Megszakadt az a sorozat, hogy az a csapat, amely az alapszakaszt követően első helyen jut be a felsőházi rájátszásba, az meg is nyeri a bajnokságot. Az idei a hatodik olyan bajnokság,
amelyben rájátszásos rendszerben játszanak, és ezúttal nem az alapszakasz-győztes húzta be az aranyérmet.
A CFR előtt adott volt a feladat, amennyiben megszerzi mindhárom pontot az FC Botoșani otthonában, megnyeri a bajnokságot. Az első percekben pedig próbálta is meglepni házigazdáját a kolozsvári gárda, Debeljuh volt aktív, ám a horvát támadó fejesei pontatlanok voltak. Gólhoz legközelebb Manea járt, fél óra játék után távolról eleresztett kapáslövését Pap kitenyerelte a kapu bal oldalából. Szinte góllal válaszolt Botoșani, három perccel később Țigănașu a bal oldalról leadott, rövid sarokra tartó lapos lövése a kapufáról pattant vissza a mezőnybe. Ezekkel a lehetőségekkel el is lőtték puskaporukat az első félidőben a felek, a maradék időben a középpályán harcoltak egymással, így jöhetett a megérdemelt pihenő.
A második félidő elején is aktívabb volt támadásban a CFR, az 53. percben pedig megszerezte a vezetést: Deac jobboldali szögletét követően Burcă fejelt kapura, ám Țigănașu vállal beleért a labdába, ez a mozdulat becsapta Papot, a játékszer pedig a hálóba hullott. Rögtön duplázhatott volna a CFR, ám az ígéretes támadás végén Sigurjonsson nem érte el a beadást.
A gólt követően a CFR beállt védekezni, többször hét-nyolc játékosa is a tizenhatosban volt, az FC Botoșani játékán nem érződött, hogy fel tudná törni a kolozsvári falat.
Túloldalt pedig Costache volt közel csapata előnyének megduplázásához, a 69. percben szépen szelidítette meg a labdát a tizenhathosban, 8 méterről leadott lövését Pap óriási bravúrral szögletre mentette.
A folytatásban nagyon töredezetté vált a játék – főleg a CFR küldöttségének reklamálásai miatt –, támadásban pedig továbbra is a kolozsváriak voltak veszélyesek, a 80. percben Camora szerzett labdát, majd jól ugratta ki a tizenhatosban Deacot, aki jó helyzetből célt tévesztett.
A hosszabbításban Al Mawas egyenlíthetett volna, ám Arlauskis szenzációsan jött ki a kapujából és védett, majd Rondon 18 méterről nem találta el az üresen tátongó botoșani-i kaput.
A jelzett négy percnyi hosszabbítás végén Sebastian Colțescu játékvezető hármas sípszója után egymás nyakába ugrottak a Kolozsvári CFR játékosai és stábtagjai, jöhetett az ünneplés:
zsinórban negyedszerre nyerte meg a bajnokságot, ez volt egyben a kincses városi együttes hetedik aranyérme a román élvonalban (2007–08, 2009–10, 2011–12, 2017–18, 2018–19, 2019–20).
Hasonló teljesítményre még a 90-es években találunk példát, akkor a Bukaresti Steaua nyerte zsinórban a bajnokságokat, 1992 és 1998 között szám szerint hatot.
Az FCSB az ezüstéremmel vigasztalódhat (pontszámban még utolérheti a CFR-t, ám megelőzni már nem tudja, mivel a felsőházi rájátszásba jutáskor felfelé kerekítették a pontszámait).
Így csak egy kérdésre várunk még választ, melyik csapat szerzi meg a harmadik helyet: a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK vagy az Universitatea Craiova.
| 2021. 05. 18. 20:30 | FC Botoșani Botoșani | Kolozsvári CFR CFR | 0-1 |
| 2021. 05. 19. 21:30 | FCSB FCSB | Universitatea Craiova U Craiova | 0-1 |
| 2021. 05. 20. 20:30 | Academica Clinceni Clinceni | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 2-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kolozsvári CFR CFR | 9 | 6 | 1 | 2 | 13-5 | 51 |
2 | FCSB FCSB | 9 | 3 | 3 | 3 | 13-12 | 45 |
3 | Universitatea Craiova U Craiova | 9 | 3 | 2 | 4 | 9-11 | 40 |
4 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 9 | 4 | 2 | 3 | 10-8 | 37 |
5 | Academica Clinceni Clinceni | 9 | 3 | 1 | 5 | 10-15 | 32 |
6 | FC Botoșani Botoșani | 9 | 3 | 1 | 5 | 13-17 | 31 |
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!