Hirdetés

Továbbra is döcög otthon az UTA

Egyik csapat sorozata sem szakadt meg
Fotó: Facebook/FC Hermannstadt

2021. február 07., 16:19

Érdekes mérkőzéssel kezdődött a vasárnap a labdarúgó 1. Liga 22. forduló vasárnapi játéknapja, a hazai pályán botladozó Aradi UTA az idegenben alul teljesítő FC Hermannstadt együttesét fogadta.

2021. február 07., 16:19

Mindkét csapat hasonló statisztikával futott neki a találkozónak. Az idei alapszakaszban hazai pályán lejátszott tíz meccséből egyet nyert meg az UTA (még októberben Târgoviștét verte 1–0-ra),

azóta házigazdaként hat találkozóból mindössze egy pontot tartott otthon.

Hirdetés

A Hermannstadt még szeptemberben tért haza idegenből győzelemmel Nagyszebenbe, érdekesség, hogy ők is a Chindiát verték, négy döntetlen és három vereség következett azután. Tíz kiszállásukból egy ért véget győzelemmel.

Az első félidő gyakorlatilag helyzet nélkül telt el, az aradiak főleg távoli lövésekkel próbálkoztak, eredménytelenül.

Térfélcserét után nem sokkal az UTA nagyon közel állt a vezetés megszerzéséhez, Albu lövését Figueiredo a felsőlécre tolta, a kipattanóra érkező Antalt buktatták, a játékvezető sípja azonban néma maradt. Hét perccel később az aradiak Albu révén végül megszerezték a vezetést, Roger beadását Albu fejelte a hálóba.

Sokáig nem vezettek a hazaiak, hamar érkezett a válasz, Mayoral szerencsés lövésével hamar egyenlített a Hermannstadt. Mayoral még egyszer betalált a mérkőzésen, ám a gólt a játékvezető kapus elleni szabálytalanság miatt nem adta meg.

Az UTA a mérkőzés hosszabbításában megszerezhette volna a győzelmet, ám Rrumbullaku beadását követően a labda a kapufát találta el.

1–1-gyel ért véget a találkozó, és az aradiak továbbra is egy győzelemmel rendelkeznek hazai pályán,

ám a nagyszerű idegenbeli teljesítményüknek köszönhetően továbbra is a felsőházi rájátszást érő hatodik hely közelében állnak, 28 ponttal a nyolcadikak. A Hermannstadt 19 ponttal a 14. helyen található.

Labdarúgó 1. Liga, 22. forduló
Aradi UTA–FC Hermannstadt 1–1 (0–0)
gólszerzők Albu (62.), illetve Mayoral (66.)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Megismertük az első forduló programját, egymás után játszik a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) nyilvánosságra hozta a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének első fordulós programját. A két székelyföldi együttes, a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egyaránt hétfőn lép pályára.

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Megjárta a francia másodosztályt a Sepsi OSK új középhátvédje

Újabb idegenlégiós csatlakozott a sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat keretéhez, a klub hétfői bejelentése szerint a francia Setigui Karamoko piros-fehér színekben játszik a hazai élvonalbeli bajnokság új idényében.

Akárcsak a focivébén, több ivószünetet rendelhetnek el a Szuperligában

Rendkívüli intézkedések bevezetését fontolgatják a 2026–2027-es labdarúgó Szuperliga-idény első fordulóiban. A július–augusztusi időszakban tartós kánikulára kell számítani, ezért a játékosok védelme érdekében több változtatás is napirenden van.

Szabó István: óriási javulást láttunk, de még a változás időszakában vagyunk (videóval)

Ezüstéremmel zárta a dunaszerdahelyi Duna Kupát az FK Csíkszereda, a döntőben a házigazda DAC büntetőpárbajban bizonyult jobbnak. A mérkőzés után Szabó István vezetőedző értékelte a csapat teljesítményét.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!