A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) bukaresti székházában hétfőn sorsolták ki a 2. Liga 2021–2022-es szezonjának menetrendjét. A július 31-én rajtoló új évadban az FK Csíkszereda idegenben, a harmadosztályból feljutott Steaua pályáján, a korábbi Ghencea Stadionban kezdi bajnoki menetelését.
A felújított, mostani nevén Steaua Stadiont pár hete az OFK Belgrád elleni felkészülési mérkőzéssel avatták fel a piros-kékek, akik 6–0-s sikert arattak a szerb harmadosztályú ellenfelükkel szemben. Az FK Csíkszereda első hazai mérkőzésére az augusztus 7-i hétvégén kerül sor, amikor is az élvonalból búcsúzott Astra Giurgiu lesz az ellenfél.
A Steaua bár nem rendelkezik feljutási joggal erre a szezonra, labdarúgói mindenképp meg szeretnék mutatni, hogy jó csapatot alkotnak. Sok barátságos mérkőzésüket láttuk, a stábnak a dolga, hogy minél inkább felkészüljenek a mérkőzésre. A második fordulóban az Astrával szemben már saját szurkolóink előtt játszhatunk” – nyilatkozta Szondy Zoltán klubelnök.
A szövetség korábban közölte, hogy az új szezonban visszatérhetnek a nézők a lelátóra.
A másodosztályú klubok 50 százalékig használhatják ki a stadionjuk befogadóképességét, amennyiben a koronavírus-fertőzöttek száma az adott megyében, illetve településen kisebb mint három ezrelék. A mérkőzésekre beoltott, vagy negatív teszttel rendelkező nézőket engednek be, illetve azok is részt vehetnek a találkozókon, akik minimum 15, legfeljebb 180 napja, igazoltan átestek a betegségen.
A labdarúgó 2. Liga lebonyolítási rendszere nem változott az előző szezonhoz képest.
A benevezett húsz csapat a kizárólag odavágós alapszakaszban egyenként 19 mérkőzést játszik, majd ezt követi a rájátszás, ahol a felsőházban a legjobb hat a feljutásért harcol, míg az alsóházban a többi 14 együttes két csoportra bontva a kiesés elkerüléséért küzd egymással.
A playoffban oda-visszavágókat, azaz összesen tíz fordulót, míg a playoutban hat-hat kört rendeznek. A liga két legjobb gárdája automatikusan feljut az élvonalba, a harmadik és a negyedik pedig osztályozót játszik az 1. Liga alsóházának nyolcadik és hetedik helyezettjével. A harmadosztályba összesen öt együttes esik ki, a két alsóházi csoport ötödik és hatodik helyezettje, míg a két negyedik osztályozón találkozik egymással a bennmaradásért.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!