Az FK Csíkszereda vezetőedzője, Valentin Suciu szerint csapatánál a gólig teljes mértékben jól működött minden. „Helyzeteket alakítottunk ki, az ellenfél térfelére szorítottuk a játékot, nem nagyon hagytunk nekik esélyt, de ahogy berúgtuk a gólt, mintha megtorpantunk volna, nem értettem, és most sem értem, hogy miért. Hagytunk teret az ellenfélnek, hogy kezdeményezzen, csak kontrázni próbáltunk.
Kellett volna legyen higgadtság, nyugalom, türelem a játékunkban. De mivel az első mérkőzés ebben az évben, ráfogjuk arra. Egyébként még rúghattunk volna gólokat. A Dés egy jó csapat, amelyik rengeteget passzol. Fociztak, gondolom, hogy aki a lelátón vagy a tévében követte a meccset, az volt amit lásson. Volt az ellenfélnek is helyzete, kapufája. Örülök, hogy mi nyertünk.
Remélem és bízok abban, hogy velünk ez nem fog megtörténni. Még motiváltabban, még szervezettebb kell menjünk Sellenberkre, hogy a három pontot tudjuk elhozni” – nyilatkozta Suciu.
Dragoș Militaru, a Dési Unirea vezetőedzője szerint a házigazdáknak több gólhelyzete volt, ők egy győzelmi sorozattal rendelkező csapat. „Sajnos, az év első hivatalos mérkőzését elveszítettük. Az első 15–20 percben visszafogottan játszottunk, gólt is kaptunk, de aztán visszajöttünk a játékba, volt két-három helyzetünk, rúgtunk egy kapufát. Az FK Csíkszereda nem rossz csapat, egy jó második ligás együttes.
Mi jól kezdtük el a második félidőt, de a mi támadásunkból, építkezésünkből gólt kaptunk. Majd következett a 65. percben történt eset, amikor nem adtak meg nekünk egy 11-est, mi több az egyik játékosunk piros lapot kapott. (reklamálásért – szerk. megj.). Az utolsó 25 percet emberhátrányban játszottuk. Össze kell szednünk magunkat, és teljesítenünk kell célkitűzésünket. Gond, hogy a kiállított Kereki két fordulót nem léphet pályára, de túl kell lépni ezen” – nyilatkozta Militaru.
Telt ház, fúvószenekar és kiváló hangulat fogadta a bajnoki döntőnek beillő rangadót vasárnap kora este Csíkszentsimonban. A hazaiak 4–0-ra legyőzték az Agyagfalvi Lendületet, és megnyerték a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának bajnoki címét.
A feleknek nem sikerült megállapodniuk, az FK Csíkszereda nem bólintott rá az FCSB által tett ajánlatért Anderson Cearáért. Úgy tűnik, a fővárosiak visszalépnek az üzlettől.
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
Egy 34 éves férfi életét vesztette szombat reggel, miután a hatóságok szerint medvetámadás érte a Szeben megyei Prod település közelében – közölte a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.
A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!