Hirdetés

Kevés változás az FK Csíkszeredánál, hamarosan munkába állnak

Az FK Csíkszeredában kezdi meg a felkészülést, majd ha minden jól alakul, törökországi edzőtáborba vonul
Fotó: Pinti Attila

2022. január 06., 13:48

Hat nap múlva, január 12-én gyűl össze és kezdi meg felkészülését a tavaszi idényre az FK Csíkszereda labdarúgócsapata. A 2. Liga alapszakaszában 7. helyen álló együttes a tervek szerint január végén törökországi edzőtáborba utazik.

2022. január 06., 13:48

A Székelyföld Labdarúgó Akadémia játékosai már január 3-án összegyűltek, számukra elkezdődött az iskolai tanév, és délutánonként – bár nem kötelező – láttuk őket gyakorolni a klub műfüves pályáin.

Hirdetés

„Az ificsapatok és a felnőttek számára is jövő héten kezdődik el szervezett keretek között a felkészülés, a 2. ligás csapat január 12-én tartja az első edzést. A stáb összetételében nincsenek változások, a csapatban azonban lesznek kisebb változások. Az U19-es és a felnőtt csapatunk is – más időpontokban – a tervek szerint egy-egy tíznapos törökországi edzőtáborba utazik majd.

A felnőtt csapattal megpróbálunk bejutni az alapszakasz végén az első hat közé, a felsőházi rájátszásba, az U19-es együttessel pedig elődöntősök szeretnénk lenni

– nyilatkozta Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke.

Cseke Szilárd, az FK Csíkszereda sportigazgatója elmondta, hogy a felnőtt csapat január 12–27. között hazai környezetben készül, január 28. és február 11. között pedig  a tervek szerint Törökországban edzőtáborozik.

„Mindent feltételes módban kell érteni, mert sajnos a koronavírus-járvány bármikor áthúzhatja a terveket. Ha el tudunk utazni Törökországba, akkor öt-hat felkészülési mérkőzést szeretnénk játszani.

Lesznek kisebb változások a keretben, két-három játékossal tárgyalunk, de amíg nem sikerül egyezségre jutni, illetve szerződést kötni, addig korai lenne neveket említeni. Lesz egy-két távozó is

– mondta el Cseke.

Valentin Suciu legénysége a labdarúgó 2. Liga alapszakaszában, a tavaszra maradt fordulókban három erdélyi csapattal mérkőzik meg, a Dési Unirea (hazai pályán), a Sellenberki SK (idegenben) és a Brassói FC (hazai pályán) ellen lép majd pályára. Az alapszakaszt felsőházi, illetve alsóházi rájátszás követi.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Távozott az FK Csíkszereda volt gólfelelőse, a másodosztályban folytatja

Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.

Zártkapus lesz a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzés

Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.

Székelyhon

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

`
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Ez is érdekelheti

Távozott az FK Csíkszereda volt gólfelelőse, a másodosztályban folytatja

Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.

Nincs már tökéletes csapat a 2. Ligában

Gól nélküli döntetlennel ért véget hétfő este a labdarúgó 2. Liga ötödik fordulója, a Bákói FC és a CSM Slatina sem tudott betalálni egymásnak. Ezzel megszakadt a vendégek tökéletes sorozata.

Hiába játszott több mint egy félidőt emberelőnyben, kikapott Temesváron a Marosvásárhelyi ASA

Korán hátrányba került, majd hiába játszhatott létszámfölényben a Marosvásárhelyi ASA, nem találta a fogást a Temesvári Polin a labdarúgó 2. Liga alapszakaszának 5. fordulójában. A házigazda a hajrában két gyors kontrával tette fölényessé a győzelmét.

Kiszorítják a közjogi klubokat a 2. Liga felsőházi rájátszásából

A 2028–2029-es szezontól nem szerepelhetnek a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásában a közjogi klubok. A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) döntése jelentősen átalakíthatja a másodosztály küzdelmeit.

A Sepsi OSK korábbi edzője a feljutásért küzdhet új csapatával

Hamar megtalálta a menesztett Nicolae Croitoru utódját a Chindia Târgoviște: a másodosztályban a feljutásért küzdő együttes Leo Grozavut nevezte ki vezetőedzőnek.

Megvolt az első edzőváltás a 2. Ligában, állásával fizetett a kínos vereségért

Elsőként a Chindia Târgoviște váltott vezetőedzőt a labdarúgó 2. Liga 2026–2027-es idényében. Nicolae Croitoru a Bukaresti Dinamo SK elleni hazai vereséget követően távozott a kispadról.

Pontot már szerzett a Steaua, a 2. Liga utolsó helyéről nem mozdult el

Két mérkőzést játszottak vasárnap délelőtt a labdarúgó 2. Ligában. A 4. forduló mindkét meccsén döntetlent jegyeztünk.

Már csak Magyari Szilárd csapata hibátlan a 2. Ligában

Hét mérkőzést rendeztek szombaton a labdarúgó másodosztály negyedik fordulójában: a három tökéletes mérleggel rendelkező együttes közül kettő is vereséget szenvedett, így már csak a Magyari Szilárdot soraiban tudó CSM Slatina hibátlan a mezőnyben.

Belőtte a vezető gólt, kihúzta a végéig a Marosvásárhelyi ASA

Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga új szezonjában a Marosvásárhelyi ASA, a 4. fordulóban szombaton délelőtt hazai közönség előtt 1–0-ra nyert a Besztercei Gloria ellen.

Létszámgondokkal küzd a Steaua az FK Csíkszereda elleni kupameccs előtt, a vezetőedző lemondott

Nem rózsás a helyzet a Bukaresti Steaua labdarúgócsapatánál. Daniel Opriță vezetőedző szerint jelenleg az is kérdéses, hogy ki tud-e állítani egy teljes csapatot az FK Csíkszereda ellen. Benyújtotta lemondását, de a klub vezetősége nem fogadta el.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!