Esős időben kezdődött a román főváros Pantelimon lakótelepén a Metaloglobus–FK mérkőzés, amelyet műgyepes pályán, kb. 250 néző előtt rendeztek.
Az első félidőben sokkal többet támadott a házigazda, a szögletarány 6:0 volt javukra, és három nagyobb gólhelyzetet is kialakítottak. A 8. percben Ovidiu Herea lövése kerülte el kevéssel Gyenge kapuját, majd a játékrész felénél Răuță lövését szögletre ütötte a csíki hálóőr, majd rögtön ezután ugyanő a kapuvonalon mentett veszélyes labdát.
A vendégeknek egyetlen helyzetük volt az első 45 percben, és az góllal zárult.
A 45. percben Schieb tört be bal oldalon a 16-os területére, a labdát Jelenához továbbította, aki 6 méterről a rövid felsőbe bombázta (0–1).
Sokkal több gólhelyzetet alakított ki a második félidőben a székelyföldi alakulat – az 55. percben Csiszér lövését nehezen hárította a hazai kapus, előnyét viszont nem tudta növelni az FK. A hazaiak a 66. percben egy nagy helyzetet kihagytak, Enache ziccerét védte bravúrral Gyenge. Három perccel később a csíkiak kapusa is verve volt, Sava bal oldali remek beadását Ovidiu Herea a csíki kapuba fejelte (1–1), egyenlített a Metaloglobus.
Csak tíz percet mutatott döntetlent az eredményjelző, a 79. percben Csiszér vezetett támadást a jobb oldalon, befele cselezett, majd mintegy 20 méterre a kaputól szabálytalanul szerelték. A megítélt szabadrúgást Szufián Dzsebari mesterien a rövid felsőbe tekerte (1–2). A 81. percben tíz emberrel maradt a bukaresti együttes, Boiangiut a Gál-Andrezly ellen elkövetett szabálytalanságért kiállították. Az utolsó perceket uralták a vendégek, a 83. percben Jelena fejesét még kiütötte Gavrilaș, a hazai kapus, a folytatásban azonban Marvin Schieb mintegy 14 méterről a bal alsóba lőtt (1–3).
Az FK sikerével bebiztosította első helyét az A csoportban, még két meccse lesz idén, a következő fordulóban, április 30-án, jövő szombaton a Jászvásári Polit fogadja, majd a Dunărea Călărași-hoz látogat.
| 2022. 04. 22. 11:00 | Jászvásári Poli Jászvásár | Dunărea Călărași Dunărea | 2-0 |
| 2022. 04. 22. 11:00 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 1-3 |
| 2022. 04. 22. 11:00 | Dacia Unirea Brăila Brăila | Temesvári SSU Poli SSU Poli | 2-4 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 4 | 3 | 0 | 1 | 13-4 | 42 |
2 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 4 | 2 | 1 | 1 | 9-5 | 35 |
3 | Sellenberki SK Sellenberk | 4 | 3 | 1 | 0 | 10-3 | 33 |
4 | Jászvásári Poli Jászvásár | 4 | 2 | 2 | 0 | 4-1 | 33 |
5 | Temesvári SSU Poli SSU Poli | 4 | 2 | 0 | 2 | 8-7 | 27 |
6 | Dunărea Călărași Dunărea | 5 | 0 | 0 | 5 | 0-14 | 7 |
7 | Dacia Unirea Brăila Brăila | 5 | 1 | 0 | 4 | 4-14 | 5 |
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!