Az alsóházi rájátszás A csoportjának éléről várta a negyedik játéknap mérkőzését a csíki együttes, házigazdája pedig az utolsó előtti, biztos kiesést jelentő helyről.
Az FK kezdett jobban, az első percekben Kovács távoli lövése elkerülte a hazaiak kapuját. Nagybánya ezután átvette a meccs irányítását, Gneba erős lövését viszont védte Gyenge. A játékrész hajrájában ismét veszélyeztetett a Minaur, és meg is szerezte a vezetést, a 42. percben egy szögletet követően Mondragon fejelt a kapuba.
Térfélcserét követően ismét Kovács veszélyeztetett, ám próbálkozását a hazaiak kapusa hárította. Nem sokkal később jött az egyenlítés, a csíkiak is szögletből találtak be, Jelena fejjel volt eredményes. Mivel több gól nem született a mérkőzésen, 1–1-es döntetlennél hangzott el a hármas sípszó.
Mivel Sellenberk harmadik meccsét is megnyerte, míg Slobozia gólokban gazdag döntetlent játszott a Metaloglobus otthonában, hárman is 33 ponttal állnak a táblázat élén, az egymás elleni eredmények miatt az FK lecsúszott a harmadik helyre.
Mivel az FK a következő fordulóban szabadnapos lesz, hosszabb szünet következik, a hatodik játéknapon, április végén az Unirea Sloboziát fogadja majd.
| 2023. 04. 14. 11:00 | Nagybányai Minaur Minaur | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 1-1 |
| 2023. 04. 14. 11:00 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | Unirea Slobozia Slobozia | 3-3 |
| 2023. 04. 14. 11:00 | Temesvári Poli Poli | Sellenberki SK Sellenberk | 0-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Sellenberki SK Sellenberk | 3 | 3 | 0 | 0 | 6-2 | 33 |
2 | Unirea Slobozia Slobozia | 4 | 0 | 2 | 2 | 6-8 | 33 |
3 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 4 | 2 | 1 | 1 | 6-4 | 33 |
4 | CSM Slatina Slatina | 3 | 0 | 1 | 2 | 0-4 | 28 |
5 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 3 | 0 | 2 | 1 | 4-5 | 23 |
6 | Nagybányai Minaur Minaur | 3 | 1 | 2 | 0 | 3-2 | 21 |
7 | Temesvári Poli Poli | 4 | 2 | 0 | 2 | 5-5 | 19 |
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!