A szuperligás osztályozón négy csapat érdekelt: az élvonalban 13. Aradi UTA és 14. FC Argeș, míg a 2. Ligából a 4. Bukaresti Dinamo és 5. Gloria Buzău (a Bukaresti Steauának nincs joga feljutni, míg a Jászvásári Poli és a Galaci Oțelul alanyi jogon jutott fel).
A sorsolás előtt már lehetett tudni, hogy az UTA a Gloria Buzăuval, míg az FC Argeș a Dinamóval találkozik, és mint a sorsolás után kiderült, mindkét szuperligás csapat idegenben kezdi meg az osztályozót, majd hazai pályán játssza a visszavágót. A mérkőzések pontos időpontjai a tévés közvetítésektől függnek, ezeket utólag hozza nyilvánosságra az FRF.
A 2. ligás osztályozóban is sorsoltak, így ismert a pontos menetrend, amelynek végén kiderül, mely öt csapat csatlakozik a másodosztály mezőnyéhez. Az osztályozó elődöntőinek mérkőzéseit május 24-én és 27-én rendezik.
A 2. ligás osztályozó elődöntőinek párosításai
Foresta Suceava–CSM Râmnicu Sărat
Metalul Buzău–Ceahlăul Piatra Neamţ
CS Afumaţi–SC Popeşti-Leordeni
CS Tunari–Konstancai Farul II.
CS Blejoi–Viitorul Dăeşti
CSM Alexandria–CSO Plopeni
Dévai VSK–Şoimii Lipova
Resicabányai CSM–ACSO Filiaşi
Gyulafehérvári Corvinul–Besztercei Gloria
Nagyváradi FC–Nyárádtői Unirea
A döntőben (kiemelve az első mérkőzés házigazdája):
Foresta Suceava–CSM Râmnicu Sărat / Metalul Buzău–Ceahlăul Piatra Neamţ
CS Afumaţi–SC Popeşti-Leordeni / CS Tunari–Konstancai Farul II.
CS Blejoi–Viitorul Dăeşti / CSM Alexandria–CSO Plopeni
Dévai VSK–Şoimii Lipova / Resicabányai CSM–ACSO Filiaşi
Gyulafehérvári Corvinul–Besztercei Gloria / Nagyváradi FC–Nyárádtői Unirea
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!