic együttesét fogadja a sétatéri stadionban.

Labdarúgó 3. Liga, 6-os csoport, alapszakasz, 2. forduló
Brassói SR Municipal–Székelyudvarhelyi FC 1–3 (1–1)
gólszerzők Dima (33.), illetve Gavîrliță (13.), Gergely (49.), Györgyi (82.)
SZFC: Jakab – Kovács, Gergely, Berkeczi, Göndör, Bara, Ronai (Marosi, a szünetben), Bálint (Lázár, 88.), Simó (Hadnagy, 66.), Györgyi (Botorok, 83.), Gavîrliță (Sebestyén, 88.). Vezetőedző: Demény Norbert.

Labdarúgó 3. Liga, 6-os csoport, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 2. forduló

3. Liga, 6-os csoport, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Valentin Suciu a tévéből tudta meg, hogy menesztették

Valentin Suciut nem lepte meg menesztésének híre, sokkal inkább annak a módja: sokunkhoz hasonlóan a tévéből tudta meg, hogy felállították a kispadról. Az elmúlt időszakról nyilatkozott a Székely Sportnak.

Bölöni Lászlót Bukarestben is legendává avatták

Kellemes meglepetést okozott szinte mindenkinek, hogy a bukaresti operaházban megrendezett 2024-es Román Sportgálán Bölöni Lászlót is elismerésben részesítették. A kedd esti eseményen a romániai magyar médiaszolgáltatók közül a Székely Sport volt jelen.

Székelyhon

Ketrecbe zárva tarthatta fogyatékkal élő 38 éves fiát az anya

A Máramaros megyei rendőrség büntetőeljárást indított, miután arról értesült, hogy egy borsai nő időközönként ketrecbe zárva tartotta fogyatékkal élő felnőttkorú fiát.

`
Krónika

Zelenszkij mentesül a harctéri döntésekért a felelősség alól

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mint a fegyveres erők legfőbb parancsnoka és a hadsereg vezetői mentességet élveznek a harctéren hozott döntéseket illetően.

Krónika

Puskával a kezében ment ki az újságírók közé a házkutatás után Georgescu bánsági influencere

Furcsa jelenetek játszódtak le Temesváron csütörtökön azt követően, hogy a legfőbb ügyészség ügyészei kommandósok kíséretében házkutatást tartottak a Călin Georgescut támogató influencerek egyikénél.

Főtér

Szavazz a liliomra, avagy Antonescu és a moghioroc (lásd, magyarok)

Crin Antonescu nem szereti a magyarokat. Crin Antonescu szereti a magyarokat. Crin Antonescu mindenkit (nem) szeret. De ki is az a Crin Antonescu? S mi is az a reálpolitikai szeretet?

Ez is érdekelheti

A legfontosabb cél változatlanul a bennmaradás a gyergyószentmiklósi labdarúgóknál

Tanulóév ez a gyergyószentmiklósi labdarúgócsapat számára, amely hosszú idő után tért vissza a 3. Ligába. Úgy látják, a tapasztalatlanság miatt ment el számos mérkőzésük, emiatt nem jutottak a felsőházba, de a cél továbbra is a bennmaradás.

Előkelő pozícióból indítják a rájátszást a székelyföldi csapatok a 3. Ligában

Az alapszakasz lejártával ezen a hétvégén máris elkezdődnek a mérkőzések a labdarúgó 3. Liga felső- és alsóházi rájátszásában. A székelyföldi csapatok többsége kedvező helyzetből várja a bajnokság második részének küzdelmeit.

Hengerelt és előzött a KSE, szépíteni sem tudott az OSK II.

Magabiztos sikerrel zárta a labdarúgó 3. Liga alapszakaszát a Kézdivásárhelyi SE, amely három góllal legyűrte és a rangsorban is megelőzte a Bákói Aerostart. A Sepsi OSK II. az Unirea Braniştea otthonában hajtott fejet.

Sokáig kellett várni, de érkeztek a gólok a Marosvásárhelyi SE-től

Nagyot küzdött a három pontért a marosvásárhelyi labdarúgócsapat, amely emberelőnyét kihasználva és hátrányból fordítva győzte le a Kudzsiri Metalurgistult a harmadosztályú bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában.

Ennél szorosabb nem is lehetne a rájátszás az SZFC és a Gyergyó csoportjában

Amilyen könnyen indult, olyan nehezen ért véget a Székelyudvarhelyi FC meccse a labdarúgó 3. Ligában, szombaton délután hiába vezetett fél óra után három góllal, nagyot kellett küzdjön a CSO Plopeni-nyel. A Gyergyói VSK vereséggel zárta az alapszakaszt.

Az SZFC és a KSE a felsőházban, a többi székelyföldi gárda az alsóházban folytatja

A végéhez közelít a labdarúgó 3. Liga 2024–2025-ös kiírásának alapszakasza, hétvégén játsszák ennek zárófordulóját. A székelyföldi együttesek esetében eldőlt, hogy a rájátszásban ki jutott be a felsőházba, ki folytatja az alsóházban.

Egykapuzott Breazán a Székelyudvarhelyi FC

Újabb magabiztos győzelmet aratott a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Ligában, a 6-os csoport 17. fordulójában, szombaton a Tricolorul Breaza vendégeként lőtt hármat és tartja második helyét a szériában. A Gyergyói VSK alulmaradt az éllovassal szemben.

A kiállítás megpecsételte a Marosvásárhelyi SE sorsát

Elveszítette a Gyulafehérvári CSU elleni idegenbeli mérkőzését a Marosvásárhelyi SE, amely egy órán keresztül emberhátrányban játszott és végül 3–1-es vereséget szenvedett a labdarúgó 3. Liga alapszakaszának 17. fordulójában.

Gólgazdag meccsen, az utolsó pillanatban nyert a Sepsi OSK farmcsapata

A Sepsi OSK II. maximálisan kihasználta a hazai pálya előnyét és otthon tartotta mindhárom pontot a labdarúgó 3. Liga 17. játéknapján. Nem tudott nyerni idegenben a KSE, a kék-fehérek Râmnicu Sărat vendégeként szaladtak bele egy zakóba.

Összeszedték magukat, jó irányba haladnak a szászrégeni focicsapatnál

Nehéz helyzetből várta a tavaszi szezont a labdarúgó 3. Ligában a Szászrégeni Avântul, amely reménykeltő győzelemmel kezdte az évet. A Maros megyei együttes erősített a téli szünetben és egyértelmű célja, hogy kiharcolja a bennmaradást.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!