A csapatok hét közben a Román Kupa harmadik körében is pályára léptek, míg az FK Csíkszereda nagyon megszenvedett a továbbjutásért a Székelyudvarhelyi FC otthonában – végül 1–0-ra nyert, addig a Corvinul könnyed, 4–1-es győzelmet aratott a Jiul Petroșani vendégeként.
Közel 30 fokos melegben rendezték meg a találkozót szombaton délben, a hőség egyik fél kedvét sem szegte, hiszen élvezetes első félidőt játszottak egymással.
A játékrész első felében a csíkiak veszélyeztettek többet, a 9. percben Kovács tört előre a bal szélen, befelé cselezett, majd bő 25 méterről eleresztett távoli lövése kevéssel tévesztett célt, nem sokkal később pedig Veres a 16-os vonaláról leadott lapos, erős lövését szögletre mentették.
Ez ébresztőleg hatott a Corvinulra, nyomás alá helyezték az FK védelmét, és nem sokkal később fel is jegyezhettük első lehetőségüket, a 19. percben Mitran fejesét Gyenge nagy védéssel hatástalanította.
A csíkiak kapusa félóra játékot követően még nagyobb bravúrt mutatott be, amikor egy beívelést követően Lică maradt egyedül a tizenhatos jobb oldalában és közelről kapura bombázott.
A játékrész utolsó lehetősége az FK előtt adódott, a balról beadott labda irányt változtatott Iacobon, ám Lefter a helyén volt és nagyot nyújtózva kiszedte a bal alsóból a játékszert.
A szünetet követően ismét a Corvinul irányította a játékot, a vezetést is megszerezte, ehhez viszont kellett az FK védelmének nagy hibája is: az 54. percben a hazaiak szöglethez jutottak, a jobb oldalról elvégzett ívelést a hosszú oldalról Manolache visszafejelte, középen Hrezdacra senki sem figyelt, aki labdaátvétel után hat méterről a hálóba bombázott (1–0).
A vadjahunyadiak ezután átadták a kezdeményezést az FK-nak, amely nem tudott veszélyeztetni, így Ilyés Róbert vezetőedző a 67. percben behozta Jelenát és Magyarit a támadósorba.
A frissen érkezett fiúk fel sem tudták venni a meccs ritmusát, újabb gólt kapott az FK: a középpályán eladott labdából jól indították Comant, aki kiugrott a védősorból, majd átemelte a 16-os vonalához közel tartózkodó Gyengét (2–0).
Nem talált magára az FK, egyetlen Magyari próbálkozás – ami célt tévesztett – került be a statisztikákba, míg a Corvinul a hajrában háromra is növelhette volna előnyét, ám a fejes a jobb kapufán csattant.
Az FK elszenvedte szezonbeli második vereségét, legközelebb hazai pályán javíthat, a táblázaton mögötte álló Resicabányai CSM-et fogadja, a Corvinul pedig a második az éllovas, háromból hármat nyert Sellenberk után.
| 2023. 08. 19. 11:00 | Progresul Spartac Progresul | Concordia Chiajna Chiajna | 0-6 |
| 2023. 08. 19. 11:00 | Resicabányai CSM Resica | Újszentesi SK Újszentesi SK | 2-1 |
| 2023. 08. 19. 11:00 | Viitorul Pandurii Târgu Jiu Viitorul Pandurii | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | 0-2 |
| 2023. 08. 19. 11:00 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | CSM Slatina Slatina | 1-1 |
| 2023. 08. 19. 11:00 | CSM Alexandria CSM Alexandria | Sellenberki SK Sellenberk | 0-1 |
| 2023. 08. 19. 12:00 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 2-0 |
| 2023. 08. 20. 11:00 | CS Mioveni Mioveni | Unirea Slobozia Slobozia | 1-1 |
| 2023. 08. 20. 11:00 | CS Tunari Tunari | FC Argeș Pitești FC Argeș | 1-1 |
| 2023. 08. 20. 12:00 | Dési Unirea Dés | Bukaresti Steaua Steaua | 2-6 |
| 2023. 08. 22. 19:00 | Chindia Târgoviște Chindia | Gloria Buzău Gloria | 1-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Sellenberki SK Sellenberk | 3 | 3 | 0 | 0 | 4-0 | 9 |
2 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 3 | 2 | 1 | 0 | 4-1 | 7 |
3 | Concordia Chiajna Chiajna | 3 | 2 | 0 | 1 | 9-1 | 6 |
4 | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | 3 | 2 | 0 | 1 | 7-2 | 6 |
5 | Bukaresti Steaua Steaua | 3 | 1 | 2 | 0 | 8-4 | 5 |
6 | CSM Slatina Slatina | 3 | 1 | 2 | 0 | 4-2 | 5 |
7 | Unirea Slobozia Slobozia | 3 | 1 | 2 | 0 | 3-2 | 5 |
8 | Gloria Buzău Gloria | 3 | 1 | 2 | 0 | 3-2 | 5 |
9 | Chindia Târgoviște Chindia | 3 | 0 | 3 | 0 | 2-2 | 3 |
10 | CS Mioveni Mioveni | 3 | 0 | 3 | 0 | 1-1 | 3 |
11 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 3 | 0 | 3 | 0 | 1-1 | 3 |
12 | CSM Alexandria CSM Alexandria | 3 | 1 | 0 | 2 | 1-2 | 3 |
13 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 3 | 1 | 0 | 2 | 3-5 | 3 |
14 | Resicabányai CSM Resica | 3 | 1 | 0 | 2 | 2-6 | 3 |
15 | Dési Unirea Dés | 3 | 1 | 0 | 2 | 3-8 | 3 |
16 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 3 | 0 | 2 | 1 | 2-3 | 2 |
17 | Viitorul Pandurii Târgu Jiu Viitorul Pandurii | 3 | 0 | 2 | 1 | 1-3 | 2 |
18 | Újszentesi SK Újszentesi SK | 2 | 0 | 1 | 1 | 1-2 | 1 |
19 | CS Tunari Tunari | 3 | 0 | 1 | 2 | 3-6 | 1 |
20 | Progresul Spartac Progresul | 2 | 0 | 0 | 2 | 0-9 | 0 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!