A hír pénteken délután jelent meg a Rapid közösségi oldalán.
„Hatalmas megtiszteltetés, hogy ezt a klubot képviselhetem. Nem találok szavakat arra, hogy leírjam, mit érzek ebben a pillanatban. Ez az első átigazolásom, nagyon boldog vagyok” – nyilatkozta Omar El Sawy.
„Egy évvel ezelőtt, szintén május 19-én, a Guilești stadionban nyertem meg az FK Csíkszeredával az Elit Liga döntőjét. Emlékszem, mit éreztem, amikor a pályára lépve megláttam ezt a lenyűgöző stadiont.
Minden bizonnyal mindent beleadok majd a Rapid-szurkolókért és ezért a klubért. Nagyszerű hely, ahol fejlődni lehet. A csapat előremutató projektet követ, amelynek szeretnék én is részese lenni. Szeretnék segíteni a Rapidnak abban, hogy bajnok legyen, és elérje a Bajnokok Ligáját.
Amikor megkaptam az ajánlatot a klubtól, hatalmas örömöt éreztem. Még ha időt is szántam a döntés átgondolására, mert nem akartam kapkodni, a szívemben már itt voltam” – mondta Omar az fcrapid.ro-nak.
Az egyiptomi gyökerekkel rendelkező, marosvásárhelyi születésű játékos a Székelyföld Labdarúgó Akadémián nevelkedett, idén az FK Csíkszereda 2. ligás együttesének tagja volt, 21 meccsen lépett pályára, egy gólt szerzett.
Emellett az elmúlt szezonban az FK Csíkszereda U19-es együttesének legjobb játékosa volt, a csapattal megnyerték az Elit Ligát és a Román Kupát is. Az idei és az előző szezonban is részt vett az FK Csíkszeredával az ifjúsági Bajnokok Ligájában (UEFA Youth League), a szeptemberi, Galatasaray elleni 1–1-re végződő mérkőzésen gólt szerzett.
A marosvásárhelyi születésű középpályás a korosztályos válogatott tagja is, mindhárom U19-es Európa-bajnoki selejtezőn pályára lépett. Omar El Sawy ötéves szerződést írt alá a Rapiddal.
Szondy Zoltán klubelnök az FK Csíkszereda honlapjának a következőt nyilatkozta: „Két klub volt versenyben Omar megszerzéséért, a Konstancai Farul és a Bukaresti Rapid. Mi a klub részéről a konstancai lehetőséget tartottuk vonzóbbnak, de egy átigazolásnál nem elég, hogy a két klub megegyezzen, a játékos igényeit is figyelembe kell venni.
Személy szerint nagyon örülök, hogy sikerült az első osztályba igazolnia. Túl azon, hogy tehetséges futballistáról beszélünk, Omar egyúttal egy nagyon tisztelettudó és szorgalmas fiatalember. Sok sikert kívánunk neki ezúton is!”
Omar El Sawy a következő szavakkal búcsúzott a csíkszeredai klubtól: „Mindenben segítette az FK Csíkszereda a pályafutásomat, a klub nélkül nem tudtam volna eljutni idáig. Június 14-én csatlakozok az új csapatomhoz és nagyon várom, hogy bizonyíthassak a Rapid színeiben”.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!