A Petrolul–Bukaresti Metaloglobus mérkőzésen mindössze egy gól született a szünetet követően esett szemfüles Buhăescu-találat a három pontot jelentette a ploiești-i csapatnak. A találkozó előtt még pontegyenlőséggel állt a két együttes a 9., illetve a 10. helyen, a Petrolul sikerével rögtön felsőházi rájátszást érő helyre ugrott, pontszámban utolérte és jobb gólkülönbségének köszönhetően meg is előzte az FK Csíkszeredát.
A hatodik helyezett csíkiak ebben a fordulóban hazai pályán 2–0-ra nyertek a Resicabányai MSC ellen, és szombaton a 15. pozícióban található Temesvári Ripensia vendégei lesznek.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!